A Bermuda-háromszögnek nevezett nyugat-atlanti régió, a sekély vízű Bermuda-zátonyok mentén számos érdekes formációt tartalmaz.

A második világháború óta sokat láttak közülük a szigetek és a környező vizek felett elrepülő és a Bermuda-háromszögben eltűnt repülők, illetve hajók nyomait kutató pilóták.

Számos menetrend szerinti járatú és charter pilóta beszámolt arról, hogy

falakat és utakat látott a víz alatt.

Más, alacsonyan repülő pilóták pedig úgy vélik, hogy az általuk látott formációk tengerbe süllyedt épületek tetejére emlékeztetnek.

A Bermudákon, illetve a víz alatti sziklákon elhelyezkedő és feltételezett építményeket századokon át mellőzték, jóllehet mind a halászok, mind a búvárok érintették őket. Hogy mégsem tudtak róluk, annak több oka is van.

Akkoriban a szállítóhajókat és a kalózokat, akik rendszeresen üldözték a szállítókat, semmi más nem érdekelte, mint a szállítás lebonyolítása. Amit az elkövetkezendő években a halászok és az oceanográfusok kő-struktúráknak véltek, ők természetes formációknak, vagy hajóroncsból származó ballasztoknak tartották.

Az ilyen struktúrák nyilvánvaló mesterséges volta nem látható a tenger felszínéről, de gyakran egészen tisztán kivehetők a levegőből, ahonnan nézve, az egyenes vonalak és a geometriai alakzatok jól megkülönböztethetők.

Végül azért sem volt jelentős érdeklődés az ember-alkotta épületek iránt a Nyugat-Atlanti-óceánban, mivel semmi ok sem volt arra, hogy ott víz alatti városokat feltételezzenek.

De még ha voltak is, ha tudtak volna is ilyen épületeket építeni mintegy 12 000 évvel ezelőtt, a tengerszint azóta megemelkedett és elborította a partvidéket és az óceáni szigetek többségét.

Alig negyed mérföldnyire Bimini partjaitól, hosszú falak vagy utak egész sora található, amelyeket jelenleg könnyen megkereshetnek a búvárok és a régészek, akik meg is keresik őket a történelemről és a civilizáció korábbi nézetek védelme, vagy éppen támadása céljából.

A folyamatos kutatás és a kiterjedt vizsgálatok növekvő nehézségekkel járnak, mert a ma uralkodó nézetek többsége szerint azt kellene bizonyítani, hogy a kőkonstrukciók a parti sziklák letörött darabjai, amelyek véletlenül és vaktában önmagukat „építették” fallá, illetve falakká!

De más példák is vannak a Bahamák zátonyai mentén; — maradványok némelyike kőköröket formál, mint az angliai Stonehenge.

Mások víz alatti falakon vagy utakon át kapcsolatban állnak létező szigetekkel és ismét mások a friss vizű források körül emelkednek kör alakú falakat formálva és messze a felszín alatt gyakran az egyenesek és egymást metsző vonalrendszerek egész sorát látni a tengerfenéken.

Hasonlóak a perui Nazca-fennsík vonalaihoz. Gyakran nagy négyszögletes formákat alkotnak, amelyek jól elkülönülnek a változatos tengerfenéki vegetáció révén is és egy, az óceánba süllyedt nagy épületnek, vagy padozat a lehetséges körvonalait adják.

Ezeket a nagyon is meggyőző utalásokat a Bahamák környéki ősi konstrukciókra számos kutató vizsgálta, különösen Dr. Manson Valentine, a Miamiban élő paleontológus, geológus és víz alatti régész, aki 25 éven át tanulmányozta a Bahamák víz alatti képződményeit és tudományos háttere kiegészítéseként – nagyon is a tárgyhoz tartozóan -, aktív pilóta és nehézbúvár is volt.

Dr. Valentine főként a yucatani barlangokban végzett vizsgálatai alapján meggyőződéses híve volt az ún. prekataklizmatikus kultúrák létezése elvének.

„Ezek a hatalmas barlangok állatokat ábrázoló vésett sziklákat tartalmaznak és a hosszú vízbenlét jeleit mutatják. Mindezek döntően arra utalnak, hogy ezek a barlangok, amelyek jelenleg jóval a tengerszint felett vannak, valamikor lesüllyedtek és újra felemelkedtek, valószínűleg az atlanti-óceáni partvidékek szárazföldjeinek periodikus süllyedése és kiemelkedése keretében. Dr. Valentina részletesen leírja a Bahamákon szerzett tapasztalatait:

A Bahamák egész vidéke a tengerszint felett volt az utolsó jégkorszak idején és csak a rákövetkező tengerszint emelkedéssel került víz alá. Ki akartam próbálni azt a geológiai elképzelést, amely szerint: ha a Bahamák jelenleg elmerült nagy fennsíkjai a viszonylag közeli múltban szárazak voltak, akkor egészen bizonyos, hogy a sekély vizei számos jelét mutatják az ősember által történt birtokbavételnek. A munkát 1958-ban kezdtem; – kis repülőgépről felvételeket készítettem.

Azóta sikerült jól behatárolnunk több, mint harminc olyan régiót, ahol vagy a tengerfenéken, vagy annak alatta ember alkotta maradványoknak kell lenniük. Pl. a Diamond és Tongue pontok között szabályos hálózata fekszik az egyenes vonalaknak, amelyek derék-, tompa- és éles-szögben metszik egymást.

Egy komplex város építési vagy fejlesztési terveire emlékeztetnek, a messze távolba vesző és fokozatosan betemetődő, ezért elhalványuló vonalakkal, amelyeket éppen e miatt „szellem mintáknak” neveztem el.”