A véletlen szót általában csak úgy mellékesen szoktuk kimondani: „hiszen ez csak véletlenül történt.” Nem mindig szoktunk elgondolkozni azon, hogy egy látszólag érthetetlen dologra adott magyarázatunk elfogadható-e.
Hátha csak önmagunkat csapjuk be, hogy ne kelljen többé törődnünk a problémával? Nos, vajon milyen mélyebb értelem rejtőzik a véletlen szócska mögött?
Ha elkezdenénk kérdezősködni embertársainktól, mit értenek a véletlen szón, kiderülne, a többségnek még sohasem jutott eszébe, mit is jelent ez a szó, vagyis még nem próbálta meg kielemezni valódi értelmét.
Pedig látszólag nagyon egyszerű a dolog: olyasmi történik, amit nem tudunk megmagyarázni. Pedig ez automatikusan maga után vonná a kérdést:
Ki vagy mi idézte elő a kérdéses esemény bekövetkezését?
A kérdésre az emberek többsége vagy a világnézete, vagy a vallásos meggyőződése alapján válaszolna: a Sors vagy Isten.
A két magyarázat egyike sem megfelelő, noha lehetséges, a vallásos embereket kielégíti az Istenre való hivatkozás, hiszen szerintük Isten útjainak és terveinek kifürkészése lehetetlen. Egészen más azonban a helyzet azzal a valamivel, amit mindegyikünknek el kell viselnünk, és amelyet Sorsnak nevezünk.
Hogyan lehetne ezt a megfoghatatlan fogalmat mégis definiálni? Bele kell-e nyugodnunk, el kell-e fogadnunk, hogy úgysem változtathatunk rajta? Vagyis elkerülhetetlen-e a sorsunk? Vagy van-e — legalább minimális — eshetőségünk arra, hogy korrigálhatjuk a sorsunkat? Az ember néha sorsának mestere — mondja Cassius Brutus, William Shakespeare Julius Caesar című színdarabjában. Valóban mesterei vagyunk-e sorsunknak?
Vagy minden előre el van-e rendelve? Ezeket a kérdéseket Stephen Hawking professzor tette fel egyszer Cambridge-ben, egy egyetemi klub egyik előadásán. A professzor rögtön rámutatott, már maga a kérdésfeltevés is ellentmondásokat rejt magában. A predesztinációt, az előre elrendelt-séget régebben azzal magyarázták, hogy Isten mindenható és az időn kívül áll, úgyhogy előre tudja, mi fog történni.
De akkor hol a helye a szabad akaratnak?
– tette föl a kérdést a tudós. Ám ha nincsen szabad akaratunk, miként lehetünk felelősek tetteinkért?
Az az elképzelés, hogy a világegyetem minden történése egyetlen egységes elmélettel írható le, amely minden természettörvényt magában foglal, számos nehézséget vet fel. Egyrészt a nagy egységesítési elmélet —matematikai szempontból tekintve — bizonyára nagyon tömör és elegáns volna. Másrészt azonban hogyan írható le véges számú egyenlettel az a végtelenül sok triviális részletprobléma, amellyel nap, mint nap találkozunk?
Hawking erre vonatkozóan is adott egy meglehetősen absztrakt szemléltető példát: vajon a nagy egységesítési elméletnek azt is meg kell-e mondania, hogy a Cosmopolitan következő számának a címlapján kinek a fényképe lesz látható? Az az elképzelés, hogy az egységes elmélet mindent előre meghatároz, egy további problémát okoz: Vajon a kérdéses elmélet nem határozza-e meg előre azt is, hogy mit kell mondanunk, Vagy: miért lenne előre meghatározva, hogy minden közlésünk eleve igaz? Nem sokkal valószínűbb-e, hogy a megállapításaink tévesek?
Hiszen egy igaz megállapításhoz számos lehetséges téves megállapítás tartozhat! Az 1989-ben elhunyt író és időszakértő, Gerhard R. Steinhauser, hasonló vizeken evezett, mint Stephen Hawking. Ő sem hitt abban, hogy előre megírt sorsunkon nem változtathatunk. Visszatérés az istenekhez című, könyvében nyíltan elismeri, sorsunk nagy vonalakban előre meg van írva ugyan, ezt azonban rögtön egy de követi: De a választás, legalábbis az időpontot illetően, mindig szabad lesz. Steinhauser egy személetes példával magyarázta meg a dolgot: A helyzet ugyanolyan, mint a sakkozásnál — mondta.
A királyi játék menete ugyanis az óindiai hagyomany szerint a sorshoz hasonlít: Kezdetben a sakkparti kimenetele még teljesen nyílt. A játék minden egyes lépése új helyzetet teremt és valamilyen irány felé mutat. A játékosok ennek ellenére mindig több lehetőség között választhatnak —egészen a mattig…
Steinhauser véleménye szerint csak a matt után nincs már több választási lehetőség. Ugyanez a véleménye Wulfíng von Rohr szakkönyvírónak is. Meg van írva… című könyvében azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy a sorsunk előre meg van-e határozva, vagy pusztán a véletlen irányítja. Előre elrendeli sors szabad akarat nélkül nem keletkezhet. A múltban gyakorolt szabad akarat az eredete és az oka a jelenbeli látszólagos sorsszerűségnek és ez formálja az életünket.
A szabad akarat és az egyéni sors feltételezi egymást. A sors a szabad akarat erejének a bevetésével korlátozott mértékben megváltoztatható. Ha viszont igaza van Wulfing von Rohrnak, hogy a sors szabad akarat nélkül nem alakulhat ki, akkor valóban mi vagyunk a magunk szerencséjének a kovácsai, legyen szó akár jó, akár rossz sorsról.
