A kérdés nem is olyan költői, mint sokan hinnék. Egész filozófiai rendszer épült az ‘igenre’ is, meg a ‘nem’ jellegű válaszokra is.
A szinkronicitás-elmélet hívei szerint valahol a világmindenségben működik valamiféle titokzatos erő, amely a világban uralkodó káoszt a maga sajátos törvényei szerint rendezi el.
Nem is akármilyen filozófusok, vélték úgy – a többi között Schopenhauer is -, hogy minden véletlen, illetve egybeesés a világmindenség előre elrendezettségéről, valamiféle belső harmóniáról tanúskodik.
Mások minden ilyesmi mögött misztikumot gyanítanak, amely révén az Univerzum „valamit közölni szeretne velünk”. Az viszont az emberiség hibája, hogy nem érti ezeket a jelzéseket.
A szinkronicitás elméletének hívei elfogadják ugyan a számok összefüggéseiről szóló feltételezést, ám a szerencsét és a véletlent azonosan kezeli.
Már az ókoriak is sejtették (így Hippokratész is), hogy a mindenséget valamiféle közös szálak kapcsolják össze, és ha valamely dolgok látszólag véletlenül egybeélnek, ismétlődnek, akkor egy-egy pillanatra felsejlik a mindenség „szövete”, belső szerkezete.
Vegyük talán Umberto olasz király esetét: 1900 nyarán, Monzában az egyik étteremben vacsorázva döbbenten állapította meg, hogy a vendéglős, aki nagy tisztelettel köszöntötte, annyira hasonlít rá, mintha a tükörképe lenne.
Ráadásul őt is Umbertónak hívták, Torinóban született szintén, akárcsak a király, és ugyanazon a napon látta meg a napvilágot. A felesége keresztneve is egyezett a királyné nevével, mi több, még a házasságot ugyanazon a napon kötötte a király és a vendéglős.
A dolog eddig hihető, ha elszakított ikertestvérre gyanakszunk. Még királyi családokban is előfordult, hogy az egyik gyermek a születése után eltűnt, vagy a király eleve nem is a királyi családban született – számos példa akadt erre is. Arra már kevesebb, hogy az ikertestvérének gondolt vendéglőst másnap reggel, soha fel nem derített titokzatos lövöldözésben megölték, míg a király – akinek e napon sporteseményt kellett volna megnyitnia – déltájban, anarchista merénylet áldozata lett.
Mondhatná valaki: az összeesküvők egész nap követték a királyt, és a biztonság kedvéért a hasonmását is eltették láb alól.
Akár így volt, akár nem, felvetődik a kérdés: mekkora a matematikai valószínűsége, hogy a sokmilliós országban a két iker – aki egymás egymás létezéséről sem tudott – egyszer csak összefusson, és ugyanazon a napon, ugyanúgy haljon meg?
A kutatások kétfajta véletlent különböztetnek meg: van ‘közönséges véletlen’ – ilyen a pénzfeldobás, a lottószámsor, a kártyalapok sorrendje osztáskor stb., és van ‘jelenséggel bíró’ véletlen.
Ez utóbbiaknál az emberek, események; helyszínek, múlt, jelen és jövő keveredik egymással, úgy, hogy a valós és paranormális világ közti finom határvonal teljesen elmosódik.
Ez utóbbi kategóriába tartozik az a véletlen egybeesés, ami a három Titan hajóval történt. Robertson, amerikai író 1898-ban adta ki regényét, amelyben az akkori világ legnagyobbjaként ünnepelt ‘Titan’ nevű gőzös első útján, áprilisban, az Atlanti-óceánon jégheggyel ütközve elmerül. És minő ‘véletlen’: tizennégy évvel később a ‘Titanic-kal’ ugyanez, ugyanígy esett meg. Aztán 1935-ben, a ‘Titanian’ névre keresztelt szénszállító, szintén áprilisban, épp ugyanott járt, ahol a Titanic elsüllyedt.
Az éjszakai őrszem, William Reeves rossz előérzete miatt irányváltoztatásra késztette a kormányost, holott semmit sem látott. Csak rossz érzése volt, és eszébe jutott: épp azon a napon született, amikor a Titanic szerencsétlenül járt. Percek múlva derült ki, ha tovább haladnak az eredeti irányban, ők is jéghegyre futnak és végük.
De miért történt ez is ‘áprilisban’ és ‘ugyanott’, ahol a másik eset? Véletlen? No és emlegethetnénk az amerikai elnökök híres eseteit is. Vajon csakugyan nem több véletlen egybeesésnél, hogy Kennedy és Lincoln elnök halálában és a kísérő körülményekben számtalan egybeesés volt? Néha a mi életünkben is összekapcsolódnak események, személyek, számsorok, idők és terek. Általában azt szoktuk mondani, hogy „milyen kicsi a világ” és „fura véletlen volt”.
De valóban ennyi történt-e? Hátha igaza van azoknak, akik szerint az események – ha nincsenek is eleve elrendelve – valamiféle szabály, törvényszerűség szerint zajlanak? Csodálatos rend uralkodik ott is, ahol mi csak kósza véletlent sejtünk?
