Telekinézis, a rejtélyes pszi-képesség

Már az ókorban is feljegyeztek néhány olyan személyt, akinek sikerült kisebb-nagyobb tárgyat elmozdítani anélkül, hogy hozzáért volna. Akkor ezt csodának vagy bűvészmutatványnak könyvelték el.

Az emberek nem szívesen hisznek a szemüknek, ha olyasmivel találkoznak, ami ellentmond a beléjük nevelt “tényeknek”, a tanult fizikai törvényeknek. Pedig az is tény, hogy minden korban voltak, és napjainkban is vannak különleges képességű emberek.

Tibetben ezt természetesnek veszik és “gyakorolják” is. Sőt, állítólag megtörténik, hogy ha egyszerre sokan koncentrálnak egy közös idő- és térpontra, akár sokmázsás sziklatömböt is képesek elmozdítani a helyéről.

De nem kell a távoli keletre mennünk hasonló példákért. Igaz, a környezetünkben élő, különös adottságú emberek nem mázsás követ vagy nehéz fémtárgyat mozgatnak pusztán az akaratukkal, inkább csak apró tárgyakat.

Ezt a távolba ható, tárgyakat mozgató erőt telekinézisnek nevezik, és már régóta vizsgálják a kutatók, miben rejlik a magyarázata. Azt állítják, hogy elég sok olyan ember él köztünk, aki hatással tud lenni a környező világra. Sőt, az sincs kizárva, hogy időnként mindenki birtokában van ennek az erőnek, amit ma már mérni is tudnak.

telekinesis-stone

Angliai, amerikai és ausztráliai kutatóintézetekben olyan személyeket vizsgáltak egymástól függetlenül, akik önként jelentkeztek, és állították, hogy rendelkeznek ezzel a képességgel. A vizsgálat során a kutatók jól lezárt dobozokba tárgyakat helyeztek, egyik sem volt nehezebb tíz-húsz dekánál.

A tárgyakat úgy rendezték el, hogy a legkisebb elmozdulástól villamos áramkör keletkezik, ami azonnal bekapcsol egy kamerát, így le is fényképezik, filmezik a további történést. Már többször sikerült megörökíteni, hogy a tárgyak minden külső (látható-érinthető) hatás nélkül elmozdultak a zárt térben.

Kísérteties látvány, amint az éjszaka közepén a lakattal lezárt üvegfedelű tartályban mozogni kezdenek a dobókockák. A tizenhat éven keresztül folytatott amerikai kutatássorozat filmfelvételei alapján arra is fény derült, hogy a tárgyak mozgása összetett, sőt, valamiféle tervszerűség, szándékosság is megfigyelhető benne.

Erre több lehetséges magyarázat is van. Az egyik a szellemvilággal hozza összefüggésbe a jelenséget. Vagyis a már nem élő, de új életre készülő majdani lelkek a köztes állapotban “szellemként” tevékenykednek.

Az ő állapotukban más a fizika, tehát belenyúlhatnak a zárt térbe, vagy kívülről hozhatnak létre különféle hatásokat.

A másik magyarázat e világi: sok emberben rejlik tudat alatti képesség, amit érdemes volna feltárni. A kutatások mostani szintjén ugyanis egyelőre nem tudható, hogy valójában miről is van szó.

A telekinézis mindenesetre létezik, és talán egyszer a megcáfolhatatlan hivatalos magyarázatát is megtalálják.

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

error:
Send this to a friend