A halálközeli élmények és a klinikai halál állapotában tapasztalható tudatosság kérdése régóta lázban tartja a tudományos világot és a nagyközönséget egyaránt.
Nemrégiben egy olyan figyelemre méltó tudományos vizsgálat látott napvilágot, amelyben a kutatók spanyolországi és brit kórházak bevonásával vizsgálták a szívleállásból visszahozott betegek mentális állapotát és érzékelését.
A nemzetközi kutatás háttere és módszere
A spanyol és brit intézmények (több mint tíz kórház) együttműködésében megvalósult, nemzetközi kutatás során több mint 140 olyan önkéntes pácienst vontak be, akiknél fennállt a hirtelen szívmegállás kockázata.
A vizsgálat egyik legfőbb célja annak feltérképezése volt, hogy a klinikai halál – vagyis a szívműködés és a vérkeringés leállása, valamint a szív- és tüdőélesztési kísérletek (CPR) – alatt álló embereknél vajon kimutatható-e a külső ingerek tudatos feldolgozása. A protokoll részeként a kritikus pillanatokban – az újraélesztési kísérletek ideje alatt – különböző auditív ingereket, például környezeti hangokat, zenét vagy természetes hanghatásokat (például madárdalt és esőt) játszottak be a kórtermekben.
A cél az volt, hogy ellenőrizzék, a sikeresen újraélesztett és felépült páciensek emlékeznek-e ezekre a specifikus hangokra, amiből következtetni lehetett arra, hogy a biológiai halálközeli állapotban lévő agy képes-e rögzíteni és tárolni a külső információkat.
Megdöbbentő eredmények
Az eredmények azt mutatták, hogy a túlélők egy része
a fizikai összeomlás, a véráramlás megszűnése és a hagyományos orvosi értelemben vett eszméletlenség ellenére képes volt felidézni bizonyos részleteket vagy ingereket.
Ez a jelenség szoros kapcsolatban áll a sürgősségi orvostudományban az utóbbi években egyre többet emlegetett CPR-indukált tudatossággal (CPR-Induced Consciousness – CPR-IC), amikor a szívmegállás utáni aktív mellkaskompressziók és az újraélesztési kísérletek közepette a betegek váratlanul jeleit adják a tudatosságnak (például spontán szemnyitással, célzott mozdulatokkal vagy a hangok felidézésével).
Bár a tudományos közösség véleménye megoszlik abban, hogy ezek az élmények a biológiai élet utolsó, haldokló sejtjeinek végső működési hullámaihoz, az agy oxigénhiányos tüneteihez, vagy a fizikai valóságon túlmutató (akár kvantummechanikai vagy nem-lokális) tudatjelenségekhez köthetők-e, a vizsgálatok egyértelműen rámutatnak arra, hogy
a klinikai halál nem egyenlő a tudat azonnali és teljes megsemmisülésével.
Miért fontosak ezek az eredmények?
Ezek a kutatások átírják mindazt, amit eddig az emberi agy vészhelyzeti kapacitásáról hittünk. Ha a páciensek a klinikai halál óráiban vagy perceiben képesek rögzíteni a külvilág ingereit (mint a zenét vagy a madárdalt), az azt jelenti, hogy a tudat a korábban véltnél sokkal rugalmasabb és ellenállóbb a fizikai test leállásával szemben.
















