UFO-k és földönkívüliek

Paul Hellyer szerint a földönkívüliek már köztünk élnek

Miközben Nagy-Britanniában nyilvánosságra hoztak egy jelentést, melyben egy pilóta azt állítja, hogy utasszállító repülőgépe nyáron majdnem összeütközött egy azonosítatlan repülő tárggyal, az orosz állami Russia Today hírcsatornán Paul Hellyer volt kanadai védelmi miniszter arról beszélt, hogy létezik földönkívüli élet, sőt az ufók már évezredek óta látogatják a Földet.

Meghökkentő, két részből álló interjút közölt január ötödikén Paul Hellyer volt kanadai védelmi miniszterrel az orosz állami Russia Today hírcsatorna. Paul Hellyer a SophieCo című beszélgetős műsorban nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a földönkívüliek már évezredek óta a Földön élnek.

A volt miniszter a többi között arról beszélt, hogy szerinte hány földönkívüli faj létezhet, milyen céllal látogatják a Földet, mennyire megbízhatóak az ufóészlelések és mit kapott az emberiség ezektől az idegenektől.

Hellyer – mint mondta – még miniszterként számos észlelést kivizsgáltatott, és az esetek 20 százalékára nem találtak magyarázatot, azok „valódi ufók” lehettek. Állítása szerint olyan sok hitelesített esetre került sor, hogy ezekből csak egy következtetést vonhatott le: léteznek földönkívüliek.

1961-ben például 50 ufó repült a Szovjetunió felől Európa felé, és a szövetséges csapatok vezérkari főnöke már majdnem riadót rendelt el, amikor a formációban repülő azonosítatlan repülő tárgyak elfordultak az Északi-sark felé – állította az interjúban a volt kanadai védelmi miniszter. Hozzátette: az esetet ezt követően három évig vizsgálták és megállapították, hogy a Földet legalább négy különböző földönkívüli faj látogatja, évezredek óta.

A volt védelmi miniszter két éve személyesen is látott ufót, Torontótól 180 kilométerre. A nyaralójában tartózkodó Paul Hellyer és felesége kiszúrt a csillagos égen egy fényes pontot, ami a volt miniszter szerint rendkívül gyorsan változtatott pozíciót, és több napon keresztül megjelent, nagyjából ugyanott. Amikor ufóélményéről beszélt, kijelentette, hogy meggyőződése szerint a Bibliában szereplő betlehemi csillag Isten egyik repülő csészealja lehetett.

Paul Hellyer szerint legalább 80 féle földönkívüli látogatja a Földet, sőt – mint mondta – vannak emberszabásúak is, akikről alig lehet megállapítani, hogy földönkívüliek. A volt védelmi miniszter két fajról konkrét említést is tett: az északi szőkékről és a magas fehérekről. (Utóbbiak egyébként szerepelnek abban a dokumentumfilmben , amire Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök is utalást tett, amikor egy riporter az ufókkal kapcsolatban kérdezte a globális gazdasági kérdésekkel foglalkozó Világgazdasági Fórumon, Davosban – a szerk.)

Hellyer szerint a földönkívüliek nagy része „barátságos” az emberiséggel, de van egy-két faj, akiknek „titkos céljaik” vannak. Elmondása szerint a „földönkívülieknek nem tetszik”, ahogy az emberiség elpusztítja a Földet, és sokkal többet költ a fegyverkezésre, háborúkra, mint a szegények és betegek ellátására. Ezért – folytatta – különböző személyeken keresztül igyekszik figyelmeztetni az embereket.

A volt védelmi miniszter szerint az emberiség sokat tanult a földönkívüliektől és rengeteg technológiát másoltunk le tőlük a Led fényektől a microchipeken keresztül a kevlármellényig. De – Hellyer szerint – többet is profitálhatnánk, például az orvostudomány és mezőgazdaság területén – ennek ugyanakkor az az előfeltétele, hogy a Földön béke honoljon, mert az egységes emberiség számíthat a földönkívüliek barátságára.

Magyar vonatkozású hír, hogy 2013 márciusában a Magyar UFO Kutató Szövetség levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz és Hende Csaba honvédelmi miniszterhez azt kérve, hozzák nyilvánosságra a magyarországi ufóeseményeket és a magyarországi ufóaktákat. Kalmár János, a szövetség elnöke elmondta: rengeteg páratlan felvétel illetve szemtanú igazolja, hogy „az idegenek Magyarországot is rendszeresen felkeresik.”

Kalmár szerint 2012 nyarán például Siófok környékén láttak egy azonosítatlan repülő tárgyat. A magyar honvédség ugyanakkor válaszában leszögezte: „nem rendelkezik ufótevékenységgel kapcsolatos dokumentációval”, valamint arra utaló információkkal, hogy az ország légterében azonosítatlan repülőeszközök kerültek volna megfigyelésre.

forrás: atv.hu

Legújabb cikkek

You cannot copy content of this page

Send this to a friend