UFO-k és földönkívüliek

10 jel, ami arra utalhat, hogy téged is elraboltak a földönkívüliek

Szerző képe

Rejtélyek Szigete

Az UFO-irodalomban számtalan olyan beszámolóval találkozhatunk, melyekben a szemtanúk azt állítják, idegen lényekkel léptek kapcsolatba, netán még az űrhajójukon is jártak.

A hosszú évtizedek alatt összegyűlt esetleírások elemzéséből kiderül, hogy vannak bizonyos klasszikus jelei annak, ha valakinek az életében már megjelentek a földönkívüliek.

A szakemberek szerint az alábbi listán szereplő jelek közül egy-egy bárkinek ismerős lehet, de ezek mögött más magyarázatok is állhatnak.

Abban az esetben viszont, ha a felsorolt pontok nagyrésze illik ránk, talán már érdemes jobban elgondolkodnunk a dolgon.

1. Időkiesés

Az időkiesés talán a leggyakoribb jellemzője az eltérítéseknek. Ilyenkor az alany életéből gyakran órák, sőt napok is kieshetnek úgy, hogy azokkal képtelen elszámolni.

Csak az órájára, illetve a naptárára tekintve tudatosul benne, hogy bizonyos idő hiányzik az életéből, de hogy ezalatt hol volt és mit csinált, az rejtély számára.

2. Idegenekkel kapcsolatos visszatérő álmok

Az kiesett időhöz szorosan kapcsolódik a lista második pontja. A földönkívüliekkel kapcsolatos visszatérő álmok ugyanis pontos képet festhetnek arról, mi is történt velünk a kérdéses időszakban.

Ha álmainkban hetekig vagy akár hónapokig ismétlődnek ugyanazok a motívumok – például földönkívüliekkel való kommunikáció, orvosi vizsgálat egy űrhajón stb – talán ideje végére járni az ügynek, és felkeresni egy regressziós hipnózissal foglalkozó szakembert.

3. Máshol ébredünk, mint ahol lefeküdtünk

Ezt az állapotot az alvajárók és az alkohol fogyasztását túlzásba vivő személyek is megtapasztalhatják, de természetesen most nem erről van szó.

Az eltérítésekkel foglalkozó beszámolókban nem egyedi eset, hogy valaki egészen más helyen vagy helyiségben ébred, mint ahol álomra hajtotta a fejét.

Ez akkor is elég ijesztő élmény tud lenni, ha az ember egyedül él, akkor meg pláne, ha a családtagjai se láttak, hallottak semmit. Utóbbi esetben az idegenek a hozzátartozók emlékeit is könnyedén blokkolhatják – állítják az elrablásos esetek kutatói.

4. Szokatlan jelek a testen

Nem ritka, hogy az UFO-találkozást átélt személyek furcsa jeleket találnak magukon, olyanokat, melyek azelőtt nem voltak ott.

Ezek lehetnek különféle geometriai ábrák, például körök vagy háromszögek, melyek sokszor csak hetek múlva kezdenek elhalványodni, majd teljesen eltűnni.

A kutatók azt tanácsolják ilyen esetekben feltétlenül készítsünk fotót vagy videófelvételt az adott bőrfelületről, később még jól jöhetnek a bizonyítékok.

5. „Megvadulnak” az elektromos berendezések a közelünkben

„Magától” bekapcsol a tévénk? Kiégnek az izzók a közelünkben? Oké, egy-egy alkalommal ezeket még megmagyarázhatjuk az elektromos hálózat különféle rendellenességeivel, viszont ha már heti vagy napi szinten tapasztalunk ilyesmit, az már közel sem tekinthető normálisnak.

Márpedig az eltérítettek jelentős része számolt be ehhez hasonló tapasztalatokról.

6. Hirtelen fellépő, indokolatlan félelem vagy szorongás

Eltérítéseik után többen arról számoltak be, hogy alkalmanként olyan intenzív szorongás tört rájuk, amit nem igazán tudtak hova tenni. A megkérdezettek korábban még soha nem tapasztaltak ehhez hasonlót, ilyenkor azt érezték, hogy valaki vagy valami elől azonnal el kell menekülniük.

Érdemes itt megemlíteni az UFO-szakirodalom talán legnépszerűbb eltérítési esetét, melynek Betty és Barney Hill volt az elszenvedője. Mielőtt Hill-ék regressziós hipnózisnak vetették volna alá magukat, elmondták, hogy az ajtójuk mellett mindig ott álltak a ruhákkal teli bőröndök, arra az esetre, ha kocsijukkal hirtelen menekülni kellene.

A hipnotikus ülések után azonban már tudatosult bennük félelmük tárgya.

7. Pszichés képességek felerősödése

Telepátia, telekinézis, prekogníció…csak néhány azon pszi-képességek közül melyeket általában inkább parafenoméneknek, mintsem az utca emberének tulajdonítunk.

A földönkívüliekkel kapcsolatba lépő személyeknél azonban azt figyelték meg, hogy nemcsak hogy megjelentek ezek az adottságok, hanem idővel egyre jobban felerősödtek.

8. Implantátumok a testben

Az idegenek által az emberi testben elhelyezett implantátumok az ufológia egyik nagy rejtélye. Sokszor csak egy orvosi röntgenvizsgálat vagy a repülőtéri fémdetektor derít fényt arra, hogy olyan idegen eredetű tárgyat ültettek belénk, melyről addig fogalmunk sem volt.

Arra a kérdésre, hogy vajon mi célból ültetik a kiszemelt emberekbe ezeket az eszközöket, megoszlanak a vélemények. Vannak, akik szerint a földönkívüliek az implantátumokat az alany nyomon követésére, megfigyelésére használják, mások úgy vélik a beültetések inkább orvosi célokat szolgálnak.

9. Paranormális jelenségek és árnyékemberek

A paranormális tevékenységek és az idegenek általi elrablások között talán sokkal szorosabb összefügések vannak, mint azt elsőre gondolnánk.

Az egyik legrémisztőbb dolog, amit az eltérítettek állítanak, hogy árnyékembereket látnak a házukban és annak környékén.

A fekete alakok legfurcsább jellemzője, hogy azokat az ember csak a szeme sarkából látja, és csak egy pár másodpercre. Ilyen entitásokat egyébként halálközeli élmények során is megfigyeltek már.

10. Óz-faktor

Az Óz-faktor fogalmát Jenny Randles angol UFO-kutató vezette be az ufológiában.

Olyan eseményeket jelölt ezzel a kifejezéssel, amikor az ember körül minden elcsendesedik, emlékei álomképszerűek lesznek és a történések némileg meseszerűvé válnak.

Randles az Óz-tényezőt egyfajta megváltozott tudatállapotnak tartja, amelyet az idegenek váltanak ki az emberekben.

A jelenség gyakran jár együtt illúzióképekkel és más tudatbefolyásoló technikákkal. A kutatónő szerint az ilyenkor érzékelt események nem valóságosak, ám mégsem szabad hallucinációnak tekintenünk őket.

eltérítések

You cannot copy content of this page

Send this to a friend