narancs-diszkosz-ufo

UFO-esetek, UFO-k és földönkívüliek

UFO miatt riadóztatták a magyar légierőt 1968-ban

„1968-69-es évben a taszári repülőtéren az egyik leszállópályán megjelent egy addig ismeretlen, még általuk soha nem látott repülő tárgy, amelynek pontos alakzati leírást nem tudnak adni, mivel a közvetlen közelében valamilyen fizikai vagy optikai jelenség csak sejtetni engedett az alakzatra.

A tárgyat körülvevő opálos, részint arany színben játszó köd burkolta. A reptér fegyveres erői 200 m távolságig megközelítették, a reptér parancsnokság szigorú parancsot adott, hogy senki ne közelítsen tovább.

16 db MIG 21-es rakétákkal felszerelt elfogó vadászgépet riadóztattak. Az elmondás szerint, miután szovjet katonák is meg akarták azt közelíteni, az UFO felemelkedett a betonpályáról 150-200 m magasságba.

A parancsnokság parancsot adott az UFO üldözésére és annak kényszerleszállítására, azonban az mindenki szeme láttára percek leforgása alatt eltűnt a magasban. A radarok csak pár pillanatig tudták követni.”

Ez a leírás nem egy tudományos-fantasztikus regényben, hanem a BRFK III/II-B alosztály 1976. május 12-én kelt jelentésében olvasható.

A jelentés az ÁBTL-3.1.5-O-16221 jelzetű, és „Colombus” című dossziéban olvasható, amelyet Colman von Keviczky (Keviczky Kálmán) neves UFO-kutató bizalmas ellenőrzésére nyitottak.

Az ügyről egy másik levéltári forrásban ez olvasható:

„Columbus” fn. célszemélyt – volt horthysta vezérkari tiszt – jelenleg USA állampolgár, a Nemzetközi Repülő Csészealj Kutató és Analizáló Hálózat kutató munkatársát az amerikai hírszerzés részére végzett ellenséges tevékenységgel gyanúsítottuk.

1975 nyarán 1 hónapos magyarországi tartózkodása alatt igyekezett értelmiségi körökben kapcsolatainak számát növelni, és ezeket katonai objektumok vizuális felderítésébe bevonni.

Az ügyben többirányú ellenőrzést folytattunk – 2 tmb. beszervezése, 1 tmb. bevezetése, „K” ellenőrzés, 3/a rendszabály, útlevél figyelőztetés, operatív meghallgatások, levéltárak, irattárak anyagainak elemzése, a szovjet és lengyel ÁB szervektől kapott információk és a BM III/II-1 osztállyal párhuzamos felderítés útján.

A célszemélyről beszerzett adatok elemzése alapján megállapítottuk, hogy hazánk ellen hírszerző tevékenységet nem folytat, az általa kezdeményezett „UFO”-kutatással önmagának szeretne nemzetközi tekintélyt és elismerést szerezni. Mivel az „UFO” propaganda nem ütközik törvénybe és mögötte hírszerző szerv jelenlétét nem állapítottuk meg, így a bizalmas nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntettük.”

ÁBTL 1.11.10. 7. d. BRFK hálózati statisztikák.
Ezt a második forrást Ungváry Krisztián is idézi a Kádár-rendszer kémelhárítása című tanulmányában, amely az 1956-os Intézet Kádárizmus, mélyfúrások című kötetben jelen meg: https://www.rev.hu/rev/htdocs/hu/kiadvanyok/56_os_Intezet_evkonyvek/2009_Evkonyv.pdf

Forrás: Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára

Legújabb cikkek

You cannot copy content of this page

Send this to a friend