Tulajdonosa semmi pénzért nem válna meg tőle.
Kerry Walton igencsak meglepődött, amikor 1972-ben egy ijesztő babára bukkant egy 200 éves épület pincéjében, az ausztráliai Wagga Waggában.
Első pillantásra még ijesztőnek találta, de rövidesen megváltozott a véleménye róla.
„Mikor kihúztam a földből, eléggé megrémített. Aztán megnyugodtam, és arra gondoltam, egész szép kis lelet, miért ne tartanám meg?”
– mondta a férfi egy korábbi interjúban.
Walton „Letta Me Out”-nak („Engedj ki!”) nevezte el a babát, akiről az is kiderült, hogy egykor vándorcigányok használták jövendőmondáshoz.
Egy Reddit-felhasználó egy képet is megosztott róla a minap, ám a hozzászólók többsége nem találta különösebben barátságosnak a gonosz ábrázatú babát.
„Ott kellett volna hagyni a házban. Az embereknek meg kellene érteniük, hogy kockázatos mindenféle talált holmit hazavinni.” – figyelmeztetett az egyik kommentelő.
„Én biztos, hogy nem engedtem volna be a lakásomba. Okkal hagyták azon a helyen.” – mondta egy másik.
Érthető a felhasználók előítélete, hiszen az ilyen groteszk külsejű figurákat általában elátkozott babaként tartják számon, amik sok bajt hoznak tulajdonosaik fejére.
Ezúttal viszont úgy tűnik szó sincs átokról. Sőt, éppen ellenkezőleg. Walton állítja, hogy mióta „tiszteletbeli családtaggá” tette „Letta Me Out”-ot, Fortuna a kegyeibe fogadta.
„Állandóan le voltunk égve, szinte semmi pénzünk nem volt. Aztán felbukkant ő (a baba), és a dolgok kezdtek megváltozni.”
– mondja a warwicki születésű férfi.
Antik gyűjteményének ára hamarosan az egekbe szökött, majd egy komoly vevő is felbukkant a láthatáron. A férfi sikeres üzletet kötött, a bevételből pedig egy luxusházat vásárolt Brisbane külvárosában.
Walton ezután megfogadta, hogy soha nem adja el a babát, s még egy Instagram-oldalt is létrehozott a tiszteletére, ahol követőinek mesél arról, milyen hatással van a „kabala” mindennapi életére.
A mesébe illő történet, és a férfi mázli faktora nem mindenkit győzött meg a baba „jó szándékáról”. Néhány Reddit-felhasználó továbbra is ellenérzésének adott hangot.
„Én bevernék neki egyet, aztán felgyújtanám, és addig táncolnék körülötte, míg el nem olvad.”
– jelentette ki erélyesen.