Az üzletember úgy gondolja, hogy egy Mátrix-szerű álvalóságban létezünk, melyet egy fejlett idegen civilizáció hozott létre.
Elon Musk szerint az Univerzum 13,8 milliárd éve alatt a kozmosz különböző pontjain felemelkedő civilizációknak rengeteg idejük volt technológiájuk tökéletesítésére – írja a Live Science. A SpaceX alapító-igazgatója erről egy rádióinterjúban beszélt.
Musk úgy véli, amennyiben feltételezünk valamilyen ütemű fejlődést, két dolog történhet: vagy megsemmisül egy civilizáció, vagy megkülönböztethetetlenné válik a valóság és a mesterséges környezet.
„Ebből adódóan, mivel létezünk, valószínűleg egy szimulációban vagyunk” – mondta Musk, hozzátéve, hogy talán több szimuláció is létezik, így valójában nem Univerzumról, hanem Multiverzumról beszélhetünk.
Musk szerint a valóság, amelyben a szimulációk futnak, valószínűleg sokkal unalmasabb, mint maguk a szimulációk, hasonló módon, ahogy egy videojáték vagy film is általában izgalmasabb, mint a valóság.
Nem az üzletember az első, aki hasonló gondolatot vetett fel. Korábban több fizikus, kozmológus és filozófus is megfogalmazta már, hogy ha létrejött olyan idegen civilizáció, amely képes az efféle szimulációk létrehozására, akkor valószínűleg több Univerzumot is teremtettek. Ebben az esetben nehéz lenne megkülönböztetni egymástól a valóságot és a szimulációt, hiszen a begyűjthető bizonyítékokat mind az alkotók hozták létre.
A rádióinterjúban egyébként további érdekességek is szóba kerültek. Musk a mesterséges intelligenciával kapcsolatos aggodalmairól, az űr meghódításáról, egy elektromos szuperszonikus repülőgép tervéről, illetve a Tesláról és a szén-dioxid-kibocsátásról is beszélt.
forrás: Live Science|24.hu