Hallottunk már eleget Nostradamusról és férfi társairól. Bár minden bizonnyal nekik jutott a nagyobb hírnév, ám nem csekélyebb és nem kevésbé figyelemreméltó női jósok is éltek a történelemben, akik hihetetlen pontossággal láttak, jövendöltek meg eseményeket és a maguk korszakában óriási hírnévnek örvendtek, akikhez királyok és uralkodók járultak jóslatért. Íme a történelem öt legkiválóbb legendás női látnoka és jósa.
Püthia
Püthia volt az ókor, de talán a világ egyik megismertebb és legtehetségesebb jósnője, aki örök hírnevet szerezett magának.
A világ minden tájáról érkeztek hozzá zarándokok, hogy feltegyék neki kérdéseiket. A delphoi jósda legbelsőbb szentélyében, a szent Kaszotisz-forrás vizéből fogyasztva és babérleveleket elrágcsálva, háromlábú széken ülve, egy vulkanikus gázokat kibocsátó nyílás fölött, transzba esve válaszolta meg a kérdéseket.
Ursula Shipton
Shipton Anya Ursula Southeilként született 1488 körül Norfolkban. Nem tudni pontosan, hogy anyja belehalt-e a szülésbe vagy csak elvitték a kolostorba, mindenesetre többé nem látta a lányát, akit Knaresboroughban nevelték fel. Kissé deformált ifjú asszony lett belőle, görbe lábakkal, nagy fejjel, beesett arccal, nagy kampós orral, éles és tüzes szemekkel.
Arról is szól a fáma, hogy különös dolgok történtek körülötte, például maguktól lebegtek a tárgyak. Már korán felismerte képességét, miszerint előre megjósolja az eseményeket. 24 évesen férjhez ment Toby Shipton-hoz. Majd Shipton anyaként kezdett praktizálni. Prófétaként tisztelték, aki királyok halálát és számos dolgot jósolt meg, már-már lepipálva Nostradamust. Mindenki ismerte őt Angliában és százával keresték meg, hogy meghallgassák jóslatait.
Ursula lépten-nyomon jósolt mindenkinek, egyszerűen kifogyhatatlan volt a pár soros versekbe öntött próféciákból. Ilyen az is, amikor York új lordja egy olyan házba akart költözni, amely a katedrális udvarából nyílt, rögtön megüzente neki: „Ha templom udvarába költözik,vigyázzon, mert ledöfhetik.” Igen, ez is bevált.
Persze az akkor uralkodó VIII. Henrikhez és Wolsey bíboroshoz is volt egy-két keresetlen szava. Megjósolta a katolikus kolostorok feloszlatását, hogy Henrik nem jár jól Boleyn Annával, hogy Wolsey meg fog bukni, Henrik fiának Edvárd királynak nehézkes születését és korai halálát és persze anyjáét, Lady Jane Grey-ét, Véreskezű Mária rémuralmát, a spanyol armada támadását és Erzsébet királyné Aranykorát. Egyszóval, amit most olvashatunk a történelemben, azt konkrétan és kompletten még jóval a történések előtt megjósolta Shipton Anya, mint aki csak könyvből olvas.
Természetesen saját halálának napját is megjósolta. 1561-ben meg is halt. Knaresborough-ban, a yorkshire-i Nidd folyónál ma is megtekinthető a barlang, ahol valamikor Shipton Anya fogadta vendégeit és híveit.
Marie-Anne Adelaide Lenormand
A jósok királynőjeként emlegetett Lenormand kisasszony alkotta jóskártyát a mai napig használják. Ezeken kívül még jósolt tojásfehérjéből, kávézaccból, tenyérből, de még a baglyok huhogásából is. Tisztánlátó képességét már a Benedek-rendi apácazárdában észrevették.
Még kislány volt, amikor megjósolta egy apácafőnöknő áthelyezését. Magát a mesterséget húszévesen tanulta meg egy jósnőtől.
Annyira pontosan látott a jövőbe, hogy a nagy hadvezérek, uralkodók előbb mindenről kikérték a véleményét. Aztán amikor megjósolta Robespierre-nek 1790-ben a kivégzését, a forradalmi bizottság elfogatta és börtönbe vetette, ahonnan persze sikeresen kiszabadult. Majd XVIII. Lajosnak, de még Eötvös József bárónak is jósolhatott.
De a leghíresebb mind közül nem más, mint Napóleon, aki feltételezhetően már fiatal tisztként is felkereste, 1792-ben, és már akkor azt jósolta neki, hogy fényes jövő és szép sikerek várnak rá, illetve egy özvegy lesz mellette, aki támogatja felemelkedésében. Jóslatai rendre be is jöttek.
Végül véget ért a pályafutása, mikor 1809-ben kiutasították Párizsból. Ugyanis megjósolta Napóleon bukását. Vagy csak a helyi rendőrfőnök nem nézte már jó szemmel a ténykedését. Mindenestre csak Napóleon halála után tért vissza.
Evangeline Adams
Akit csak úgy neveznek, hogy a „női Nostradamus”, ugyanis a XVI. századai francia prófétához hűen, ő is döbbenetesen pontosan tudta megjósolni a várható eseményeket. Az asztrológián kívül szívesen jósolt még Tarotból és tenyérből is. Nem mellesleg Evangeline a hatodik amerikai elnök John Quincy Adams leszármazottja volt.
Talán azzal kezdődött pályafutása, hogy megjósolta magának, miszerint el kell hagynia bostoni otthonát – ahol különben asztrológiai tanulmányait folytatta – és így költözött 1899-ben New Yorkba.
A Windsor Hotelbe költözött, ahol megengedte a tulaj, hogy klienseket fogadjon, cserébe Evangeline a tulaj horoszkópját is kielemezte. Kapásból figyelmeztette is az igazgatót, hogy a bolygók állása szerint szörnyű katasztrófa fenyegeti. Ezen persze a tulajdonost jót nevetett, de akkor biztos nem, amikor 1905-ben leégett a szállója.
Ezután az összes New York-i lap cikkezni kezdett a bostoni asztrológusról, akinek félelmetesen pontosak az előrejelzései.
Olyan nagyságok tartoztak a kliensi táborába, mint VII. Edward brit király, Mary Pickford színésznő, J.P Morgan a multimilliomos, Enrico Caruso az operaénekes Utóbbinak, ahogy a királynak is, a halálukat is megjósolta. Ám nem csak rajongókra, hanem ellenlábasokra is szert tett és 1914-ben csalás vádjával letartóztatták.
Saját maga látta el a védelmét, elmagyarázta a bírónak, hogyan működnek a horoszkópok, sőt, még ki is elemezte a bíróét, hogy hitelt szerezzen magának. Pusztán a születési dátumával olyan részletes és hiteles elemzést adott, hogy el is ejtette az ügyét.
Akkor visszhangja volt a sikerének, hogy hamarosan már a Carnegie Hell termeiben fogadtak ügyfeleit és a sajtó csak úgy hívta, a „női Nostradamus”.
1930-ban már azt is elmondhatta magáról, hogy ő volt az első olyan asztrológus, akinek saját rádiósszáma volt. Hetente háromszor volt adásban és naponta legalább négyezer megkeresése volt. Sok jóslata volt a tőzsdével kapcsolatban is, így nem meglepő, hogy az 1929-es nagy összeomlást is megjósolta. Főleg a tőzsdei jóslatokra volt igényük az embernek és ezért nem kis pénzt zsebelhetett is be. De nem mellesleg a második világháborút is megjósolta.
Az egyik legsokkolóbb jóslata viszont önmagára vonatkozott: pontosan megjósolta, hogy 1932. november 10-én fog meghalni.
Baba Vanga
Igazi nevén Vangelija Pandeva Guscserova koraszülöttként látta meg a napvilágot 1911. január 31-én a macedóniai Strumicában. Tizenegy éves korában homokviharba került, amely házuktól 100 méterre repítette, és elveszítette látását de – később gyakran azt mondogatta ezzel kapcsolatban – cserébe, mintegy kárpótlásul azt a csodálatos ajándékot kapta a sorstól, hiszen jóval többet látott, mint az, akinek szeme volt. Látnoki képességei 16 éves korában bontakoztak ki és azt mondta, hogy filmszerűen látja az eseményeket.
De nem csak hajmeresztő pontossággal volt képes megjósolni a dolgokat, ugyanis egyéb képességek birtokosa is volt, mint amilyen az állatokkal, növényekkel, szellemekkel való társalgás is és sokszor mások számára érthetetlen nyelven beszélt. Sokan állították azt, hogy Vanga közelében hallották elhunyt szeretteik hangját.
Mindemellett ha felkérték, képes volt eltűnt embereket is megtalálni. Viszont elmondása szerint a holtak nem mindig ugyanúgy néznek ki, mint az emberek, sokkal inkább alakokat, formákat- például pillangó – vesznek fel aszerint, milyen nagy volt életükben az intellektusuk. Minél értelmesebbek voltak, annál tisztább és fehérebb a szellem.
Igaz, kezdetben csak a helyieknek jósolt, de annyira sikeres volt, hogy Európa felfigyelt rá, olyannyira, hogy a bolgár állam hivatalos jósnőjévé nyilvánították ki és munkájáért állami fizetést kapott. A jóslásért az államnak kellett fizetni. Bolgároknak 10 levába (1600 forint) került, míg a külföldieknek 50 dollárba, és bizony előfordult, hogy fél évig is kellett várakozni.
Becslések szerint Vanga több mint 100 millió dollárt keresett Todor Zsivkov rezsimjének, élete során közel egymillió ember kereste meg. Évtizedeken át a gyülekezett tömeg, szinte mindennap a háza előtt, ahol ráadásul igen fontos és híres személyeket is fogadott és nem csak a bolgárok között, hanem egészen a nagyvilágból.
forrás: Wadolowska Balogh Orsolya / noiportal.hu