Mint ahogyan a Nílus gyakran zavaros vize évezredek óta életelixírrel egyenértékű fontosságú a folyó környékén élők számára, úgy szövi át Egyiptom változatos, csak a mitológiák által felsejdülő régmúltját egy személyiség neve.
Ez a személyiség járult hozzá az ország kulturális és tudományos fellendüléséhez — neve: Thot.
Származását sűrű homály fedi, és azt sem tudja senki, hová távozott, miután a piramisok földjén befejezte útmutató tevékenységét.
Thot erényes életet, beteljesült létet hirdetett az egyiptomiaknak, megtanította őket írni, olvasni, oktatta őket a beszéd művészetére.
Az egyiptomi papok szemében ő a nyelv, az írás és a matematika feltalálója. Átfogó tudást tulajdonítanak neki az asztronómia területén, és úgy gondolják, ő teremtette az állatövet.
A nappalt és az éjszakát tizenkét-tizenkét órára osztotta. Megmutatta a parasztoknak, hogy kell kimérni a szántóföldet, hogy kell a megfelelő mederbe terelni a csatornákat.
A papokat kioktatta arra, hogyan kell bizonyos tervek szerint építeni az istenek és uralkodók templomait. Még az „isteni szó” ismeretével is felruházták; „nagy varázslónak”, „időmérőnek” titulálták.
De vajon valóban „isteni eredetű” volt? A számunkra fennmaradt szövegekből ilyesmi nem derül ki, ő maga ilyet sosem állított.
Az viszont tény, hogy igen intelligens lehetett, átfogóan képzett — és ismeretlen származású. Az is biztos, hogy nem egyiptomi volt. De honnan jött? Egy távoli országból? Egy távoli földrészről? Vagy olyan régióból, mely túl van elképzeléseink határain?
Forduljunk az egyiptomi mitológia felé! A Mágikus papirusz 500-ban olvasható a következő vers:
Üdv neked, te 7 rőfös pávián, akinek szeme arany és akinek ajka tűz és minden szava parázs.
Thotnak ez a jellemzése, mint óriás „pávián”, a hermopoliszi Amon-templomban lévő Merenptah király-féle síremléken is olvasható:
Eléd lépek (a király elé) egy nagy fehér pávián képében.
Ezen adatok szerint Thot majdnem három és fél méter magas lett volna. Más szövegekben — például a Nacht-nebof király idejéből származó síremléken — Thot mint „kétszer olyan nagy” jelenik meg, később „háromszor nagyobb”.
Itt az idő múlásával megjelenő „testmagasság-növekedést” láthatjuk a mitológiai hagyományokban. Ennek ellenére annyi mégis egyértelmű, hogy Thot az egyiptomiakhoz képest nagyon nagy termetű lehetett, ami megerősíti „idegen” eredetére vonatkozó egyes feltevéseket.
De mi a helyzet a többi jellemzővel („szeme arany”, ,,ajka tűz”, „szava parázs”)? Ezek feltűnően emlékeztetnek a szláv Énok-könyve – az Ótestamentum egyik apokrif irata – részletére, melyben mély benyomást tévő élményről olvashatunk:
Akkor megjelent nekem két nagy férfi, olyan, amilyet eddig a Földön még nem láttam. Arcuk úgy fénylett mint a Nap, szemeik mint az égő fáklyák; szájukból tűz csapott elő…
Énok arról is beszámol, hogy a „nagy férfiak” ruhái fehérek voltak; öltözékük és arcuk világított, „mint a hó”.
Az egyiptomi hagyományok lényegében ugyanezt mondják Thotról. A „nagy férfiak”, akikkel a bibliai pátriárka találkozott, „az ég őreinek” nevezték magukat.
Magukkal vitték Énokot egy föld körüli és égy világűri utazásra. Nem valószínű tévedésünk, ha azt gondoljuk, a hagyomány alapja egy technikailag jóval az emberiség fölött álló földönkívüli intelligenciával való találkozás.
Thotot (például az egyiptomi Halottak könyvében) úgy írják le, mint „a titokzatos, a mindentudó” lényt. Valaha állítólag „aranyként ragyogó kőben” vagy „titkos tojásban” érkezett.
Egy másik hagyomány szerint ő „egy kő fia, mely a tojáshéjakból jött elő”. Arca „sugárzó erővel” volt feltöltve. Talán éz annak az oka, amiért Thotot íbiszként is tisztelték.
A gólyamadár tollai, mint Hórusz sólyomisten tollai is, „az égbe felszállónak” voltak kijelentve, és „fény-szimbólumként” tartották őket nyilván. A ,,tojás” szimbóluma pedig — ezt szintén számos más hagyomány is őrzi szerte a világon — csaknem minden népnél olyan tárgy szimbóluma, amelyben az „istenek” vagy „az istenek fiai” avagy „az ég őrei” érkeztek a Földre a csillagokból.
Ulrich Dopatka 18 különböző mítoszt nevez meg a világ minden tájáról, amelyek mindegyike számos variánssal is bír.
A „Thot” név az egyiptomi mitológiában szorosan összefügg a „repülés” fogalmával. A Halottak könyvében például „Thot égi útja” is megjelenik néhány fejezetben. A 136. fejezetben ez áll:
„Ti, Junu csillagszellemei
És 11, Kiier-Aha fénylényei!
Nézzétek éppen egy isten született!
Hiánytalan a kötélzet égi bárkáján.
Megfogja hát az evezőt…
Biztos elég erős vagyok ahhoz, hogy az istenek fegyverével bánjak!
Hát hagyom suhanni csónakomat és nézd!
Már az ég közepén vagyok; csatornáin áthaladva
Jutottam el Nuthoz; mint egy majomszerű lény
Kísértem a Ré-bárkát; távol tartottam a mindenségtől
a veszedelmeket,
melyek fenyegetik, mint ahogy Sbagu lépcsőit is.”
„Junu csillagszellemei” és „Kher-aha fénylényei” olyan valakiket jelenthetnek, akik az Óbirodalomban „isteninek” számítottak.
Junu általában a Nílus-völgy egyik városát jelenti, melynek neve valószínűleg a „Jun” szóból származik. Jun jelentése „oszlop” és Héliopolisz városának fétise volt, „oszlopokon” pedig az egyiptomi obeliszkeket értették.
Mind Héliopolisz, mind az obeliszkek szoros kapcsolatban állnak Egyiptom „űrutazásmítoszaival”, mint ahogyan azt Peter Fiebag bebizonyította.
Kher-aha, a második város, melyet a Halottak könyve említ, Memphisz közelében feküdt, és ma Fustatként (Ó-Kairó) identifikálták.
De vajon tényleg csak a Nílus-völgy két városáról lenne szó? Gregoire Kolpaktchy egyiptológus kommentárt írt a Halottak könyvéhez :
„Itt, mint másutt is, ahol a Halottak könyve városokat említ, nem földi városokról van szó, hanem azok prototípusairól, azok ősképeiről egy magasabb »síkon«.”
„Ősképek egy magasabb »síkon«”? Tudjuk, hogy a régi egyiptomiak az „istenvilág” konkrét vonatkozási pontjait mindig áttették a mitológiába, és így az utókor (különösen, mondhatjuk ironikusan, a mai egyiptológusok) számára nehezen erthető leírások maradtak ránk.
Talán ezek a ,magasabb síkon” lévő városok az „égben”, azaz a világűrben voltak?
A Halottak könyve mindenesetre egyértelműen ír egy „égi bárkáról” , melyben Thot „Nuthoz” ment. Ez szimbolizálta az „égboltot”.
Thot és „bárkája” rövid idő múlva már „az ég közepén” jelenik meg; Thot feladata:
„távol tartottam a mindenségtől a veszedelmeket, melyek fenyegetik”.
Az egész olyan, mint egy katonai ellenőrző repülés a világűrben. Erre utal az utolsó félmondat is, melyben „Sbagu lépcsői” szerepelnek.
Kolpaktchy ezt a szócsoportot a „Merkúr” bolygónak tartja. Nos, a Merkúr kétségtelenül a Naprendszer egyik legéletellenesebb bolygója. A legközelebb van a Naphoz, felszínén a hőmérséklet eléri a 400°C -ot is, éjszakai oldala ezzel szemben világűri hidegségű.
Említésre méltó atmoszférája nincs, kráterek által borított, holdszerű égitest. Lehet, hogy éppen ezért építettek ki valahol a felszínén támaszpontokat vagy állomásokat (talán a bolygó északi sarkának környékén, melyet sosem ér napsugár, melynek néhány völgyében, valamint kráterében a legújabb kutatások szerint még vízjég is lehet).Az állomások esetleges maradványainak keresése érdekes dolgokra deríthetne fény.
A Merkúr latin nevet a római istentől, Mercuriustól származtatni. Az ő görög megfelelője Hermész. Her-mész pedig nem más, mint a velünk Egyiptomban találkozó isteni Thot!
Mint „Hermészt, a babilonit” említi őt Abu’l Farag (Krisztus utáni XIII. század) a Dinasztiatörténetben. Hermész, azaz Thot állítólag nem sokáig élt az „özönvíz után Kallubában, a káldeusok városában”.
Abu’l Farag szerint neki köszönhette ez a szemita nép „a csillagokról szóló legfontosabb ismereteket”. Hermész / Thot építette újra elsőként Nimród, Kus fia után Babilont.”
Al Bitrugi krónikás (a XII. században élt) ír egy „babiloni Hermészről”. Egyes középkori szekták vallásalapítójuknak tekintették és csodálták kiváló asztronómiai ismereteit.
Mint előttük az egyiptomiak, ők is kimagasló személyiséget láttak Hermész / Thotban, aki nyilván az egész Keleten nagy tiszteletnek örvendett – és mint megtudtuk, semmiképpen sem véletlenül lett kapcsolatba hozva a Merkúr bolygóval.
Így Thot alakjában a történelem mitológiai sötétjében csaknem elvesző ősi „isten” lépett elő, egy „őre az égnek”, aki mindenféle antik kultúrában szerepel – még ha nem azonos nevek alatt is.
Legmélyebben mégis Egyiptom népeinek emlékezetébe vésődött bele személyisége, a papok pedig – akik egyúttal koruk tudósainak is számítottak -imádták őt, mint „a bölcsesség és tudás istenét”. Ennél nagyobb tisztelet nem is vehetett volna körül egy, a világűrből érkezett kultúrahozót.
