Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views :

Viktoriánus szellemirtók akcióban

“Ghostbusters” – hangzik fejünkben az idén 30 éves Szellemirtók című film zenéjének fülbemászó dallama. Brit kutatók a jeles dátum kapcsán feltárták, hogy kik is voltak az “első szellemirtók”.

1882-ben alakult meg az első parapszichológiai jelenségeket kutató társaság, amely a 19. század utolsó évtizedeit a természetfeletti lények és megmagyarázhatatlan jelenségek vizsgálásával töltötte. Kiderült, a viktoriánus kori Nagy-Britanniában minden tizedik ember látott szellemet.

Idén harminc éve, hogy Peter Venkman (Bill Murray), Raymond Stanz (Dan Aykroyd) és Egon Spengler (Harold Ramis) feltűnt a filmvásznon, s a Szellemirtók (Ghostbusters) című filmben kiűzték New Yorkból a nem kívánatos természetfeletti lényeket. Történelmi feljegyzések arra engednek következtetni, hogy száz évvel a film megjelenése előtt szintén volt egy trió, amelynek tagjai Nagy-Britanniában “vadásztak” a szellemekre.

A londoni székhelyű Findmypast.co.uk honlap munkatársai a levéltárban kutakodva leltek rá azokra a viktoriánus kori brit tudósokra, akik az úttörők voltak a természetfeletti lények kutatásában. Edmund Gurney, Frederic Myers és Frank Podmore az első parapszichológiai jelenségeket kutató társaság, a Society for Psychical Research tagjaiként azon fáradoztak, hogy fizikai módon bebizonyítsák a halál utáni földi életet.

Munkájuk eredményeit az 1865-ben alapított Pall Mall Gazette esti újságban tette közzé a természetfölötti jelenségek lelkes hívője, William Thomas Stead lapszerkesztő. A kutatásokhoz, valamint az elméletek igazolására a tudósok szeánszokra jártak, halálos ágyaknál virrasztottak kísértetek után nyomozva, különböző “vadászatokon” vettek részt, jelenéseknek voltak szemtanúi, kísértetjárta helyszíneket látogattak meg, valamint médiumokkal találkoztak.

Munkájuk a társaság 1882-es megalakulásával vette kezdetét, hat évvel később pedig a “szellemek megszámlálását” tűzték ki célul. Arra kérték a nyilvánosságot, becsüljék meg, hogy a környezetükben hány ember vélt már látni vagy érezni valamilyen természetfeletti jelenlétet.

A megkérdezettek továbbá igennel vagy nemmel válaszolhattak az olyan kérdésekre, mint például: “Előfordult már Önnel, hogy jó egészségben és éber állapotban határozottan az volt a benyomása, hogy megérintette egy emberi lény, vagy hallott valamilyen emberi jelenlétre utaló hangot, pedig senki sem volt a közelében?” Vagy egy másik kérdés: “Emlékszik olyanra az elmúlt tíz évből, hogy – amikor jó egészségnek örvendett – megálmodta egy ismerőse (de nem haragosa) halálát, s ez az álom olyan valóságosnak tetszett, hogy ébredés után sem tudott szabadulni az álom keltette hangulattól?”

Az 1894-ben publikált eredmények kapcsán arra a következtetésre jutottak, hogy “a bolygón most élő ezer millió ember közül legalább tízmillióan láttak már egy elhunyt személyt a halála után megjelenni.” Az 1889 és 1892 között kitöltött kérdőíveket kielemezve kiderült, hogy a nők valamivel fogékonyabbak a transzcendenciára, ugyanis a megkérdezettek 12 százaléka látott már szellemet, míg a férfiaknál ez az arány csupán 9 százalék volt. Később, 1933-ban újabb “szellem-népszámlálásra” szólított fel egy, a Lichfield Mercury-ban megjelent cikk.

Egyébként a kutatók mind szokatlan körülmények között, korán lelték halálukat. Stead például aTitanic fedélzetén, azt követően, hogy megjósolta, lincselés vagy fulladás következtében fogja életét veszteni. Gurney kloroform – megmagyarázhatatlan – túladagolása következtében hunyt el, Podmore pedig megfulladt. A korabeli jelentések szerint az utóbbi tudós temetésén sem a bátyja, sem a felesége, de még a társaság egy tagja sem vett részt, amire azóta sincsen magyarázat.

A Findmypast.co.uk portál a korabeli sajtóból több történetet is összegyűjtött szellemekről, halálról, valamint “túlvilági terrorról”. 1897-ben például az egyik újságcikk egy kísértetjárta taxiról írt. Ebben az olvasható, hogy “egyik éjjel egy taxis felvett egy férfit, aki állítólag egy láthatatlan ellenség elől menekült.” Néhány méter megtétele után a férfi öngyilkos lett a hátsó ülésen. Egy hét sem telt el, mire a sofőrt is holtan találták a kocsijában, a szóbeszéd szerint a férfi szelleme fojtotta meg.

Egy másik beszámoló első világháborús robbanóanyagokról szólt, amelyek elkészítéséhez halott katonák maradványait is felhasználták. A pletykák szerint német katonák tetemeiből készítettek glicerines lepárlás segítségével szappanokat, valamint robbanószert. Egy újabb cikk egy fiatal leányról írt, aki az egyik éjjelen a nagyszüleit indult meglátogatni. Lépteket hallott a háta mögött, futásba kezdett, azonban a kimerültségtől összeesett a nagyszülők házának ajtaja előtt. Másnap családja talált rá, a jelentések szerint a közelben álló szamár végzett a lánnyal.

Forrás: Múlt-kor történelmi portál

Hirdetés
This div height required for enabling the sticky sidebar