Amerikai kutatók elvégeztek egy mélyreható és meglepő következményekkel járó, az egész eddigi világképünket megrengető kísérletet.
Konrad Lorenz mintájára a tojásukból éppen hogy csak kibújt kislibáknak nem az anyjukat, hanem egy kis fűnyíró robotot mutattak meg elsőként, amely saját „akarata” szerint nyírta a füvet.
Ha egy négyszögletes alakú terület közepére helyezték, egyenletesen haladt rajta – a statisztikai valószínűségnek megfelelően.
Minél hosszabb ideig járatták, annál több területet érintett. Ha a terület egyik szélén elkerítettek egy kis területet a kislibák számára, a robot haladási mintája megváltozott.
Meglepően gyakran közeledett a kislibákhoz, és hosszabb ideig tartózkodott a közelükben.
A kísérlet ismétlései minden alkalommal ugyanezt az eredményt hozták.
A kislibáknak valahogyan magukhoz kellett csalogatniuk a robotot, amelyet az anyjuknak hittek. Végül a tudaton mint egyetlen döntő tényezőn kívül semmilyen más magyarázatot nem tudtak adni a jelenségre.
A váratlan eredmény miatt az elsőt további kísérletek követték. Például, az amelyben hasonló körülmények között egy zajt csapó robot járt fel-alá egy négyszögletes területen. Amikor egyik éjszaka egy ember aludt a terület egyik szélén,
a robot megváltoztatta haladási mintáját, és statisztikai szempontból váratlanul és megdöbbentően, feltűnően távol tartotta magát az alvó embertől.
Az alvónak tehát valamilyen teljes mértékben ismeretlen módszerrel sikerült távol tartania magától a zaj forrását. Egyértelmű, hogy ebben az esetben is a tudat játszott döntő szerepet.
Hogy a tudat képes befolyásolni egy másik tudatot, abban ma már gyakorlatilag senki sem kételkedik. Hogy a tudat az anyagra, azaz magára a testre és annak szerveire is hatást gyakorol, azt már csak a kimondottan képzetlen emberek, valamint a nem egészben gondolkodó vagy konok, tanulni nem hajlandó orvosok kérdőjelezik meg.
Hogy a tudat már bizonyítottan a gépeket is képes befolyásolni, az valami egészen új és megdöbbentő, és azt követeli tőlünk, hogy még egy lépést tegyünk a szellemi Újvilágba. Valószínűleg sok olyan terapeuta tevékenykedik, aki éppen a jelenség fordítottjával dolgozik, és gépekkel, valamint más készülékekkel befolyásolja az emberi tudatot… Ez a tendencia a radionika területén a legelőrehaladottabb.
Aki érzékeny terápiás készülékekkel dolgozik – például bőrellenállás-mérő eszközökkel -, annak igen gyorsan az a benyomása támad, hogy sajátos és logikailag igen nehezen magyarázható kapcsolat áll fenn a készülék és a páciens között: a tudat, hogy a készülék segítségével minden hazugságra, majd végül az igazságra is fény derül, megváltoztatja a páciens hozzáállását, ami pszichológiailag érthető.
Ilyenkor a tudatalatti sokkal gyorsabban feladja igazsággal szembeni ellenállását, akárcsak akkor, amikor betartjuk a közlekedési szabályokat, mert biztosak vagyunk abban, hogy különben el fognak kapni.
A dolog azonban még ennél is messzebbre megy: annak, hogy a terapeuta szereti vagy elutasítja a készüléket, megdöbbentő hatása van annak élettartamára. Az effajta jelenségek eddig általában csak anekdoták formájában keringtek.
Amikor Niki Lauda hivatalos világbajnokként autójának motorhibái miatt sorozatosan elveszítette a futamokat, majd istállójának második versenyzője, Alain Prost ugyanazzal az autóval nyert, és végül világbajnok lett, egy riporter feltette Prostnak a következő kérdést: „Miért működött a motor másképp önnél és Laudánál?”
Prost spontánul így felelt:
„Lauda a futam egész ideje alatt szidta, én azonban kedvesen beszéltem hozzá.”
Melyik számítógép-felhasználónak ne lenne néha az a benyomása, hogy valami nincs rendben közte és a PC-je között? A jövőben gyakrabban kellene a „megfoghatatlanabb” dolgok felé fordulnunk, főleg azokban az esetekben, amikor már a tudomány is a nyomukra bukkan.
