Bizarr

Visszaküldte a Pompejiből elcsent köveket az átoktól rettegő turista

Szerző képe

Rejtélyek Szigete

Pompeji városával kapcsolatban már évek óta keringenek azok a történetek, mely szerint balszerencse éri azokat, akik bármilyen szuvenírt magukkal visznek a történelmi helyszínről.

A Nápolyhoz közeli ókori város sorsát a Kr.u. 79-ben kitört Vezúv pecsételte meg. A katasztrófa során a települést vastag hamuréteg borította be, s több ezer ember lelte halálát.

A romok ma is fontos régészeti lelőhelynek számítanak, mivel a forró vulkáni hamu egészen látványos módon, élethű kőszoborok formájában konzerválta a lakosok testét az utókornak. Az ide látogatókat arra kérik, hogy tartsák tiszteletben Pompeji városának és egykori lakóinak emlékét.

Egy évek óta közszájon forgó szóbeszéd úgy tartja, hogy aki bármilyen tárgyat elvisz a helyszínről, az súlyos átkot vagy balszerencsét hoz magára. Sokan – akik ezt első kézből megtapasztalták – határozottan állítják, hogy nem csupán legendáról van szó.

Emiatt már többen is visszavitték- vagy küldték a Pompeijből elcsent emléktárgyakat, annak reményében, hogy „feloldozást” nyerjenek és megszabaduljanak az átoktól.

Az egyik ilyen esetet nemrégiben Gabriel Zuchtriegel, a Pompeji Régészeti Park igazgatója osztotta meg az X közösségi oldalán.

A hozzájuk eljuttatott levél egy olyan személy üzenetét tartalmazta, aki szintén szuvenírekkel távozott Pompeiből, ám egy év múlva súlyosan megbetegedett, így félelmében ő is visszajutatta eredeti helyükre az elcsent tárgyakat.

„Nem tudtam az átokról” – áll a levélben. „Nem tudtam, hogy tilos a köveket magammal vinnem. Egy éven belül mellrákom lett, pedig addig egy fiatal, egészséges nő voltam, az orvosok pedig csak annyit mondtak, ez ‘balszerencse'”.

„Kérem, fogadják el bocsánatkérésemet és ezeket a köveket.” – zárta sorait a névtelen levélíró.

Az illetékesek szerint az évek során számos ilyen levelet és visszaküldött tárgyat kaptak hasonlóan kétségbeesett látogatóktól.

Tehát mégis van alapja a Pompejivel kapcsolatos hiedelmeknek? Talán…de az is lehet, hogy ezek az emberek olyan szinten meggyőzték magukat az átok hatékonyságáról, hogy félelmeik idővel betegségek formájában manifesztálódtak.

forrás

átok Olaszország
Legújabb cikkek

Súlyos titkokat árult el a holdra szállásról fiának az egykori Pentagon-dolgozó

Sokak figyelmét felkeltette az a bejegyzés, melyet a napokban posztolt egy Reddit-felhasználó. – írja a Daily Star nevű brit lap. ... Tovább

Szeptember végén jár le az amerikai kormány és egy földönkívüli faj közötti 70 éves fegyverszünet – állítja egy UFO-informátor

Az emberiség történelmének egyik legdrámaibb eseménye veszi kezdetét az elkövetkező hónapokban – állítja, Charles McNeal UFO-informátor. A férfi elmondása szerint ... Tovább

Óriás a salvadori dzsungelben?

Óriások. Legtöbbünknek csupán mondabeli szereplők vagy mesefigurák jutnak eszünkbe róluk, ám újból és újból felbukkannak olyan történetek, melyek azt állítják, ... Tovább

Szerencsét hozott az elátkozottnak hitt baba egy ausztrál férfinak

Tulajdonosa semmi pénzért nem válna meg tőle. Kerry Walton igencsak meglepődött, amikor 1972-ben egy ijesztő babára bukkant egy 200 éves ... Tovább

Pár év, és ilyen robotok végezhetik az otthoni házimunkát

Az 1X robotikai cég bemutatta legújabb humanoid robotját, amely úgy néz ki, mozog és viselkedik, mint egy valódi ember. Lenyűgöző ... Tovább

A vienne-i zsinat és a templomos rend kincsei

A vienne-i zsinat 1311. október 16-án ült össze, hogy meghallgassa a templomosrend elleni vádakat, és megreformálja az egyházat. A pápai ... Tovább

You cannot copy content of this page

Send this to a friend