Ufóesetek híres szemtanúi

Emberek milliói láttak már ufót, és ez azt jelenti, hogy politikusoktól kezdve háziasszonyokon át csillagászokig szinte mindenféle ember. Vannak köztük hírességek is. A következőkben három híres ember esetéről lesz szó.

Michael Bentine, komikus – „Fantomok az égen…”

A híres komikus, aki korábban tagja volt a „The Goons” nevű komikustársulatnak, a második világháború vége felé hírszerző tiszt volt a 626. repülőszázad bombázórajában. Elmesélte, mi történt azután, hogy támadást hajtottak végre a peenemündei titkos bázis ellen:

Három vagy négy gép legénysége jött vissza ugyanazzal a történettel, hogy egy pulzáló fény követte őket és körberepülte gépüket. „Úgy értitek, Szent Elmo tüze?” – kérdeztem, de azt mondták: „Nem, nem, nem. Mindnyájan láttuk”. Szerintük valamiféle fegyver lehetett. „Mit csinált veletek?” – kérdeztem. „Semmit” – mondták. Nagyon hatásos egy fegyver lehetett! – mondtam erre.

Aztán bejött egy másik gép legénysége, majd még egy. Végül nyilvánvalóvá vált, hogy mindnyájan látták. Körülbelül 48 óra múlva bejött egy amerikai tiszt, aki már egy ideje a rajban volt. Megszólalt: „Ha jól tudom, ti is láttátok…Mi is láttuk őket, és nappal is megjelennek. Nem tudom, hogy micsodák.” Én erre azt mondtam: „Én sem tudom, és a legénység sem tudja.” Ez volt valószínűleg az első megjelenése annak, amit ma ufónak hívunk.

John Lennon, zenész – „Ufók vannak New York felett”

A Beatles egykori tagjának is volt egy éjszakai ufóélménye. 1974. augusztus 23-án történt, és John éppen May Panggel, egy tévé-szappanopera színésznőjével töltötte az estét New York-i lakásában. John meztelenül üldögélt az erkélyen (ebben nem volt semmi szokatlan), és egyszer csak kihívta Mayt, hogy ő is nézzen meg egy lapos kupolára emlékeztető objektumot, amelynek tetején egy erős, vörös fény, alján pedig fehér fénypontokból álló kör világított. A tárgy elhaladt az Egyesült Nemzetek székháza előtt (ahol négy évvel később vitát folytattak az ufókról), majd közvetlenül az erkély felett hangtalanul.

john-lennon

Lennont lenyűgözték az ufók, és sokat olvasott róluk, különösen a Flying Saucer Review című újságban. Lennon Walls and Bridges című lemezére írt egy rejtélyes dalt ufóélményéről, és 1980-ban, a meggyilkolása előtti utolsó dalai egyikében (Strange days indeed) azt írja, hogy „ufók vannak New York felett, és nem is lep meg túlságosan”. Ma már tudjuk, miért.

Sok másik zenész is találkozott ufóval. A Hot Chocolate együttes No doubt about it című száma, amelyben az ufóval való találkozásukat mondják el, első lett a slágerlistákon; a Carpenters együttes pedig még egy himnuszt is írt a nemzetközi „kapcsolatfelvétel” napjára, Calling Occupants of Interplanetary Craft címmel.

William Shatner, színész – „Kirk kapitányt a földönkívüliek mentették meg?”

Lehet, hogy ez a mottó nem is olyan nevetséges, mint első hallásra tűnik, mivel William Shatner kanadai színész – aki az Enterprise űrhajó parancsnokának szerepét játszotta a Star Trek című sorozatban – csodával határos módon menekült meg a gyilkos hőség elől a kaliforniai Mojave-sivatagban, motorozás közben.

kirk-kapitany-star-trek

Shatner megállt, hogy igyon, közben azonban barátai továbbhajtottak, mondván, hogy majd utoléri őket. Legnagyobb rémületére azonban nem indult be a motor, és ő ott állt a sivatag kellős közepén, mérföldekre mindentől. Ha nem jut gyorsan valami civilizált helyre, a gyilkos hőség újabb áldozatot szed.

Megmenekülése azon múlott, hogy jó irányba indul-e. Ha rossz felé megy, lehet, hogy már csak akkor talál valami segítséget, amikor már késő. Elindult, de hirtelen erős késztetést érzett, hogy irányt változtasson. Ugyanebben a pillanatban a feje fölött megpillantott egy objektumot, amely éppen akkor húzott el.

Bízott az új irányban, idejében talált segítséget és megmenekült. De gyakran töpreng azon, hogy nem egy földönkívülinek kellene-e köszönetet mondania.

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

error:
Send this to a friend