Remote viewing – A távérzékelés technikája

taverzekeles-technikaja

Aki a kollektív tudattalan szintjén keresztül szeretne megtudni valamit, a távérzékelés (Remote viewing) segítségével beszerezheti az őt érdeklő információkat. Két ember közötti telepatikus kommunikációra semmi sem alkalmasabb, mint a két ember tudatalattija.

A betegségek gyógyításánál a gyógyítók intuitív észlelési képességei mindig is nagy szerepet játszottak, de a hidegháború alatt a CIA és a KGB is érdeklődött aziránt, hogyan vethetné be a távérzékelés módszerét titkos információk megszerzéséhez.

Miután sikerült eloszlatniuk az illetékesek kétkedését, rengeteg pénzt áldoztak a távérzékelés ideális feltételeinek kutatásába.

Most természetesen nem a CIA vagy a gyógyítók szerepét szeretnénk játszani, ehhez ugyanis a távérzékeléssel megszerzett információk értékelésének és feldolgozásának is hasonlóan professzionális módon kellene történnie.

Most csak az a fontos, hogy elfogadjuk ennek a képességnek a létezését, és ezzel megteremtsük azt a bázist a tudatunkban, ami majd aktivizálja bennünk ezt a képességet.

A távérzékelés nehézségei

A távérzékelés elvileg távol lévő tárgyakra, terekre, berendezésekre vagy személyekre, illetve kollektív tudattartalmakra is irányulhat. A távérzékelés nehézsége elsősorban abban rejlik, hogy meg kell tanulnunk különbséget tenni a kivetített és a valós valóság között. A “kivetített valóság” azt jelenti, hogy olyasmit észlelünk, amit észlelni akarunk.

Ha valakinek nehézségeket okoz tudatosan más emberekre, eseményekre vagy helyzetekre hangolódnia, annak az az oka, hogy energetikailag nem éri el őket, és a saját észlelési területén ragad.

Kapcsolatot csak az együttérzés és az empátia segítségével alakíthatunk ki a másikkal. Csak akkor leszünk képesek energetikai szinten is észlelni valamit a másikból, ha tudatosan arra hangoljuk magunkat, milyen lenne, ha az ő helyében lennénk.

Aki azonban beleragad a saját helyzetébe, csak a saját energiáit képes megtapasztalni, és azokat az információkat, amelyeket saját magáról tud meg, másoktól származónak véli.

Ez a nehézség mindenkinek hatalmas kihívást jelent, de idővel mindenki megtanulhatja felismerni a saját hiányosságait és gyengeségeit.

Azok a kihívások, amelyekkel az életünk során találkozunk, mind hasonlítanak valamiben; azt akarják hogy tökéletesebbé váljunk, és megtanuljunk egységes szemszögből cselekedni.

A rezgés törvénye

A rezgés törvénye

Minden mozgásban van, semmi sem áll, minden rezeg. Az energia és az anyag csupán különböző frekvenciájú rezgések manifesztációja. ”A megnyilvánulásban…

UFO-k a tengeren

UFO-k a tengeren

Rejtélyes jelenségeket az UFO-k és az UFO-láz megjelenésével egy időben nemcsak a levegőben észleltek, hanem az óceánokon, sőt az óceánok…

Vilcabamba, az örök ifjúság völgye

Vilcabamba, az örök ifjúság völgye

Vilcabamba apró, roppant nehezen megközelíthető város, mely Ecuadorban, a perui határtól nem messze, az Andok vonulatai között 1400 méteres magasságban, a…

Osho: Meditáció másképp – A futás

Osho: Meditáció másképp – A futás

Mozgás közben sokkal könnyebb és természetesebb dolog ébernek maradni. Amikor csendben üldögélsz, persze, hogy elalszol. Amikor fekszel az ágyadon, nehéz…

Eisenhower több alkalommal is találkozott a földönkívüliekkel – állítja a népszerű UFO-kutató

Eisenhower több alkalommal is találkozott a földönkívüliekkel – állítja a népszerű UFO-kutató

UFO-kutatók körében régóta ismert elmélet, hogy az USA 34. elnöke, Dwight D. Eisenhower titokban találkozott egy Földre látogató idegen civilizáció…

A neves kutatópáros szerint a lélek egy kvantumszinten tárolt információ, s a halál után egybeolvad az Univerzummal

A neves kutatópáros szerint a lélek egy kvantumszinten tárolt információ, s a halál után egybeolvad az Univerzummal

Stuart Hameroff, az Arizonai Egyetem Aneszteziológiai és Pszichológiai Tanszékének professzora és kollégája, Sir Roger Penrose matematikus-fizikus forradalmi elmélettel állt elő.…

error:
Share via
Copy link