Az állatok megmutatják számunkra azokat a bennünk rejlő lehetőségeket, amelyeket mi magunk is kiteljesíthetünk. Ám ahhoz, hogy tanulhassunk tőlük, előszór azt kell megtanulnunk, hogyan kommunikáljunk velük.
Az állat része lesz az ember lényének, és rányitja szemét a létező dolgok isteni és fenséges mivoltára. Visszaadja neki a világra való gyermeki rácsodálkozás elveszített képességét, és megerősíti a mágiába, az álmokba és a lehetségesbe vetett hitét.
Ha nyitott vagy, és figyelmes, érezheted hogyan beszél a természet hozzád. Minden nap, minden pillanatban. Csodáit mutatja meg, titkokat, melyeket a legokosabb könyvekbe sem írtak le. Aki a természet könyvéből tud olvasni, áldott ember. Megtudhat mindent, kérdésekre kaphat választ. A sok sok szimbólum, analógia mind egy mesét mond el számunkra az életről, az univerzumról.
Az állatoktól is sokat tanulhatunk. Nemcsak anyagi világunkban, de álmainkban és vízióinkban is. Sajnos a mai világban az ember más élőlények fölé rendeli magát, úgy gondolja, ő a legokosabb, legintelligensebb,- a teremtés koronája.
Voltak azonban idők, amikor az állatokat istenekként imádták, vegyük példának az egyiptomi kultúrát, vagy az indiánokat. Lelki vezéreik, isteneik többek között az állatvilágból származtak. Medve, sas, sólyom, farkas, krokodil, macska – szimbólumok és segítők voltak életükben. A különböző totemek is erre utalnak.
Habár azt gondolhatnánk, hogy kapcsolatunk a természettel megszűnőben van, és az állatok eltávolodtak tőlünk (meg is lehet érteni, hiszen sok bánatot és fájdalmat okoztunk nekik..) mégsem így van. Aki nyílt-, és tiszta szívvel közeledik világukhoz, barátként fogadja el az állatokat, egyenrangú barátként, kitől tanulhat is, viszonozva érezheti ezt a szeretetet.
” Ha szólsz az állatokhoz,
ők is beszélnek hozzád,
és megismeritek egymást.
Ha nem szólítod meg őket,
ismeretlenek maradnak számodra;
pedig az ismeretlentől fél az ember.
És amitől fél, azt elpusztítja. „
(Dan G. törzsfönök)
Ha a természet részeként határozod meg önmagad, és elfogadod, hogy a természet önmagad része, már meg is alkottad a kapcsot, összeköttetést nyerhetsz így csodáival. Nem szükséges sámánnak lenni, hogy mindennapi életünkben tapasztalhassuk a természet feletti erőket.
Sokszor az állatok nyelvén beszél hozzánk álmainkban, gondolatainkban, sugallatként. Egy egy ilyen álom az állatokról szólhat, miként játszunk velük, vagy tanulunk tőlük bizonyos dolgokat. Olyankor aztán valamiként szimpátiát érzünk egy bizonyos állat iránt mindennapi életünkben, a „valóságban”. Ez az érzés annak a jele lehet, hogy egy „Totem- állatot” kaptunk, vagyis egy segítő szegődött hozzánk álmunkban, állat formában.
Egy- két hónappal ezelőtt úgy éreztem, egy új segítőtárs kopogtat ajtómon. Azzal jelezte ezt számomra, hogy sirályok jelentek meg az ablakom előtt, a belvárosban. Na most ez már magában véve is elég furcsa esemény volt, de az még tetőzte, hogy kb. 10 percig ott köröztek a fák fölött, néha rám kukkantva, miként a nyitott ablaknál bámultam őket. Szerettem volna valamivel megkínálni őket, esetleg etetni, de ez nem volt lehetséges. Gondolom a szomszédok is csodálkoztak volna, ha kora reggel konzervből tonhal- darabkákkal dobálom a sirályokat.
Ekkor éreztem, hogy megjelent egy új totem életemben, és bebocsájtást kér. Lefekvés előtt megkértem őt, mutatkozzon meg álmomban,- ezzel a gondolattal aludtam el. Valami gyönyörű szép szirti sasra vágytam, esetleg mesebeli főnixmadárra, vagy királytigrisre. Azonban arról álmodtam, hogy egy hatalmas fészekben játszadozom pelyhes- kicsiny keselyű fiókákkal, simogatom buksi fejüket, beszélek hozzájuk. Láthatóan tetszett ez nekik, szinte mosolyogtak. Amikor is nagy szárnycsapásokkal megérkezett az anyjuk, ne is mondjam, mennyire berezeltem…
Felriadtam álmomból, a hatalmas keselyű, miként karmait előrenyújtva landolni készült, eléggé veszedelmes látványnak tűnt. Aztán gondolkodni kezdtem, kételyek, ámulás,- ez nem lehet, miért pont keselyű?
Tévedés történt, hisz ezekhez a madarakhoz nem vonzódtam éppen- így a kispolgári, idomított elmém, miként emlékembe idézte a képeket, ahogy az éhes keselyű marcangolja az állati tetemet. A nap folyamán viszont még két alkalom bizonyította számomra a keselyű jelenlétét életemben,- az egyik, ahogyan Lámia oldalát kinyitva egy barátkeselyű rajza volt az első, ami szembetűnt, a másik alkalom pedig este, amikor Ted Andrews – Az Állatok Szimbolikája című könyvét nyitottam ki találomra a keselyűknél..
Ekkorra már megbarátkoztam a gondolattal, és köszöntöttem, és elfogadtam a Keselyűt lelki segítőtársul, és rosszallva, bűntudattal gondoltam vissza reggeli morfondírozásomra, miként kényeztetett egóm érvelt. Csodálatosabb lény nem is társulhatott volna hozzám,- ahogy kiderült – mint egy Keselyű.
Íme, egynéhány tulajdonság a Ted Andrews – féle könyvből, melyek a keselyűt illetik, mint madártotemet:
” Értelmezési kulcs: Megtisztulás – halál és újjászületés – új látásmód
Aktív időszak: Egész évben, nyáron és télen
A keselyűhöz rengeteg téves és ellentmondásos képzettársítás kötődik. Az emberek durvának tartják, és kizárólag a halállal hozzák összefüggésbe, míg a mítoszok és mesék sokasága éppen az ellenkezőjéről árulkodik. Ha az ember csak röviden áttekinti a vele kapcsolatos mítoszok jelentéstartalmait, illetve akárcsak futólag megnézi a keselyű viselkedését, máris egy fantasztikus lény képe kezd előtte kibontakozni.
A régi görögök a keselyűt a griffmadár rokonának tekintették. A griff mitikus teremtmény, amelynek ábrázolásában keverednek a madárra és az emlősre utaló külsődleges jelek. A griff a menny és a föld, a lélek és az anyag, a jó és a gonosz, az oltalmazó és a bosszúálló szimbóluma volt. A keselyű tehát a griffhez való kapcsolódása révén azoknak a misztériumoknak az őrzője, amelyek az élethez, a halálhoz és az üdvözülés útjához kötődnek.
Az igazság egyiptomi istennője, Máát, az ábrázolásokon többnyire keselyűtollal jelenik meg. Egyiptomban a keselyű az anyaság szimbóluma is volt, feltehetően azért, mert tetemekből táplálkozik, tehát mert nem veszi el az életet, hanem hagyja élni, meghagyva másoknak az ölés feladatát…Az élet és a halál gyakran egyaránt anya- szimbólum volt.
A pueblo indiánok számára a keselyű a megtisztulást jelképezte. Azt tartották, hogy a keselyű varázserejével helyre lehet állítani a felbomlott összhangot. Tollait rituális szertartásokban arra használták, hogy az alakváltozásos rituálék után azzal segítsék a testbe való visszatérést.
A barátkeselyű tollának viseléséről pedig azt tartották, hogy megvéd reumás megbetegedésektől. Emellett tévesen a kegyetlenséggel és a szívtelenséggel is azonosították.
Bár dogevő mivoltát az emberek általában undorító jelenségnek tartják, ennek is megvan a maga értelmes és nagyon is értékes szerepe: a dogevőknek köszönhetően csökken a tetemekből eredő fertőzések száma, ami egyébként széles körben pusztítana a többi, kevésbé ellenálló állat között.
A keselyűknek tehát fontos funkciójuk van: tisztán tartják környezetüket, megakadályozzák a betegségek kiterjedését, ezzel biztosítják az egyensúly fennmaradását az állatvilágban és a természetben.
Sok keselyűfaj létezik, és ezek mindegyike más-más tulajdonságokkal rendelkezik. Az azonban mindre jellemző, hogy határozott és méltóságos a testtartásuk mind álló és ülő helyzetben, mind járás közben: egyfajta kimondatlan, a küllemüktől teljesen független magabiztosság sugárzik róluk.
A pulykakeselyűnek hosszú a farka, és a szárnyán két szín látható. Repülés közben rendkívül kecses látványt nyújt. Latin neve (Cathartes Aura) annyit tesz: „arany megtisztító”. Éjszakára közös ülőfára telepszenek, majd hajnalban, a kora reggeli napsütésben kitárják szárnyukat, hogy felszárítsák róla a harmatot. Ilyenkor a sok kitárt szárnyú, Nap felé forduló keselyű olyan benyomást kelt, mintha a kelő napot üdvözölnék.
A keselyűk amikor éppen nem repülnek, egyszerűen néznek ki. Ám repülés közben lenyügözőek: rendkívüli könnyedséggel és kecsességgel szárnyalnak. Akiknek a keselyű a totemük, azoknak mindez azt jelzi, hogy közeleg az az idő, amikor végre a tetteik és nem a külsejük alapján ítélik meg őket.
A keselyűknek van egy olyan csodálatos képességük, hogy érzékelik a földről fölfelé szálló meleg légáramlatokat, és ezeket ki is használják a felemelkedéshez. Ezt az adottságukat az úgynevezett aranylátással szokták összefüggésbe hozni, ami azt jelenti, hogy az illető látja a testből kiáramló finom energiát. Ha valakinél a pulykakeselyű jelent meg totemként, az számíthat arra, hogy a közeljövőben látni fogja az emberek és a tárgyak auráját. Ha mégsem, a keselyű segítségével elsajátíthatja ennek technikáját.
A termikus légen és a széláramlatokon vitorlázik, úgy használja ki a légáramlatot, hogy az épp kiegyenlítse a gravitációs erőt és ezáltal ő maga vitorlázzon. Így a gravitációs erő legyőzéséhez nem kell sok energiát befektetnie,- egyszerűen csak felhasználja azt, ami adott.
A keselyűről ezért azt tartják, hogy a lebegés képességének misztikus titkát hordozza magában. A lebegés a spiritualitás egyik törvénye. A gravitáció olyan erő, ami az anyagi, a földi, a fizikai világ felé húz. A keselyű azonban megtagadja ezt az anyagi világot: a felemelkedés, vitorlázás és a lebegés képességével lényegében eltávolodik a világi dolgoktól.
Ezáltal a fizikai hatás alóli felszabadulás szimbóluma. Azt mutatja meg, miként lehet az energiákat úgy eloszlatni, hogy a gravitáció ne húzzon vissza, légyen az a tényleges gravitációs erő, vagy egyéb földi kötelék (helyzetek és élmények).
A keselyű tanításának az is része, hogy miként kell hatékonyan és jól kihasználni az energiát.
A keselyű tökéletes látásáról ismert. Másik tökéletes érzékszervük a szaglásuk. A metafizikus hagyományokban a szaglást a józan ítélőképesség magasabb formáival hozták összefüggésbe. Tehát segíthet az embernek megállapítani, ha az életében valami „bűzlik”.
Az alkímiában a keselyű a szublimálás szimbóluma volt, különösen a sashoz való hasonlatossága miatt. A keselyűt az élet változékony összetevői, az állandó pszichikus energiák és a kozmikus erők közötti új viszony zálogának tekintették.
A keselyű azt az ígéretet hordozta magában, hogy a szenvedés csak átmeneti volt, és egy magasabb, esetleg jelenleg még nem értett cél érdekében volt rá szükség. Ma is azt jelzi az ember számára, hogy hogy mindenféle nehéz helyzetben oly közel van a megszabadulás, amilyen közel volt Prométheusz megszabadítása Herkules által. „
