Whitley Strieber meglehetősen ismert Egyesült Államok-beli író. 1977-től 1983-ig rémregényeket és horrortörténeteket írt. A rákövetkező években azonban inkább értékes irodalomra összpontosította tehetségét.
Olyan könyveket írt, amelyek szorosan a tényekhez, nem kitalálásokhoz kötődnek. Előző tevékenysége a horror-műfajban mégis arra az ötletre vezette a kritikusokat, hogy két könyve, amelyek az ő elrablásáról szólnak, merő kitaláláson alapul. Vagy legalábbis saját tapasztalatán és mások élményeinek ötvözetén.
Strieber ezzel szemben folyvást hangsúlyozza, hogy UFO-találkozásai számára egészen természetes jellegűek.”A látogatók” című könyvének függelékében az olvasó a New York State Psychiatric Institute (New York-i Pszichiátriai Intézet) vezetőjének állásfoglalását találja, Dr. Donald F. Klein-től, aki Striebert hipnotizálta, valamint egy igazságmérő készülék eredményét, amely vizsgálatnak 1986. október 31.-én vetette alá magát.
Striebert 1985. október 26.-án a gerendaházából rabolták el, amelyben New York állam egy félreeső sarkában lakott. Kis sápadt, nagy fejű lények és egy általa nőneműnek és rovarszerűnek jellemzett teremtmények rabolták el az ágyából.
Minden mozgásra képtelenül az a benyomása támadt, hogy elrablóival együtt tovalebeg a házból. Az erdőn át vezetett az út, ahol úgy érezte, hogy a fák lombja két oldalról súrolja, mígnem az idegenek űrhajójában találta magát. Ott egyfajta operációs helyiségben orvosi vizsgálatokat végeztek rajta.
Strieber egy hosszú, erősen fénylő, hajszálvékony tűről számol be, amelyet az idegen lények bevezettek az agyába. Abban a pillanatban az az érzése volt, mintha a feje szabályszerűen felrobbanna. Azután egy mechanikai eszközt „végén egyfajta kábel-hálóval” vezettek a beleibe. Nyomasztó, ahogyan abszolút kiszolgáltatottságát és tenni képtelen haragját tükrözi ezeknek a „látogatóknak” az erőszakos eljárása ellen.
Később felébredt ágyában, és először mindent csak rossz álomnak tartott. A rákövetkező napokban kellemetlen fájdalmakat érzett a végbelében. Striebernek az a határozott érzése volt, hogy valami rossz történt vele, de nem volt tudatos emléke erről az éjszakáról.
Élménye után jó egy héttel azután még komolyabb fájdalmak következtek a jobb füle mögött, és fájt a feje. A füle mögötti helyen a felesége egy kis szúrásnyomot talált. Csak most vált világossá Strieber számára, hogy az egész dolgot nem álmodta és nem is volt hallucináció. A finom tűvel való behatolás a fejébe tehát valóban megtörténhetett!
Budd Hopkinsnak – aki tulajdonképpen művész volt, de az eltérítéses esetek feltárásának kötelezte el magát – a könyvében olvasott szintén félelmetes találkozásokról.
Elhatározta, hogy közli Budd Hopkinsszal a maga élményeit. Hopkins azt tanácsolta neki, hogy a fent említett Dr. Donald Klein hipnóziskezelését vegye igénybe. Strieber eddig még homályos leírásaiból ugyanis arra következtetett, hogy emlékeinek nagy része utóhipnotikus gátlás alatt áll. Az orvossal több fogadóórán át feldolgozták nem csupán azon október 26.-ának az eseményeit.
Lépésről-lépésre kiderült, hogy Whitley Striebert gyermekkora óta újra meg újra elragadták. Hogy az ezekre az eseményekre vonatkozó emlékeit kitöröljék a tudatából, a lények nyilvánvalóan mindig fedőemlékeket borítottak rájuk. Ez az eljárásmód egyébként tipikusnak látszik nagyon sok egyéb elrablási esetre is.
A hipnózis-órák sok egyéb eltemetett emléket is előhoztak. A legkorábbi emléke egészen kis korából származott, feltehetőleg két éves korából. Egészen tompán még „egy csoport nagy szürke majomra” is tudott emlékezni, amelyek egy lejtőn jöttek fel érte. Ez nagyanyja vidéki házában történt, 1947 nyarán. Az időt tekintve nagyon jól egységbe lehet hozni az első UFO-észlelési hullámmal, amely pontosan ennek az évnek a nyarán kezdődött az USA-ban!
Strieber elmélkedik az elrablások értelméről és céljáról, úgy véli, hogy földönkívüli élőlények nagy számú embert hatalmukba kerítenek abból a célból, hogy genetikailag manipulálják őket.
Ennek következtében az egész világon jelentős esemény van folyamatban, amely mindannyiunk életét meg fogja változtatni. Az emberek többsége, a legtöbb tudós azonban ezzel nem törődik. Annak ellenére, hogy közben már nem csupán homályos feltételezések léteznek, hanem valóságos tények.
