Súlyos utóhatásokkal szembesültek a Cash-Landrum UFO-incidens szemtanúi

1980. december 29-én este az 51 éves Betty Cash, az 57 éves Vickie Landrum, és annak hétéves unokája, Colby Landrum autójukkal hazafelé tartottak a texasi Daytonba.

Dél felé haladtak egy kietlen, sűrű erdővel szegélyezett kétsávos úton, amikor este 9 óra tájékában egy erőteljes fényre lettek figyelmesek a fák felett.

Nem tulajdonítottak túl nagy jelentőséget neki, úgy gondolták csupán egy hőlégballon vagy valami hasonló lehet.

Vickie Landrum, Betty Cash ésColby Landrum

Ahogy folytatták útjukat, a fény eltűnt a fák mögött, de néhány perccel később újra felbukkant, ezúttal viszont már jóval közelebb hozzájuk, és a fényereje is jóval intenzívebb volt, mint korábban.

Az objektum ekkor már olyan közel lebegett az út felett, hogy autójukkal épphogy átfértek volna alatta, ezért Vickie ijedtében rákiabált Bettyre, hogy állítsa le a kocsit.

A nő beletaposott a fékbe, amitől Vickie előredült, de sikerült megtámaszkodnia a műszerfalon, majd észrevette, hogy kézlenyomata „beleolvadt” a műanyag felületbe.

Mindhárman kiszálltak az autóból, hogy alaposabban megfigyeljék a különös, gyémánt alakú tárgyat. A repülő szerkezet egy éles, fülsértő hangot bocsátott ki magából, aljából pedig lángnyelvek csaptak ki.

illusztráció

Colby nagyon meg volt rémülve és könyörgött nagyanyjának, hogy azonnal üljenek vissza a kocsiba. Az autóban Vickie próbálta megnyugtattni unokáját, s mivel mélyen vallásos volt, úgy értelmezte a jelenséget, mint az „Úr második eljövetelét”.

Colbyt is azzal vigasztalta, hogy nincs mitől tartania, hiszen a fény valójában Jézus, aki biztosan nem fogja bántani őket.

Betty ezalatt egy kicsit közelebb sétált a lebegő tárgyhoz, hogy jobban szemügyre vegye, majd nagyjából öt percig figyelte azt. Az UFO által kibocsátott hő viszont kezdett annyira elviselhetetlenné válni, hogy Betty úgy érezte, szó szerint meggyullad, ezért úgy döntött ő is visszaül az autóba.

Amikor azonban az ajtó kilincséhez nyúlt, el kellett rántania a kezét, mivel az annyira felforrósodott, hogy képtelen volt hozzáérni. Kabátjába bugyolált kezével rövidesen sikerült kinyitni az ajtót és visszaülni a kocsiba, ahol azon töprengett vajon megússzák-e élve ezt a „kalandot”.

Kacérkodtak a gondolattal, hogy megfordulnak autójukkal, de mivel az út nagyon keskeny volt, és a korábbi esőzések miatt félő volt, hogy az útmenti sárba ragadnak, így lemondtak erről az ötletről.

De nem csak ez volt az akadálya indulásuknak, hanem az is, hogy Betty képtelen volt újraindítani a kocsit, így nem tehettek mást, minthogy onnan figyelték az objektumot.

Eltelt nagyjából húsz perc, amikor arra lettek figyelmesek, hogy a fényes objektum lassan elkezdett emelkedni, ezzel egy időben pedig jelöletlen, fekete helikopterek érkeztek a helyszínre, körülvéve a lebegő „gyémántot”. (Colby kb 20-23 helikoptert számolt össze.)

illusztráció

Az UFO ekkor oldalára dőlve dél felé indult a Galveston-öböl irányába, ezt követően pedig Bettynek sikerült működésre bírnia az autót, így folytathatták útjukat.

Egy darabig még látták az idegen eredetű tárgyat és az őt követő helikoptereket, de nem volt világos számukra, hogy azok segíteni vagy elfogni akarják-e az objektumot. Idegeik közben újabb próbatételnek lettek kitéve, mivel az ideiglenesen elnémult autórádió ismét hangosan rákezdett, de végül sikerült épségben hazaérniük.

Súlyos tünetek az eset után

Aznap este mindhárman az alábbi tüneteket tapasztaltak magukon:
hajhullás, látásromlás, csillapíthatatlan szomjúság, fej- és gyomorfájás, hányás és hasmenés. Bőrük is rendkívül érzékeny volt, mintha csak erősen leégtek volna.

Vickinek egy súlyos szürkehályog alakult ki az egyik szemében, unokája Colby pedig a poszttraumás stressz jeleit mutatta, ártatlannak tűnő dolgokat is túlreagált és folyamatos rémálmok gyötörték.

Hármójuk közül Betty Cash-nek voltak a legkellemetlenebb tünetei, és ezek napról napra súlyosbodtak. A nő súlyosabb állapota valószínűleg azzal magyarázható, hogy az UFO-észlelésük ideje alatt, ő tartózkodott a legtöbbet az autón kívül, és a legközelebb az objektumhoz.

„Túlságosan beteg voltam ahhoz, hogy másnap munkába menjek. A szememet alig tudtam kinyitni, hegek jelentek meg az arcomon és a fejemen…azt hittem, hogy meg fogok halni. Vickie bevitt a kórház sürgősségi osztályára, ahol úgy kezeltek, mint a súlyosan megégett személyeket szokták. A következő napokban egyre több bőrdarab vált le az arcomról, a hajam fele pedig kihullott.” – mesélte Betty szörnyű emlékeit.

Lánya meglátogatta őt a kórházban, de első alkalommal rögtön ki is sétált a helyiségből, mert azt hitte, hogy rossz szobába ment be. Betty arca ugyanis annyira feldagadt, hogy még a saját lánya sem ismerte fel. 12 napos kezelés után végül kiengedték a kórházból.

Kórházban tartózkodásának első alkalmával Betty még semmilyen részletet nem árult el a velük történt eseményekből, félve attól, hogy nevetség tárgyává válik. Mivel állapota továbbra sem javult, kénytelen volt ismét befeküdni a kórházba. Ekkor viszont már úgy döntött, beszámol orvosának a nem mindennapi találkozásról.

Néhány kollégájával ellentétben, Dr. Shenoy komolyan vette Betty szavait, éppúgy, mint az a bőrgyógyász, aki később megerősítette, hogy Betty teste súlyos sugárterhelést szenvedett.

Hasonló véleményen volt az a radiológus is, aki a szemtanúk orvosi leletei alapján elmondta, hogy bizonyítékuk van arra vonatkozóan, hogy Betty Cash és Vickie Landrum másodlagos károsodást szenvedtek az ionizáló sugárzás miatt.

A későbbiek során Bettynél mellrákot is diagnosztizáltak, ami miatt még évekig járta a kórházakat.

Kártérítési per az amerikai kormány ellen

Egészségügyi állapotuk jelentős romlása és a halmozódó kórházi számlák miatt Cash és Landrum úgy döntöttek, kapcsolatba lépnek Lyoyd Bentsen és John Tower szenátorokkal, akik viszont azt javasolták, panaszaikkal keressék fel a bergstromi légibázis kárigényekkel foglalkozó irodáját.

Bettyék megfogadták a szenátorok tanácsát, majd 1981 augusztusában mindhármójukat kihallgatták az említett légitámaszponton. Az ott lévő illetékesek azt tanácsolták nekik, hogy bízzanak meg egy jó ügyvédet és kérjenek kártérítést az elszenvedett sérüléseikért.

A nők tehát ügyvédet fogadtak, aki egy 20 millió dolláros kártérítési pert indított az amerikai kormány ellen. Az ügy – melyben a NASA, a hadsereg és a haditengerészet tisztviselőit is meghallgatták – több évig húzódott, de mivel nem tudták egyértelműen bizonyítani, hogy az általuk látott helikopterek valóban az amerikai kormány fennhatósága alá tartoztak, így kártérítési igényüket elutasították.

Vickie Landrum több amerikai kormányhivatalt és tisztviselőt keresett meg azzal a szándékkal, hogy beszéljen nekik a velük történtekről. A NASA illetékesei, egyik munkatársukhoz, a repülőgép-mérnök John F. Schuessler-hez irányították, aki elkezdte komolyabban is tanulmányozni a Cash-Landrum esetet, a későbbiek során pedig könyvet is írt róla.

„A tüneteik bizonyítják, hogy valamilyen erőteljes sugárzást kaptak, de hogy pontosan milyet, azt nem tudjuk. Ami biztos, hogy nem kizárólag ionizáló vagy mikrohullámú sugárzásnak voltak kitéve, hanem inkább ezek keverékének. Ez eléggé összezavar minket, mert a különféle eszközök és készülékek általában nem bocsátanak ki vegyes sugárzást.” – mondta Schuessler.

Bár a kormány továbbra is tagadta, hogy szerepe lett volna az ügyben, Betty és Vickie meg voltak győződve arról, hogy nem mondanak igazat. A velük készült interjúkban többször hangsúlyozták, nagyon haragosak voltak amiért az illetékesek nem vállalták a felelősséget.

Katonák által irányított idegen technológia?

1989-ben Mike Farrell tévéműsorának vendégei voltak, ahol a műsorvezető UFO-észlelésük részleteiről kérdezte őket. A beszélgetés egy drámai fordulattal is szolgált, ugyanis az élő adásba bejelentkezett egy „Falcon”, azaz Sólyom nevű informátor, aki megerősítette, hogy Betty és a két Landrum valójában egy földönkívüli eredetű űrhajót láttak, azt azonban nem idegenek, hanem katonai pilóták vezették.

Betty és Vickie Mike Farrell műsorában

Az eltorzított férfihang azt is elmondta, bár a pilótákat kiképezték a jármű irányítására, egy időre mégis elvesztették a kontrollt felette, így légi támogatást kellett kérniük, mert félő volt, hogy lezuhannak.

Hivatalos vizsgálat a Cash-Landrum incidenssel kapcsolatban

1982-ben George Sarran alezredes megkezdte az egyetlen hivatalos vizsgálatot a Cash-Landrum incidenssel kapcsolatban.

A nyomozás kiderítette, hogy az eset idején – Bettyékhez hasonlóan – más szemtanúk is látták a szokatlanul nagy számban repülő helikoptereket. Köztük volt Lamar Walker daytoni rendőrtiszt és felesége is, akik az észlelés idején maguk is megfigyeltek 12 db Chinook típusú helikoptert a közelben.

Sarran viszont alapos kutatása és szemtanúinak vallomása ellenére sem tudta hitelt érdemlően bizonyítani, hogy a helikopterek a hadsereg kötelékébe tartoztak, de jelentésében leírta, hogy Betty Cash és Vickie Landrum szavahihető szemtanúknak bizonyultak, akik nem próbálták kiszínezni történetüket.

Az igazság odaát van?

A mai napig nem derült ki pontosan, hogy mit is látott Betty Cash, Vickie és Colby Landrum 1980. december 29-én. A szkeptikusok ugyan fenntartással kezelték a szemtanúk beszámolóit, de még ők is úgy vélték, hogy mindhárman találkoztak „valamivel” aznap este.

Az UFO-hívők közössége két táborra szakadt, az egyik fél földönkívüli űrhajóra, míg a másik az amerikai kormány által fejlesztett titkos repülőre gyanakodott.

Betty és Vickie életük végéig harcoltak azért, hogy megtudják pontosan mi is történt velük, ám végül nem kerültek közelebb az igazsághoz. Betty 1998. december 29-én, 69 éves korában, Vickie pedig 2007. szeptember 12-én 83 évesen hunyt el.

Landrum unokáját, Colbyt súlyos lelki trauma érte az eset során, és még évekig küzdött lelki problémákkal, de nagyanyjához hasonlóan ő is csak válaszokat akart.

„Hosszú időbe telt, mire túltettem magam ezen az egészen, és miután a nagyanyám meghalt, úgy éreztem, hogy akkor tudok méltóképp tisztelegni az emléke előtt, ha folytatom az általa megkezdett utat, és megpróbálom kideríteni, mi is történt hármunkkal azon a bizonyos estén.” – mondta Colby.

észak-amerikai UFO-esetek

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

error:
Send this to a friend