A Roanoke-rejtély – hova tűnt nyomtalanul egy teljes brit kolónia?

1590-ben 117 angol telepes – köztük nők és gyermekek – tűnt el az Észak-Karolinához tartozó Roanoke-szigetről. Több mint 426 éve fedi homály rejtélyes sorsukat, és az elmúlt évek kutatásai sem vitték közelebb a tudományt az igazsághoz.

A kolónia maradványait már a tenger fenekén is keresték, a telepesek lehetséges leszármazottait pedig DNS-minták alapján igyekeznek megtalálni a szakemberek. Úgy tűnik azonban, hogy az eddigi próbálkozások csődöt mondtak.

Kísérteties csönd uralhatta a kietlen vidéket, amikor 1590-ben John White, az észak-karolinai Roanoke-szigeten létrehozott kolónia korábbi vezetője a partra lépett. A települést 1587-ben hagyta hátra, hogy segítséget hozzon magával Angliából, ám amikor visszaérkezett, senkit nem talált a környéken, a kolónia mind a 117 lakójának nyoma veszett: egyetlen holttest vagy csont sem került elő a térségből, a szemtanúkról nem is beszélve. A kétszintes, nádtetős házakat lebontották, a közeli öblöt védő kisebb ágyúk és csónakok pedig szó szerint „felszívódtak”. Az angol telepesek egykori jelenlétére csupán egy rozoga állapotú, hevenyészve felhúzott erődítmény emlékeztetett.

White mindössze két nyomot talált, amiből valamilyen szinten ki lehet indulni: két vésett írást, amelyeket a mai napig egyfajta titokzatosság leng körül.

Az erődöt körülvevő palánkfalra a „Croatoan”, egy tőle nem messze fekvő fatörzsre pedig a „Cro” szó volt felírva.

A rejtélyt a mai napig élénk kutatások övezik, megnyugtató válaszokat azonban idáig nem sikerült találni.

Az első kolónia viszontagságai

A kolónia eltűnése előtt már két expedíció is látogatást tett a Roanoke-szigeten. Az egyik csupán feltérképezte a helyi viszonyokat, a második viszont már megkísérelte egy telep létrehozását is. 1585-ben száz ember vert tanyát a szigeten, és 10 hónapig ott is éltek.

Ez a viszonylag rövid időszak nem hagyott túlságosan pozitív nyomot az őslakos indiánok tapasztalataiban: az első telep vezetője, Sir Ralph Lane gyakran elraboltatta a helyi törzsek tagjait, terrorizálta őket, és váltságdíjat kért értük, annak ellenére, hogy az általa csak „vadak”-ként jellemzett embereken múlt a kolónia élelmiszer-ellátásának sorsa.

sir-walter-raleigh
Sir Walter Raleigh két kolónia létesítését is támogatta – Forrás: Wikimedia Commons

Az indiánokkal folytatott szüntelen hadakozás és az élelemhiány végül arra kényszerítette a száz férfit, hogy segítséget kérjenek Angliából, ám az utánpótlás érkezését már nem várták meg, Sir Francis Drake kapitány segítségével 1586-ban mindannyian elhagyták Roanoke-t. Amikor két héttel később az ellátmányt szállító hajó megérkezett, már csak hűlt helyét találta Lane csapatának. Az angolok persze nem szerették volna ilyen könnyen feladni újvilági terveiket, így 15 katonát a szigeten hagytak, hogy ideiglenesen biztosítsák a királyság jelenlétét a térségben.

Az egész kolónia eltűnt

Itt jönnek a képbe először az elveszett telepesek. 1587-ben Sir Walter Raleigh támogatásával egy újabb expedíció érte el Roanoke partjait, ezúttal viszont már nem csak férfiak, hanem nők és gyermekek is helyet kaptak az utasok között. A megérkezéskor az első jelek nem voltak túl biztatóak: a szigeten hagyott 15 férfit sehol sem találták, csupán egyetlen csontvázat sikerült felfedezni, ami vélhetően az egyik ottmaradt katonáé lehetett.

A frissen érkezett telepeseket John White vezette, a kormányzó a helyi törzsekkel való kiegyezést tekintette az első legfontosabb feladatának. Ez csak részben sikerült, az egyik indián csoporttal valamelyest javult ugyan a viszony, a többi törzs viszont – a Lane által vezetett telepesekkel kapcsolatos rossz tapasztalatok miatt – továbbra is távolságtartóan viselkedett.

Ez a helyzet az élelmiszer-ellátás biztosítása szempontjából nem számított biztatónak, a telepesek továbbra is Angliára voltak utalva. 

john-white-terkepe
Roanoke-sziget (rózsaszínnel jelölve) John White térképén – Forrás: Wikimedia Commons

A körülmények arra kényszerítették White-ot, hogy 1587 augusztusában élelemért és emberekért ideiglenesen visszatérjen az anyaországba. A kormányzó indulása előtt a telepesek megfogadták, hogy ha veszély fenyegeti őket, és kényszerből kell elhagyniuk a települést, máltai kereszteket vésnek a környező fák kérgébe.

White 1590-ben tért vissza Roanoke-ba, innen pedig a történet már ismerős. Mindenki eltűnt, beleértve a White lányát, vejét és unokáját (az Újvilágban világra jött első angol gyermeket) is.

virginia-dare
Virginia Dare (White unokájának) megkeresztelése – Forrás: Wikimedia Commons

„Croatoan”

A hátrahagyott jelek alapján úgy tűnt, a telepesek nem kényszerből hagyták el a kolónia területét, mivel híre sem volt máltai kereszteknek. Az egyetlen érdekes nyomnak a fába vésett „Croatoan” szó számított, amely utalhatott az egyik közelben található sziget nevére vagy az ott élő indián törzsre.

White és több társa is abban reménykedett, hogy a telepesek önszántukból álltak tovább, nem külső nyomás hatására menekültek el. Ezt az elgondolást erősíti, hogy Roanoke nem a végső célállomás volt, az eredeti elképzelés szerint a kolónia tagjai később más helyszínre költöztek volna, így merült fel a Croatoan-sziget (mai nevén Hatteras-sziget) mint potenciális hely a letelepedésre.

Éppen ezért különös, hogy e területen végül senki nem kezdett el keresgélni, bár próbálkozások ugyan akadtak mentőexpedíciók szervezésére.

Maga White is megkísérelte feltérképezni a szigetet, de előbb egy vihar, majd az angol–spanyol háború eseményei gátolták törekvéseiben. Tizenhét évvel később az 1607-ben alapított Jamestown lakói tettek egy komolyabb kísérletet, hogy felkutassák az elveszett telepeseket.

john-white
John White felfedezi a Croatoan feliratot az erőd kerítésén – Forrás: Wikimedia Commons

A keresést nehezítette, hogy nem csupán a telepesek tűntek el, hanem a telep is. White pontatlan feljegyzései, az egymásnak ellentmondó elsődleges források és a hosszú elhagyatottság hozzájárult ahhoz, hogy a kolónia pozíciója feledésbe merüljön. A Roanoke-szigeten zajló kiterjedt ásatásokkal sem sikerült semmi lényegesnek a nyomára akadni. Bár az első, 1585-ben létesített kolónia maradványait sikerült fellelni, a másodikéra soha nem találtak rá. Egyes történészek úgy vélik, e telep az óceán okozta talajerózió miatt mára víz alá került, ám a víz alatt folytatott kutatások sem vezettek eredményre.

Mi történhetett a telepesekkel?

Ez az, amit a mai napig nem tudni. Bizonyítékok nem állnak rendelkezésre, elméletek viszont vannak bőven. A legfőbb forrás, amiből ki lehet indulni, magának John White kormányzónak a levele. Az írás szerint White-ék nem akadtak emberi maradványokra, a házakat lebontották, és nem lerombolták, ráadásul a vészjelzésként funkcionáló máltai keresztek sem voltak felvésve sehova. Az egyetlen feliratnak a már említett „Croatoan” számított.

Hirdetés

Minden arra mutatott tehát, hogy a telepesek egyszerűen fogták magukat, és odébbálltak. Hogy hova?

Valószínűleg a szárazföld belseje felé, Észak-Karolina erdős területeire vonultak.

Ez az elképzelés egybevág a történészek vélekedésével, a kérdés inkább az, mi lett a telepesek sorsa. Erről napjainkig nincs konszenzus.

Mind meghaltak?

Két hipotézis szerint az angolok sorsa tragikus véget ért. Az egyik alapján a Karib-térségben tanyázó spanyolok valahogy tudomást szereztek a kolónia létezéséről, így megkereshették és kifoszthatták.

A másik erőszakos halálról szóló elméletet a Johns Hopkins Egyetem antropológusa, Lee Miller dolgozta ki. Ez az elgondolás a különböző indián törzsek hatalmi harcát teszi felelőssé azért, hogy a telepesek soha többé nem kerültek elő. A szárazföld belsejébe költözött kolónia lakosainak indián szövetségeseit vélhetően legyőzte egy másik törzs, és amikor ez megtörtént, az angolokat már senki nem védte: a férfiakat lemészárolták, a nőket, gyermekeket rabszolgasorba vetették.

poheten-fonok
Póheten főnök Werowocomocóban – kép John Smith naplójából (1612) – Forrás: Wikimedia Commons

A póheten indiánok főnöke például azt mondta a jamestowniaknak, hogy maga rendelte el Roanoke angolszász lakosainak leölését, amiért azok az ellenséges chesapeake törzzsel barátkoztak. E fegyveres konfliktus a történészek szerint valóban lezajlott, a telepesek azonban nagy valószínűséggel nem vettek részt benne, csupán az őslakosok között voltak összecsapások.

Beolvadtak az őslakosok közé?

Sokkal pozitívabb végkicsengésű hipotézis, hogy a telepesek összebarátkoztak az őslakosokkal, és beolvadtak közéjük.

A Jamestown által felállított keresőcsapat számos indián törzzsel felvette a kapcsolatot, és az eltűnt telepesek felől kérdezősködött. Az elbeszélésekből érdekes történetek rajzolódtak ki: egyes indiánok olyan kétszintes, a partszakasztól távolabb eső területeken található építmények felbukkanásáról számoltak be, amelyek kísértetiesen emlékeztettek az angolok lakóépületeire.

Mások olyan törzsek létezéséről beszéltek, amelyek tagjai képesek angol nyelvű szövegeket olvasni, és európai módon öltözködnek, tehát minden valószínűség szerint kapcsolatba léptek a roanoke-i telepesekkel.

Az egyik legelképesztőbb jamestowni feljegyzés szerint olyan kisfiút is látni véltek a szemtanúk, aki indián ruhát viselt ugyan, ám a bőre tejfehér, a haja pedig szőke volt.

Annyi bizonyos, hogy számos Roanoke környékén élő indiánnak vannak európaias vonásai, például előfordul körükben a világos haj és a szürkéskék szemszín.

lumbi-indian
Lumbi indián portréja – Forrás: AFP/Robyn Beck

Ezek a beszámolók látszólag alátámasztják azt a népszerű elméletet, hogy az eltűnt telepesek beolvadtak a barátságos indiánok közé, a vegyes házasságok eredményeképpen pedig új törzsek jöttek létre.

Ilyenek például napjainkban az észak-karolinai lumbi indiánok. Szájhagyomány útján terjedő történeteikben jelen vannak azok az elemek, amelyek alapján sejteni lehet, hogy a csoport európai gyökerekkel is rendelkezik.

Ez a teória azonban meglehetősen vitatott, és talán csak DNS-vizsgálat tudná alátámasztani a helytállóságát.

Mit mondanak a DNS-vizsgálatok?

Egy DNS-analízissel foglalkozó magáncég még 2007-ben indította el azt a projektet (Lost Colony of Roanoke DNA Project), amely a köddé vált angol telepesek örökítőanyagának „megtalálásával” igyekszik pontot tenni a titokzatos történet végére.

A cég tulajdonosa, Roberta Estes és kutatócsoportja történelmi feljegyzések, migrációs útvonalak és szájhagyomány útján terjedő történetek megismerésével igyekszik rátalálni a lehetséges leszármazottakra, akiktől aztán DNS-mintát lehet venni. Ezt követően a tudósok a genetikai tulajdonságok alapján igyekeznek a ma élő sarjak családfáit visszavezetni a telepesekhez és a 16. századi indiánokhoz.

dns-spiral

A legújabb, 2016-os eredmények alapján sajnos a kutatócsoport idáig nem járt sikerrel, és nem talált olyan embereket, akiket az elveszett kolónia lakosaihoz lehetne kötni.

A rejtélyt tehát továbbra sem oldották meg, és könnyen elképzelhető, hogy sohasem ismerjük meg a teljes igazságot. Persze ami rossz a történészek számára, az nem biztos, hogy kedvezőtlenül hat a szórakoztatóiparra. A rendkívül nagy sikernek örvendő Amerikai Horror Story című sorozat legutóbbi évada például épp az elveszett gyarmat sztoriját dolgozta fel, meglehetősen sajátos módon. Bár a valóságban biztosan nem ölték le démonok és szellemek az angolszász telepeseket, éjszaka elmesélve az igazság legalább olyan ijesztő lehet, mint egy izgalmas horrorfilm.

forrás:origo.hu