A Húsvét-sziget titokzatos szobrai mindig vonzották a mitikus képzelettel megáldott embereket, éppen ezért igen sok misztikus-fantasztikus elmélet született a gigantikus kőfejek eredetére és funkciójára vonatkozóan.
Maga a sziget hatalmas, lyukacsos lávadarab, óriási tajtékkő az óceán közepén. Egyesek szerint amolyan barátságos (mások szerint inkább barátságtalan) holdra emlékeztet, olyan, mintha egy kráterektől himlőhelyes aszteroida hullott volna bele a tengerbe.
Fűvel benőtt, fátlan, sziklákkal teleszórt domboldalak; beomlott falú, halott tűzhányók; mohos kráterek mélyén csillogó, náddal és sással keretezett, égkék tavak, felül a mélykék ég; körös-körül a mély kék tenger; alul a föld, teli titokzatos, barlangokkal, és mindenütt az emberfeletti emberek hatalmas, időtlen kőszobrai. Ez tehát a Húsvét-sziget, vagy ahogyan őslakói nevezik: Te Pito-te Henua, „A Világ Köldöke” vagy „A Világ Vége”.
A hely hangulatát így próbálta szavakba önteni Catherine Scoresby Routledge asszony, aki az első komolyabb régészeti kutatásokat végezte a szigeten:
„Mindenütt érezni a mennyei fuvallatot; körülöttünk és felettünk a határtalan tenger és az égboltozat, a végtelen tér és nagy, nagy csend. Az ember állandóan fülel, figyel valamire, maga sem tudja, mire, de tudata alatt érzi, hogy mindez csak az előszobája valami még ennél is hatalmasabbnak, nagyobbnak, ami azonban már kívül esik az ő látókörén.”
Bár valójában ez a transzcendens hangulat nem annyira a szerény kis szigetből, mint inkább a háttérben őrt álló titokzatos szobrokból árad:
„Még mindig a rég eltávozott építők árnyéka lebeg a föld felett. És nem lehet szabadulni tőlük! Aktívabbak és reálisabbak, mint a sziget élő lakói, ők gyakorolják a legfőbb hatalmat vazallusaik, e hallgatag, óriási alkotások útján.”
Thor Heyerdahl így ír a szobrokról és a sziget titkokkal teli atmoszférájáról Aku-aku című könyvében:
„A hegy lábánál hatalmas kőemberek állnak egymás mellett, mint valami természetfölötti hadsereg. Nyomorúságosan jelentéktelennek érezzük magunkat, ha e helyhez közeledünk, akár lóháton, akár dzsippel megyünk végig az ősrégi utakon.”
Ranu Rarakuban közvetlen közelről érezzük a Húsvét-sziget rejtélyét. Az egész légkör titokzatossággal telített; százötven szem nélküli arc néma tekintete mered ránk. Az óriási álló figurák tekintete elől nincs menekvés, minden szirtről és minden barlangból figyelik lépteinket.”
