UFO-észlelések UFO-k és földönkívüliek

UFO-kat figyeltek meg indiai atomerőművek közelében

Szerző képe

Rejtélyek Szigete

Azonosítatlan eredetű tárgyakat figyeltek meg indiai atomerőművek közelében, egyelőre azonban senki sem tudja, hogy pontosan mik is lehetnek ezek – írják a helyi lapok.

A hírek szerint az ismeretlen objektumok többször is felbukkantak a közelmúltban az India déli részén található Kudankulam és a kelet-indiai Madras atomerőművek mellett.

Syed Abdul Kader rendőrfelügyelő, aki két alkalommal is filmre vette a jelenséget, azt állítja, az UFO-k rendellenes, „cikk-cakk” pályán mozogtak.

„Egészen biztos vagyok benne, hogy amiket láttam, azok nem emberi technológia eredményei. Ahogyan megállt, amilyen manővereket hajtott végre, és ahogyan eltűnt… ez mind annyira különbözött attól, mint amit a földi repülőgépeknél megszokhattunk”

– mondta a férfi.

Egy héttel korábban Prateep V. Philip, a Tamil Nadu Rendőrakadémia egykori vezetője is hasonló események szemtanúja volt a kelet-indiai Kalpakkam melletti Madras atomerőműnél.

Sajnos eddig csak egyetlen állóképet (fent) hoztak nyilvánosságra a Kader által rögzített videókból, és csak remélhetjük, hogy a teljes felvételt is bemutatják hamarosan a nagyközönségnek.

Az indiai esetek egyébként nem számítanak egyedülállónak, hiszen többek között az amerikai és orosz nukleáris létesítmények dolgozói is ilyen megfigyeléseket tesznek már évtizedek óta.

forrás

Legújabb cikkek

You cannot copy content of this page

Send this to a friend