Joe McMoneagle azt állítja, hogy kollégáival együtt titkos katonai bázisok helyét telepatikus módszerekkel határozták meg a világ túlsó felén.
Képességeiről sok évvel ezelőtt szerzett tudomást. Az idő tájt a hírszerzés a hidegháború megnyerésének céljából a telepátia kiaknázásának lehetőségeit kutatta.
1979. november 4.-én vette kezdetét az iráni túszdráma, a 444 napig tartó lidércnyomás. A kormány az állítólagos telepatikus képességekkel rendelkező kémek bevetésétől sem riadt vissza.
Irántól több kontinensnyire, a marylandi Fort Meade-ben található jelentéktelen épületben volt a „Stargate”-nek nevezett, szupertitkos program főhadiszállása. Olyan embereket alkalmaztak itt, akik úgy vélték, hogy több ezer kilométernyi távolságban lévő tárgyakat is képesek érzékelni. A CIA ezt a fajta érzékelést távolbalátásnak nevezte. Joe azt mondja, hogy a túszdráma idején egy évig dolgozott „távolbalátó”-ként.
„Behívattak minket, majd szó szerint több száz fotót mutattak, és megkértek, hogy próbáljuk meg azonosítani a túszokat”
– mondta el McMoneagle, aki azt is állítja, hogy a távolbalátás révén kíséreltek meg több információt szerezni a túszokról és körülményeikről.
„A munkánk minden részletre kiterjedt. Megpróbáltuk meghatározni többek között a túszok helyzetét; egészségi állapotát; azt, hogy kit hol tartanak fogva; kik a túszejtők; ill. hogyan és milyen eszközökkel vannak felfegyverezve.”
A távolbalátók csoportja több mint két évtizedig tevékenykedett. Az egységet akkor hozták létre, amikor a CIA tudomást szerzett Hal Puthoff kvantumfizikus első távérzékelési-kísérleteiről.
Érdekes feladatot jelentett a kvantumfizikus Puthoff számára az a feltevés, amely szerint a tudatot leíró tudományos elmélet meghaladhatja a szakirodalom korlátait. Szervezett egy munkacsoportot, akik a CIA megbízásából a Stanford Kutatóintézetben kezdtek el a telepátia és a távolbalátás témakörében kísérletezni. Különleges ténykedésük egy titkos helyszínen, a sugárfizikai laboratóriumban folyt, és a legtöbb kísérletet is ebben az épületben végezték el. A volt távolbalátók arról számolnak be, hogy megpróbáltak egy olyan ún. „jeladó” személy tudatára koncentrálni, aki a célhelyszínen tartózkodott.
„Ez az egész olyan, mintha egy ajtó zárna el minket a helyszíntől, amelyen megpróbálunk egy kis lyukat ütni. Aztán újabb és újabb réseket ejtünk az ajtón, és részben betekintést nyerünk. Minden egyes lyuk megfelel egy tudatalatti távérzékelési kísérletnek, melynek során futólag megpillantunk valamit. Ha ezt így folytatjuk, annyi rést ejthetünk, hogy az ajtót már szinte szitává lyuggatjuk, és ekkor már elég jó rálátásunk lesz a helyszínre”
– emlékezik vissza McMoneagle.
Nem tudjuk, hogy valójában mi játszik szerepet a kiszemelt „jeladó” személyek információ-átviteli folyamatában. Lehet, hogy telepátia, azaz gondolati szintű kapcsolatfelvétel a távolbalátó és a célszemély között. Ehhez persze egy telepatikus jeladóként működő személyre lett volna szükség a célhelyszínen, amit bajosan lehetett megoldani. A távolbalátók egy valószínűtlen alternatívával álltak elő, ami egyúttal le is mondott a jeladó személyek alkalmazásáról, ehelyett egyszerűen a helyszín pontos koordinátáira koncentrált.
„Az ember azt gondolná, hogy a jeladó személyről a földrajzi koordinátákra való váltás pszichésen kivitelezhetetlen ugrást jelent. Mivel azonban a programot kizárólag empirikus módon fejlesztettük, nem számított, ha nem tudtuk megmagyarázni az esetleges eredményeket”
– mondja Puthoff. –
„Fogalmunk sem volt, hogyan működött, de ha sikeresnek tűnt, feltétel nélkül bíztunk az adatokban”.
A távolbalátókat egy szovjet célpontra irányították, amelyet a kazahsztáni Szemipalatyinszkban létesítettek. Puthoff azt állítja, hogy figyelemreméltó eredményeket tudtak felmutatni.
„Ezért aztán távérzékelési kísérleteket folytattunk, és egy jó órán át körvonalaztuk a létesítmény felépítését, és végül azt mondtuk, hogy a legkülönösebb jellegzetessége egy óriási daru, ami túlnyúlik az épület tetején. Ez a daru olyan hatalmas, hogy egy ember mindössze egy kerék magasságának feléig ér fel”
– meséli. A létesítmény tényleg így festett, tehát az illetőnek igaza volt. Valóban ott volt egy óriási daru, ami túlnyúlt az épület tetején.
Bár hiányzik a magyarázat, Joe szerint a bizonyíték a hidegháború alatti egyik legsikeresebb akciójában rejlik. A Nemzeti Biztonsági Tanács ki akarta deríteni, hogy mi zajlik egy óriási, új épület belsejében, ami a Szovjetunió északi részén létesült.
„Felkértek, hogy írjam le, mi történik az épület belsejében.Én pedig két óriási hengert láttam, amelyek egymáshoz voltak hegesztve. Ferdén álló rakétatesteket, egy egészen újszerű hajtómű-rendszert láttam. És ez az egész egy normál méretű tengeralattjáró mellett helyezkedett el, ami eltörpülni látszott az építés alatt álló tengeralattjáróhoz képest.”
McMoneagle állítja, hogy ő leplezte le, hogy az épületben valójában tengeralattjárókat gyártanak, annak ellenére, hogy a tengertől közel egy kilométernyire állt. Pár hónappal később beigazolódott a feltevése. Kb. száz nap múlva felbukkant egy hatalmas buldózer, ami csatornát vájt a tengerig, majd vízre bocsátották a világ legnagyobb tengeralattjáróját. Ez egy Tájfun típusú tengeralattjáró volt, amelyet kiszélesedő, terjedelmes hátsó vége miatt Hódfaroknak neveztek.
McMoneagle ekkor kapta meg a „Legion of Merit”-kitüntetést, ami az egyik legmagasabb elismerés, ami békeidőben katonai szolgálatért adható. Ez azt jelenti, hogy a telepátiát hivatalosan is elismerték? Vagy valamilyen titkos szándék magyarázza, hogy az amerikai kormány nyilvánosan megjutalmazott egy állítólagos ESP-ügynököt?
A telepátia fogalma nagyon érdekes elterelő hadműveletként leplezheti az információszerzés egyéb módjait. Ha pl. van egy új műholdrendszerünk, ami pompás adatokat nyújt az ellenfélről, akkor nem akarunk tippeket adni a kémkedéshez. Inkább egy tehetséges távérzékelő ügynökre fogjuk, és ezzel el is kendőztük a nyomokat.
Bár a „Stargate” program szakemberei a hazájukat szolgálták, nem látták előre saját bukásukat, melyet egy kritikus hangvételű CIA jelentés váltott ki. A jelentés azt a következtetést vonta le, hogy a távérzékelésnek stratégiailag nincs bizonyítható haszna, és az sem igazolható, hogy hatékonyan támogatta volna a katonai hírszerzést. Ezzel be is szüntették a programot. A kutatók azonban ennek ellenére, a „Stargate” program felszámolása óta is törekednek a telepátia jelenségének megismerésére.
