A karma az indiai filozófia egyik alaptanítása, mely szerint cselekedeteink következményei kikerülhetetlen módon visszaszállnak fejünkre. Jó és rossz cselekedeteink következményeképpen mindenki hordozza a maga karmáját, amely befolyásolja életeseményeit.
Az indiai felfogás szerint az ember egyéni cselekedetei határozzák meg hogy milyen sors vár rá, és a karma törvénye biztosítja, hogy végső soron mindenki azt kapja amit megérdemel.
Általános felfogás, hogy ha meghalunk is, a karmánk nem szűnik meg, hanem a meghalást követő köztes lét eseményeit és a következő megtestesülésünket is ez alakítja: hogy férfiként vagy nőként születek újjá, hogy milyen országban, milyen életkörülmények közé.
A karma törvénye szerint a Földön élő emberek közötti igazságtalanság és egyenlőtlenség valódi oka is, az emberek karmájában keresendő. Ha valakit igazságtalanul ér bármilyen bántalmazás, korábbi adósságát törleszti ezzel.
Ez a felfogás nagyban segíti az életesemények derűlátó elfogadását, hiszen minden balsors csak közelebb visz a karmikus adósságok törlesztéséhez.
Végső soron pedig a szándékos jócselekedetek, és az odaadó szeretet gyakorlásán át, elegendő erény birtokában a karma kötőereje meggyengül, hogy sorsunkat beteljesítve egy magasabb világba távozzunk.
„Ki mint vet, úgy arat.”
Talán a fenti mondással lehetne összegezni a karma tanítását. A karma szanszkrit szó, amelynek egyszerűen ‘cselekvés’ a jelentése, ezzel együtt mindenki tudja, hogy jelentés-tartalma mégis sokkal mélyebb, amely a cselekedetekből eredő ‘következményeket’ takarja.
Arra utal, hogy minden cselekedetünk meghozza a maga gyümölcsét. A cselekedetek következményeit az indiaiak is a szó szerint gyümölcsözőnek vagy terméketlennek hívja, ami arra utal, hogy tetteink egy része jó irányba terel bennünket, míg más cselekedeteink rossz irányba visznek. Az irányvételt pedig alapvetően a szellemi felébredés, a létforgatagból való megszabadulás, a megvilágosodás iránya szabja meg.
A karma tanítása szerint, minden ember mindaddig vándorol a végetnemérő újjászületések láncolatán át, amíg hosszú-hosszú vándorlása során el nem sajátítja mindazokat az erényeket, amelyeket elsajátítani érkezett erre a világra.
Az ind hagyomány szerint meglehetősen sok világ létezik, és a Föld bolygó, a maga emberi világával, messze nem a legtökéletesebb. Ahhoz viszont, hogy egy ember, egy magasabb rendű világba léphessen először ennek a világnak az iskoláját kell, hogy kijárja.
Egy-egy élet, egy-egy osztálynak felel meg, és a következő szintre csak akkor léphet valaki, ha már az odavágó leckét megtanulta és arról számot adott. A karma törvénye pedig egyszerű vizsgarendszer: pontosan azt tükrözi vissza, amit az egyénnek még megtanulnia kell. Ha valaki mondjuk túlzottan fösvény, és nehezére esik az adakozás, a karma törvénye olyan helyzeteket teremt számára, ahol szükségszerűen el kell, hogy osztogassa vagyonát.
Ily módón ‘kényszeríti’ rá, hogy az adakozást megtanulja. A törvény nagyon egyszerű: ha képtelen vagy adni, adnod kell majd; ha képtelen vagy kapni, mindenkitől kapni fogsz; ha erőszakos vagy, veled is erőszakos dolgok történek, ha szeretet van benned, szeretetet kapsz a világtól. A karma: tükör. Önmagad tükre, amelyben megnézheted, mit is kell tanulnod igazán.
Sokan úgy vélik, hogy a karma valamiféle végzet. Talán maga az egyéni sors, amely megváltozhatatlan módon minden embernek születésénél fogva rendeltetik, és amelyen változtatni nem lehet. És noha valóban minden emberhez rendeltetik egy jósors, egy valódi végzet, a karmának ehhez semmi köze.
A karma törvénye egyszerűen olyan, mint bármelyik természettudományos törvény, mint mondjuk a gravitációs vonzás törvénye: ahogyan minden test vonzza a másikat, úgy vonzza minden cselekedet a maga cselekedet-párját. És míg a gravitációs vonzás a maga ellentét-párját vonzza magához, a karma vonzása a hasonló ‘töltésű’ cselekedetet vonzza be.
Ezért olyan rendkívül erős törvény, és ezért olyan fontos, hogy mindenki tisztába kerüljön létezésével. Egyszerűen nem lehet csak úgy következmény nélkül bármit megtenni a világban. És míg sokan abban bíznak, hogy nem derül ki az amit tettek, a Valóságban semmi sem marad a maga következménye nélkül.
Az ind hagyomány azt is tanítja, hogy ha valami nem hozza meg a maga gyümölcsét még ezen az életen belül, a cselekedet gyümölcse akkor is beérik. Ha kell életeken át elkíséri az egyént, amíg kellő alkalom nem nyílik, hogy adósságát letörlessze.
Ezzel együtt a karma nem holmi kegyetlen guillotine, amely könyörtelen módon lesújt a bűnösökre, amikor arra az alkalom adódik; sokkal inkább egy mérleghez hasonlatos eszköz, amely folyamatos egyensúlyba tartja a cselekedetek mérlegét. Ha tehát valaki folyamatosan erényes dolgokat cselekszik a mérleg serpenyője lassan visszaáll, hogy a régi helytelen cselekedetek súlyát ellenpontozza.
Érdekes gondolat adódik ebből a példából, mely szerint a karma célja, hogy a mérleg nyelve egyensúlyban legyen! Azaz nem az öncélú jó-cselekedetek halmozása a karma törvényének üzenete! Hanem az, hogy az ember mindig a helyes mértékkelmérve cselekedjen. Azaz amikor kell legyen józan, amikor kell legyen mámoros, amikor kell legyen racionális és értelmére hagyatkozó, amikor kell dobja sutba a gondolkodást és hallgasson a szívére. Goethe-i értelemben legyen egyszerre isteni és ördögi, és Nietschze szavaival szólva egyszerre éljen benne Apollón józansága és Dionüszosz részegsége. Talán ezt a legnehezebb megcselekedni. Ebben a kettősségben egyensúlyt találni jelenti az emberi mértéket, és a karma törvényének furfangos talányát.
A nyugati tradíció sok szempontból hajlamos félreérteni, vagy félre értelmezni a tett-következmények tanítását, pedig az evangéliumok idevágó tanítása teljesen egyértelmű: „úgy szeresd felebarátodat, mint tenmagadat”, azaz tedd azt másokkal amit magaddal is cselekednél, hiszen a következménye tereád száll. Ez szükségszerűen nem jelenti, hogy ‘jót’ kell cselekedned másokkal, csak annyit, hogy a cselekedetek földjén is „ki mint vet, úgy arat”. Amit másokkal cselekszel, azt kapod te is vissza. Ahogyan a világhoz viszonyulsz, úgy viszonyul hozzád is a világ.
Ebből viszont nagyon érdekes és sokak számára igencsak sok kétkedést okozó, csodálatos és egyszerű törvény következik: Ha gazdag akarsz lenni cselekedj úgy mint a gazdagok, és gazdagság fog körbe venni. Azaz adakozz, költsd a pénzed, és meglátod a világból te is sokasodni fogsz. Ha szeretetet akarsz kapni, adj minél több szeretetet és a világból is szeretetet kapsz majd. A karma törvénye szerint, amit a világba vetsz, azt kapod onnan vissza. Adj, és neked is adatik; végy el és tőled is elvétetik. Valójában egy nagyon egyszerű természeti törvény ez.
A karma, bármilyen furcsának is hangzik, nem etikai törvény; egyszerű hatóerő. Sem nem jó sem nem rossz. Jó-e az állandó egy bar légnyomás, vagy az állandó gravitációs gyorsulás? Értelmetlen ilyen kérdést feltenni. Minden közhiedelemmel ellentétben nincs jó vagy rossz karma; csak karma van. Az ind hagyomány szerint viszont, abszolút értelemben minden karma ‘rossz’, mert a cselekedetek világához láncolja az elmét, amin keresztül az egyén tévesen a cselekedeteivel azonosítja magát.
A cselekvő ember hamis módon a tetteivel azonosítja magát, és önazonossága alapjának cselekedeteit tekinti. Pedig mind az ind, mind a keresztény hagyomány tanítása szerint minden ember makulátlan lélek, aki nem azonos a cselekedetekkel sem azok következményeivel. Csak a cselekedetek álmát alussza minden ember. És míg ennek álomvilágából fel nem ébred, addig a karma törvénye hajtja lélekszekerének fogatát egyre tovább, a végső felébredés mindent megvilágító örök pillanatáig.
szerző: Tarr Bence László – forrás: tarrdaniel.com
