Az ország, ahol elfogadott tény a földönkívüliek jelenléte

„Ön hisz az ufókban?” – kérdeztem buszsofőrünket egy hosszabb út alkalmával Ecuadorban. A kérdés otthon furcsán hangzana, de ezen a hatalmas hegyek és működő vulkánok szabdalta vidéken az ismeretlen lények jelenléte elfogadott tény. A kérdés csak az, ki hogyan értelmezi.

„Két évvel ezelőtt lehetett. Emlékszem, este hét óra volt” – kezdte történetét a sofőr. „A hegyek között vezettem, ahogy most is. Az egyik kanyar után hatalmas fény bukkant fel, majd hirtelen felröppent a magasba. Az egész csak egy pillanatig tartott, mint egy égi jelenés.”

Itt tankolnak az ufók

De nem a sofőrünk volt az egyetlen, aki fényekről és különböző megmagyarázhatatlan jelenségekről számolt be. Ecuadorban a vulkán közelében élők mindegyikének akad egy-egy misztikus története. A legtöbben a kráterek felett észleltek érdekesen mozgó távoli dolgokat vagy fényeket. „Ovnis” – mondogatják, ami annyit jelent, ufók.

„Talán az uránium miatt jönnek, talán másért – gondolkodott el Alberto, egy barátunk Quitóban, aki maga is szemtanúja volt egy jelenségnek a Pinchicha-vulkán felett. – A fényeket már évszázadok óta érzékelik az itt élők a kráterek felett. Egyes elméletek szerint a radioaktív energia vonzza őket, és „tankolni” érkeznek az urániumban gazdag vulkáni kráterekbe.”

Az ecuadori szemtanúk szerint az ismeretlen lények

másképpen mozognak, mint a madarak vagy a repülők. 

„Sokszor egy helyben lebegnek, mintha egy ismeretlen erő lökdösné őket fel és alá. Akárcsak az ellentétes pólusú mágnesnél” – mondják. Az ecuadori ufológusok úgy gondolják, hogy az idegen lények az erős mágneses erőket használhatják fel a repüléshez.

Az Egyenlítő országa

Ecuador ugyanis az energiák szempontjából különleges helynek számít. Az Egyenlítő (amelyről az ország a nevét is kapta, equator ugyanis egyenlítőt jelent) a főváros magasságában halad keresztül az országon, és különös mágneses teret képez. Észak és dél itt nemcsak megfoghatatlan fogalom, hanem létező valóság.

A vonal két oldalán másképp működnek a szelek, a vizek, sőt a súlyok is.

„Ecuadorban az emberek fél kilóval könnyebbek” – mondják büszkén a helyiek, mivel a Föld gravitációs vonzása valóban itt, az Egyenlítőnél a leggyengébb. Ez nem minden: bolygónk tengelyének két oldalán a vizek is másképp folynak. Az úgynevezett Coriolis-erő hatására ugyanis a déli féltekén az óramutató járásával ellentétesen forognak a vizek és a szelek.

Ecuador nemcsak attól különleges, hogy a föld északi és déli felének határán áll, hanem azért is, mert az ország alatt csúszik az úgynevezett Nazca-lemez a Dél-amerikai-lemez alá: ennek köszönhető a rengeteg földrengés és vulkanikus aktivitás. A két lemez közeledése hozta létre a kontinens legnagyobb hegységét, az Andok láncolatát is.

Ecuadorban ezért mindennaposak a kisebb, földmélyi rengések, amelyek a hétköznapi életben alig érzékelhetőek. A legutóbbi nagyobb rengés 2016-ban volt, amikor közel hétezren vesztették életüket, és rengetegen megsebesültek.

A tragédia idején is számos videó látott napvilágot, amelyek szerint a helyiek különleges fényeket láttak megjelenni az égen. 

Lejárat a másvilágba

Az ország legendáiban régóta élnek történetek olyan emberszerű lényekről, akik kapcsolatban álltak az indiánokkal. Ilyen misztikus történet szövődik a Morona Santiago tartományban található Tayos-barlangokhoz is, amelyek mintegy négyezer négyzetméteren terülnek el a föld felszíne alatt.

A barlangokat egy magyar-argentin kutató, Móricz János fedezte fel a hatvanas években, aki jó kapcsolatba került a lejáratot őrző shuar indiánokkal. Móricz olyan hieroglifákkal teli fémlapokat talált, amelyek egy eltűnt civilizáció egykori létezését bizonyíthatják.

Kutatásai szerint a barlangrendszer egykor lakott lehetett, akár több ezer évvel az Inka birodalom kialakulását megelőzően.

A legendák szerint az egykori civilizáció kapcsolatban állhatott idegen, emberszerű lényekkel.Egyes történetek szerint a barlangok lejáratot jelentettek egy másik világba, ezért tartották szent helynek, és őrizték gondosan az indiánok.

“Köztudott tény, hogy a barlang szájánál rengeteg aranyat helyeztek el az indiánok. Lehet, hogy csak a spanyol hódítók elől rejtették oda – mesélte egy ecuadori barátunk a hatvanhárom méter mélyen fekvő bejáratról. – De sokak szerint ezzel áldoztak a föld mélyéről néha feljövő idegen lényeknek.” A történetek ezüsthajú, magas termetű, nem e világi emberekről szólnak, akik jó kapcsolatban éltek a shuar törzsekkel.

A misztikus barlangokat a mai napig nem lehet megközelíteni,

a leereszkedéshez kormányzati engedély szükséges. 

Ráadásul a shuar indiánok a mai napig őrzik a lejáratot, és nem engedik a látogatókat a barlang közelébe. Vannak, akik úgy tartják, a kutatók nem az igazi járatokat találták meg. Az igazi barlangrendszer szerintük levezet a föld mélyére, és utat nyit egy másik világ felé.

A hadsereg nem nyilatkozik

Persze nem mindenki osztja az ufológusok véleményét, sokan egészen szkeptikusak. Ami azonban érdekes, hogy a legtöbben nem zárják ki az ufók létezését. Napjainkban Ecuador lakosságának nagy része keresztény, de a

mélyen vallásos családok többsége is elképzelhetőnek tartja az idegen lények létezését,

ahogy egyébként a Vatikán sem utasítja el.

„A tudomány ufóknak, ismeretlen lényeknek nevezi azokat a jelenségeket, amelyeket időről időre láthatunk az égen” – magyarázta egy helyi családapa, Miguel. – Pedig a biblia megírta, hogy a bukott angyalok itt maradtak az atmoszférában. Ezek nem ufók, hanem a biblia démonai.”

Az ecuadori kormány és hadsereg sokáig nem foglalt hivatalosan állást az ufókérdésben. A téma megvitatásáért egy helyi oknyomozó újságíró kezdett küzdeni.

Jaime Rodriguez 22 évig dolgozott azon, hogy a hadsereget nyilatkozatra bírja.

Sikerült elérnie, hogy 2005-ben létrehoztak egy szakértői bizottságot a megmagyarázhatatlan jelenségek tanulmányozására, ám az ígért támogatás elmaradt, az állami tisztviselők pedig nem akarták kockáztatni karrierjüket ufókról szóló nyilatkozatokkal.

Jaime Rodriguez

Nem sokkal később Rafael Correa elnök állt az ufókérdés oldalára: összehívta a légierők, a hadsereg és a fegyveres erők parancsnokságát, és kijelentette, Ecuadorban az idegen lények megjelenésével kapcsolatban semmi sem maradhat titokban.

A hadsereg ezt követően nyilvánosságra hozta dokumentumait: mintegy négyszáz, főként civilek által rögzített videofelvételt, amelyeken ismeretlennek látszó tárgyak vagy lények szerepelnek. A lakosság nagy része űrhajókra, kommunikációs aktákra, de legalábbis földönkívüli tetemekre számított. A jelentősen megkérdőjelezhető felvételek publikálása komoly csalódást okozott.

A dokumentumok tehát semmit sem bizonyítottak, csak fokozták a megosztottságot a lakosság körében. A szkeptikusok szerint egyértelmű, hogy az ufójelenség puszta átverés. Az idegen lények hívei szerint azonban a négyszáz felvétel csak egy odadobott konc: a hadseregnek még bőven akadnak izgalmas aktái, amelyeket továbbra is szigorú titokban őriznek.

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

error:
Send this to a friend