UFO-esetek, UFO-k és földönkívüliek

A leghíresebb UFO-történetek

A Földön kívüli élet lehetősége mindig is izgatta az emberek fantáziáját – de vajon elfogadhatjuk-e valóságosnak a beszámolókat?

A 20. században az idegen lényekről szóló történetek, beszámolók kétségtelenül megszaporodtak. A tudomány és a technika fejlődésével a világegyetem is elérhető közelségbe került, sok, korábban elképzelni sem tudott jelenségre találtunk magyarázatot – ám még talán ennél is több új kérdéssel kell szembenéznünk, amelyekre egyelőre nincs válaszunk…

Hogy hány beszámoló jutott eddig a hatóságok tudomására, azt megbecsülni sem lehet – bár a hivatalos álláspont amúgy is az, hogy idegen lények eddig nem léptek velünk kapcsolatba.

Az UFO-k létezését számos amatőr fotó és videó hivatott bizonyítani, ám sajnos ezek nagy részéről időközben kiderült, hogy hamisítvány, mások pedig távoli, homályos felvételek, amelyeknek szintén nincs bizonyító erejük.

Mégis van egy-két történet, amely még a leginkább szkeptikus embereket is elgondolkodásra sarkallja! Lássuk, melyek ezek!

Roswell: UFO-katasztrófa

1947. júliusában az új-mexikói Roswell városában különleges esetre derült fény – állítólag egy UFO-hajóroncsot találtak.

UFO katasztrófa

A törmelékek közt különös írásjelekre és műszerekre bukkantak, és a helyiek beszámolói szerint egy űrlényre emlékeztető tetemet is találtak. A hivatalos álláspont azonban egész más volt – eszerint egy kísérleti megfigyelő-léggömb szenvedett balesetet a térségben, és annak nyomaira bukkantak a helyiek.

Los Angeles-i csata

1942. február 25-én több száz ember látta, amint egy hatalmas repülő objektum jelent meg Los Angeles egén. Bevetették a hadsereget is, lőni kezdtek a „repülőre”, amiben azonban semmi kár nem keletkezett. 30 percig volt látható az égen a jelenség, majd nyomtalanul eltűnt…

Washington – 7 repülő a radaron

1952. július 19-én a Washingtoni Nemzetközi Repülőtér radarján hét furcsán mozgó objektum jelent meg, holott hivatalosan éppen akkor egyetlen repülőgép sem lehetett a város légterében. A jelenség egészen hajnalig látható volt, majd hirtelen eltűntek a mozgó pontok a képernyőről. Másnap azonban megint ott voltak, és ez így ismétlődött egy héten keresztül…

A hivatalos szervek az incidenssel kapcsolatos sajtótájékoztatón szokatlan meteorológiai jelenségekkel magyarázták a történteket.

Belgium: tömeges beszámolók

1989. novembere és 1990 áprilisa között Belgiumban rengeteg bejelentés érkezett a hatóságokhoz UFO-észlelésekről. A legtöbb szemtanú egy háromszög alakú tárgyat látott átrepülni az égen.

Háromszög alakú UFO

Állítólag a hadsereg is tudott a jelenségekről, az idegenek repülői azonban olyan gyorsan mozogtak, hogy képtelenség volt bemérni őket. Magyarázatot a belga UFO-hullámra máig nem találtak…

forrás: astronet.hu

Legújabb cikkek

You cannot copy content of this page

Send this to a friend