Egyre több jel mutat arra, hogy több százezer, sőt millió évvel ezelőtt is éltek már civilizált emberek a Földön. Jó néhány olyan régészeti lelet került elő, amely több millió évvel ezelőtt élt értelmes, olykor a mainál is fejlettebb lényekre utal.
Van Oroszországban, azon belül is a Baskír Autonóm Köztársaságban egy kő, amely alapjaiban felforgathatja a történelmet. Olyan ez, mintha egy kalandos sci-fi vagy egy elejétől a végéig kitalált, felnőtteknek szóló mesefilm lenne.
A baskíriai Csandar nevű falu mellett 1999-ben orosz és kínai ősi kínai bevándorlók nyomait keresték. A régészek kőbe vésett kínai írásjelek után kutattak. Valaki jelezte, hogy a környéken számos ház alapjába és falába építettek be olyan kőlapokat, amelyeken különféle fura jelek láthatók.
Az egyik helybeli lakos meg is mutatta a kutatóknak a saját háza falába épített, körülbelül másfélszer egy méteres kőlapot. A csaknem tonnányi lapot minimális rongálás árán sikerült kivenni a helyéről.
A különös, kínainak látszó írásjelek miatt a lapot további kutatás céljából egy darabban szállították az ufai egyetemre, ahol nagyon érdekes dolgok derültek ki róla. Először is az, hogy voltaképpen három rétegből áll, amiből csak az alsó lehetett természetes, arra vitték fel mesterséges úton a másik kettőt. Az információt hordozó második réteg üvegszerű anyag, ma még nem tudni, hogyan dolgozták rá az alsó dolomitra. A harmadik és legvékonyabb egy védőréteg, amely mindössze pár milliméter vastag és átlátszó.
A kőlap pedig nem más, mint az Ural-vidék háromdimenziós domborzati térképe!
A következő három évben ezt térképészek és más szaktudósok is igazolták. Az ismeretlenek által ismeretlen időpontban (korban) készített térkép döbbenetes pontossággal ábrázolta – ábrázolja – az Ural vidék hegyeit, völgyeit, folyóit. Ami még inkább meglepő: az a hegyek magassága.
Még ma is komoly nehézségek, és intenzív számítógépes segítség kell ahhoz, hogy méretarányos domborzati térképeket készíthessenek, és ez a munka nem mindig jár sikerrel. Erős műszaki háttér kell hozzá és a gyártási eljárások sem mind kidolgozottak.
Döbbenetes pontosság
A térképészek szerint a mű annyira pontos, hogy azt földi mérésekkel nem is lehetett előállítani. Valószínű, hogy a valamikori térkép-készítők légi fényképezést alkalmaztak és valamilyen más, ismeretlen módon dolgoztak, csak így történhetett meg, hogy a ma is ismert hegycsúcsok, vonulatok, völgyek és fennsíkok magassága és mélysége a valós helyzethez és egymáshoz viszonyítva is hihetetlenül pontos!
De még ez sem minden. Ugyanis amiben ez a térkép mégsem „pontos”, az egy olyan nem a mai állapotokat mutatja. Némelyik folyó ma nem pontosan ott kanyarog, ahol a térképen látszik.
Ennek több oka is lehet. Az egyik például az, hogy némelyik folyón keresztben gát is látható. De ma nincsenek ott gátak, és úgy tudjuk, hogy soha nem is voltak. Nos, a „soha” egy kicsit erős, mert hiszen a térkép szerint mégis voltak valaha. De mikor?
Azonfelül a mai valóságtól még két jelentős ponton eltér ez a kőtérkép. Az egyik a csatornák. Ugyanis több helyen szemmel láthatóan egyenes, mesterségesen épült csatornák kötik össze az egyes folyókat. Ma természetesen ezek sem léteznek.
A másik dolog egy kanyon, vagyis a talajba nagyon bemélyedt folyóvölgy. A térkép szerint ez a mai Ufa városától délre található. Nos, a térképen úgy ábrázolták, mintha létezne. Vagyis – akkor létezett, amikor a térképet készítették. De ma már nincs meg, viszont geológusok a kőtérképtől függetlenül évtizedekkel korábban megállapították egykori helyét!
Az évmilliókkal korábbi tektonikus törés a mai városok: Ufa és Sztyerlitamak között húzódott. Később újabb földmozgások miatt a föld ott összezárult és egy mai jelentéktelen folyó ágyát követi. Viszont a kőtérképen világosan látható, hogy ott valaha egy mély kanyon húzódott.
Az már csak „hab a tortán”, hogy a kőlapon (miként a környéken talált más köveken is látható) „kínai írásjelekről” egy erre felkért kínai egyetem tudósai megállapították: azok bizony nem kínaiak. Soha a múltban egyetlen kínaiak lakta vidéken, semmilyen törzs vagy népcsoport nem használt ilyen jeleket.
A jelek tehát más nép, más emberek írása volt. De mit lehet tenni, ha az nemcsak a kínaiakéhoz, ámde semmilyen más, a civilizációnkban valaha is használt jelrendszerhez, íráshoz nem hasonlít?
A kérdések szinte gépiesen merülnek fel. Ezek közül kettő a legfontosabb.
Mikor készülhetett ez a rejtélyes háromdimenziós térkép?
Az orosz kutatók kezdetben arra gyanakodtak, hogy maximum néhány ezer éves. Ám ennek rögtön számos részlet ellentmondott. Az egyik maga a kőlap a három rétegével.
Itt jól látható, hogy nem egy természetes dolomit-, vagy gránit-, vagy márványlapra vésték rá a térképet. A körülbelül tizenöt centiméteres vastagságú dolomitlapot csupán alapnak, mondhatni hordozórétegnek használták. A második réteg, amibe magát a térképet belevésték, manapság diopszidüveg néven ismert.
A diopszid nagyon elterjedt pirozén ásványi anyag, vegyjele CaMgSi2O6. Kevés a vastartalma, zöldes színben játszik, kristályai oszloposak. A fedőréteg egyfajta kalcium, amely a porcelán-réteghez hasonló bevonatot képez a térkép felületén. Mindössze pár milliméter vékony.
Ez egyben azt is jelenti, hogy a térkép a maga rendkívüli földrajzi és méretarány-pontosságával nem készülhetett az emberi múltban, az eddig ismert múltunkban.
Azért sem, mert elkészítéséhez a tudósok szerint légi fényképezésre volt szükség s csak a huszadik század végén értük el ezt a fajta pontosságot, amikor viszont a kőtérkép már régen be volt falazva egy ház alapjaiba.
Van még érv a régi volta mellett. Például az, hogy a rajta jelölt kanyonok évmilliókkal korábban léteztek, ma viszont már nem láthatóak. Tehát a „Mikor?” kérdésre a válasz: biztos, hogy nem az utóbbi pár ezer évben készült. Ezzel együtt azt is kimondtuk, hogy akik készítették, nem lehettek a mi ma ismert és fokról fokra fejlődő civilizációnk élőlényei, tagjai.
És ezzel el is érkeztünk a második, talán még fontosabb kérdéshez:
Kik éltek itt sok millió évvel ezelőtt és készítettek ilyen térképeket? Lehet, hogy tényleg létezett egy (vagy több) emberiség előtti civilizáció?
„Jézus mondta: aki keres, ne hagyja abba a keresést, míg csak nem talál, és ha találni fog, zavarba jön majd, amikor zavarba jön, csodálkozni fog, és a mindenségen uralkodni?” – ez az idézet Tamás evangéliumában olvasható.
Vagyis egy olyan könyvben, amit manapság nem ismernek el Szent Biblia részeként. Olyan művek között szerepel (Hénokh könyve, Mózes apokalipszise, Ezdrás apokalipszise, A tizenkét pátriárka végrendeletei, Apokrif evangéliumok) – amelyek valaha részei voltak a Bibliának, de időközben a hivatalossá váló, uralkodó egyház „kitiltotta” onnan.
Pedig nemcsak az Apokrifek, de három világrész „Bibliái” és öt világrész mondái, legendái között is feltűnően sok az olyan közös elem, amely túlmutat az általunk ismert emberiség történetén és eseményein. A tudomány persze ezeket az írásokat igyekszik „egy az egyben” a fantázia világába sorolni.
Mindenesetre egyre több bizonyíték van, ami amellett szól, hogy ősi múltunk valójában egészen más volt, mint eddig hittük, és mint ahogyan a nagy többség ezután is hinni fogja. Bizonyára sokakat meglep, hogy az ősi vallásos iratokban már két-három-négy-ötezer évvel ezelőtt teljesen mai, modern dolgokról szólnak.
Sőt, az is kiderül, hogy valaha az emberek repkedtek, a világűrt kutatták, kiterjedt tudományos tevékenységet folytattak, ismerték az egész Földet, talán jobban, mint ma.
Lehet, hogy Erich von Dänikennek van igaza, amikor azt állítja, hogy kozmikus idegenek garázdálkodtak az őskorban Földünkön, és “lopták” az érceinket. Különben aligha van magyarázat a titokzatos amerikai és dél-európai leletekre.
Eddig a tudomány azt állította, hogy 10-15 ezer évvel ezelőtt csak gyűjtögető ősemberek szaladgáltak a földön, és az első földművelő kultúrák Mezopotámiában mindössze hatezer évvel ezelőtt jöttek létre.
Nos, ehhez képest Ceylon szigetén (Sri Lanka) már 14 ezer évvel ezelőtt komoly földművelést folytattak. Vannak másféle, de legalább ennyire elgondolkoztató tények is.
A régészek és más kutatók megállapították, hogy az ismert nagyon régi kultúrák színhelyeit nemcsak az ókorban, de még (-már) az őskorban is kereskedelmi útvonalak kötötték össze. Több tízezer évvel ezelőtt például egész Európát keresztül-kasul szabdalták a kereskedelmi útvonalak.
A feltárt sírokban talált leletek szerint az akkor élő (ős)emberek tekintélyes része bizony vadászat helyett azzal foglalkozott, hogy a legkülönfélébb anyagokat szállította ide-oda.
Mellesleg nem csak Európában volt ez így, de itt sikerült kijelölni a legpontosabban a sajátos gyalogos karavánok által követett útvonalakat. A tudomány szerint mindenféle fémeket szállítottak. A mai angliai Cornwall-ból a mai francia Lyonon keresztül cinket vittek rendszeresen – Kréta szigetére! Nem tudni, hogyan keltek át a tengeren.
De voltak más útvonalak, ezek egy részét akár interkontinentálisnak is nevezhetnénk: például Dél-Afrikából Jeruzsálem környékére aranyat vittek rendszeresen. Mi több, ötezer évvel később, tehát körülbelül Kr.e. 300 környékén uránércet is szállítottak – szintén Angliából valahová Délkelet-Európába (a célállomást nem sikerült felderíteni, de lehet, az is Kréta volt?).
A dologra úgy jöttek rá, hogy ezen útvonal mentén itt-ott “elpotyogtatott” ércmaradványokra leltek. Az ércekkel különben más földrészeken is érdekes dolgok történtek akkortájt.
Miértek és hogyanok
Például a Dél-Afrikában elterülő mai Lesotho királyság a modern időkben is termelt ki a Ngwenya-vasércbányából. De régészek az ércmező területén ősi bányákat tártak fel és arra a belátásra jutottak, hogy
ott már 43 ezer (!) évvel ezelőtt kitermelés folyt!
De hasonló a helyzet az óceánon túl is. A mai USA területén, Michigan államban 6 ezer évvel ezelőtt – vagyis Kr.e. 4 ezer körül – egy ismeretlen embercsoport 200 ezer tonna vörösrézércet bányászott ki külszíni fejtéssel.
Az az érc nyomtalanul eltűnt, ugyanis mindeddig egyetlen ókori civilizáció réztárgyaiban sem bukkantak azokra a vegyi összetétel-jellemzőkre, amelyekkel a michigani érc megkülönböztethető minden más bányából származó réztől.
Ha Dänikennek adunk igazat, akkor mind Lesothoban, mind Michigan-ben kozmikus idegenek garázdálkodtak, mondhatni “lopták” a mi érceinket. És ez sem adna magyarázatot arra, hogy 10 ezer évvel ezelőtt valakik mindenféle érceket hurcoltak fel-alá három vagy több kontinensen a feldolgozás, hasznosítás legcsekélyebb reménye nélkül?? Akkor miért tették volna? Nem inkább arról lehetett szó, hogy az érceket régen az elődök termelték ki?
A fémekkel kapcsolatos másik dolog: a nagyon régi leletek egyszerűen mintha kiestek volna az időből – olyan korban keletkeztek, amikor még nem is létezett az a technológia, amellyel létre lehetett azokat hozni!
Konkrétan az egyik a platina, a másik az alumínium. A régi Kínában, a Csou-dinasztia (Kr.e.1100 és 526 között uralkodott) egyik hadvezérének sírjára annak idején egy emlékművet emeltetett a hálás uralkodó. A kegyelet szép dolog, az viszont döbbenetes, hogy metallurgiai szakemberek vizsgálata szerint a síremlék 85 százalékban alumíniumot tartalmaz.
Alumíniumgyártás áram nélkül?
Eddig úgy tudtuk, és ez az információ az utóbbi évtizedekben sem változott meg – hogy az alumínium gyártását az elektromos áram alkalmazása tette lehetővé. Elektrolízis révén alumíniumot először 1808-ban készítettek. Hihető-e, hogy háromezer évvel korában a Csou-dinasztia tudósai már elektrolízist alkalmaztak volna?
És ha igen, hová lett később ez a tudás? Persze, a mi számunkra sokkal valószínűbb, hogy fogalmuk sem volt az áramról vagy az alumíniumról.
Valakik valaha más céllal készítették azt -nyilván az elődök – és a furcsa, semmi máshoz nem hasonlító fémdarab fennmaradt, majd amikor a hálás túlélők a hadvezér dicsőségét akarták zengeni, hát feláldozták a kincstár egyik szép darabját és a vezér sírjára helyezték.
Egy régész a perui hegyek között platinából készült és szépen kidolgozott dísztárgyra bukkant. Ma is mutogatják valamelyik múzeumban, mint az egykori primitív hegylakó törzsek munkáját.
Ki gondol arra, hogy a Kolumbusz előtti időkben – ugyanúgy, mint manapság – a platina csak 1773,5 Celsius fokos hőmérsékleten állítható elő?
Ezt még ma sem könnyű elérni. A kunyhókban éldegélő egyszerű emberek vajon hogyan munkálták meg a platinát? És ha már egyszer sikerült nekik, miért nem gyártottak belőle többet – sokat?
Az egyiptomi Dendera egyik szentélyében zodiákus-rajzokat találtak. Ezek az égboltnak egy olyan állapotát ábrázolják, amelyet a Földről csak 215 ezer évvel ezelőtt láthattak az emberek.
Itt persze felmerül a kérdés: vajon maguk az egyiptomiak – vagy az őseik – látták-e ezt, vagy ők is úgy kapták a rajzot valaki mástól?
Az érthetetlen, ismeretlen, „idegenektől származó” tudásnak rengeteg régészeti jele van. Vajon mi a magyarázat például arra, hogy a dél-amerikai ősi ábrázolásokon, amelyek kivétel nélkül az első fehér ember odaérkezése előtt keletkeztek – miképpen bukkanhatnak fel olyan állatok, amelyek sohasem éltek az amerikai kontinensen?
Például elefántok – ezek sokfelé láthatóak kőbe faragva, vagy arany- és ezüst lapocskákra vésve, domborítva a régi indián népek által.
A perui Marcahuasiban látható szobrok és domborművek alkotói tudatában voltak annak, hogy a Földön négy különböző rasszhoz tartozó, négyféle bőrszínű és külsejű ember él. Ezeket ábrázolták is. Egymás mellett láthatóak a fehérek, a vörös-bőrűek, a feketék és sárgák ismert jellegzetes arcvonásaikkal. A többi földrésztől elszigetelt amerikai (ős)emberek vajon honnan tudták ezt az információt? Mikor láttak ők ázsiaiakat, feketéket, fehéreket?
Ma már mindenki ismeri azt az elméletet – könyveket is írtak róla –, amely megmagyarázza, hogy az egyiptomiak mivel világítottak a piramisok és földalatti szentélyek vaksötét belsejében. Bizony számos jel utal arra, hogy ismerték az elektromosságot, és nagy méretű lámpákat használtak. Máskülönben nehéz lenne megmagyarázni, miképpen került oda le olyan fény, amely nem járt lánggal, füsttel korommal, mert ilyen nyomok sehol sem találhatóak.
És nemcsak Egyiptomban kérdés ez, hanem például a dél-amerikai Kolumbiában is. Ott ugyanis több fennsíkon olyan, ma már kihalt városokra leltek, ahol ciklopikus (igen nagyméretű) kövekből épült házak, szentélyek állnak… De fényt bebocsátó nyílással egyiket sem látták el, eleve úgy épültek, hogy vagy csak a vaksötétség uralhatta őket, vagy valamilyen módon (füstmentesen!!) világítottak bennük. A kolumbiai őslakók körében fennmaradt a történet arról, hogy a valamikori talányos lakók egy – ma már csak „fehér szikrák” néven emlegetett – rejtélyes fényforrást alkalmaztak, amely a sötétségben is nappali fényt árasztott.
Szanszkrit kultúra
És azt ki tudja ma már (az ezzel foglalkozók parányi csoportján kívül), hogy a mesterséges nemzetközi nyelv sem mai találmány? Nem az eszperantó volt az első ilyen „termék” a világon, hanem a szanszkrit. Sosem élt „szanszkrit nép”, mégis volt ennek a nyelvnek nagy beszélőtára és kultúrája. Születtek irodalmi és más művek (pl. négyezer évvel ezelőtt a Véda-könyvek, a Rámájana és mások.
Minden jel arra mutat, hogy a szanszkritot kitalálták, mesterségesen megtervezték és létrehozták, méghozzá éppen azért, hogy egész Ázsiában elterjesztve mindenütt mindenki használhassa, és a saját nyelvek ne jelentsenek szinte áthághatatlan akadályt az emberek egymás közti információcseréjében.
Manapság egyre többen állítják, hogy nem csak a szanszkrit volt ilyen, hanem Amerikában az aymara nyelv is ezt a szerepet játszotta. Ezt a nyelvet ma is beszélik az indiánok, különösen Bolíviában a rejtélyes ősi város, Tiahuanaco környékén, de másutt is.
1980-ban ottani nyelvészek és informatikusok bebizonyították, hogy az aymara nem csak nagyon régi, de minden bizonnyal mesterséges nyelv. Méghozzá kitűnően megtervezett, roppant pontos és egyértelmű szókészlettel rendelkezik (csakúgy, mint az eszperantó), sokkal inkább, mint bármelyik úgynevezett „természetes” nyelv.
Kiderült az is, hogy a nyelvet – hála analitikus struktúrájának – nagyon egyszerűen át lehet alakítani számítógépes algoritmussá. Ez alaposan megkönnyíti az egyik nyelvről a másikra történő fordítást. Az aymara tehát mint híd-nyelv is alkalmazható más nyelvek oktatásában és ott, ahol sok nyelvről kell sok nyelvre fordítani.
Vajon véletlen-e, hogy éppen Tiahuanaco környékén él ma is az ősi, mesterséges nyelv, amelynek szerkezete olyannyira hasonlít a számítógépes algoritmushoz? Hiszen ha az elődök is fejlettek voltak, akkor szinte természetes a feltételezés, hogy használtak számítógépet is.
Mi több, lehet, hogy azzal alkották meg azt a nyelvet, amely az amerikai kontinensen elterjedve megkönnyítette mindenki számára a kommunikációt. Az indiánok között is, meg az indiánok és a „virakocsák”, vagyis a nagy tudású, jóakaratú idegenek között. Az sem zárható ki, hogy az elődöknek legalább két nyelvük volt. Az egyik az amerikai – ez volt az aymara – amely sok tekintetben a már meglévő indián nyelvekre épült, hogy az emberek könnyebben elsajátíthassák. A másik az ázsiai szanszkrit, amely meg ősi indoeurópai elemeket is tartalmazott.
Felfogható hát egy semleges, racionális, egyetlen néphez és kultúrához sem kapcsolódó, szerkezetéből adódóan nyilván mesterséges nyelv úgy is – mint az intelligens elődök egykori létezésének bizonyítéka!
Vajon tudtak-e az ókori népek a civilizált elődökről?
Az utolsó pár ezer (!) évben számos jele volt annak, hogy a túlélők emlékeztek az elődökre. Talán az összes ókori népnek tudomása volt róluk.
A maja kódexek tartalma sokszor elég világosan utal olyan emberi lényekre, akik valamilyen értelemben véve idegenek voltak.
Nemcsak a kódexekben látható ábrázolások sugallják, hogy ezek az emberek magasabb technikával rendelkeztek (az alakok sokszor a kezükben, testükön tartanak egészen modern szerkezeteket, amelyek hatszáz vagy ezer évvel ezelőtt nemhogy Amerikában, de még Európában sem léteztek). De indián népek sziklarajzain is láthatunk repkedő idegeneket különféle furcsa, szemlátomást gépi szerkezetekkel együtt.
Az afrikai busmanok is makacsul állítják, hogy nagyon-nagyon régen, a mostani emberek előtt is éltek már emberek a földön. Platón is ezt állította, no persze minden tudományos érv és képzettség nélkül. Hérodotosz vagy az arab Abu’l Hasszán M’Sudi esküdött rá, hogy a piramisok jóval a vízözön előtt készültek és más források is utalnak erre – ismét csak tudományos érvek vagy bizonyítékok nélkül.
A maják legendája kifejezetten és világosan említi, hogy a nép már 10 ezer évvel ezelőtt létezett. Vagyis már Kr.e. 8000 körül magas kultúrával léteztek a maják, és nem csak ők. Ha ehhez hozzátesszük azt a „felfutási időt”, amire egy kultúrának ezt megelőzően szüksége volt, akkor az újabb minimum két-három ezer évet jelent.
A dátumok nem egységesek
A dátumokkal persze csakugyan sok baj van. Minél távolabbra merülünk vissza, annál kevésbé lehet bármit is pontosítani, időponthoz, folyamatokhoz, eseményhez kötni. Ezért van az, hogy néhány bátor kutató Egyiptom létezését is visszaviszi az időben 30 ezer évvel – mások meg több százezer évvel!
Igaz viszont, hogy az egyiptomi Dendera egyik szentélyében zodiákus-rajzokat találtak. Ezek az égboltnak egy olyan állapotát ábrázolják, amelyet a Földről csak 215 ezer évvel ezelőtt láthattak az emberek!
tt persze felmerül a kérdés: vajon maguk az egyiptomiak – vagy az őseik – látták-e ezt, vagy ők is úgy kapták a rajzot valaki mástól? Mondjuk, egy másik, korábbi civilizációtól – az elődöktől?
Nem csoda hát, ha ilyen és hasonló dátumok, évszámok miatt sokan még a kutatók között is visszatolnák az emberi civilizáció kialakulásának kezdetét akár 10, akár 20 ezer évvel. Amit ebben a fejezetben fentebb olvashattak, az igencsak indokolná ezt.
No persze, akkor összeomlana a rendszer másik tartóoszlopa, az, amelyik már 10-15 ezer év távlatában is csak mamutvadász primitív ősemberekről beszél. Végső soron persze összeomlana az egész úgymond tudományos (?) időrendi táblázat, amelybe a mai hivatalos tudomány igyekszik beleszorítani az emberiség őskorát és ókorát.
forrás: Nemere István: Az előző emberiség
