A háromszög alakú UFO-k rejtélyei

Nick Pope, aki 1991-1994 között a Védelmi Minisztériumban UFO-ügyek kivizsgálásával foglalkozott, bekapcsolódott egy bizonyos UFO-eset felderítésébe, ami 1993. március 30.  éjszakáján történt.

Arra a következtetésre jutott, hogy az a repülő eszköz, amelyet Angliában, az Ír köztársaságban, Franciaországban és Belgiumban több százan is láttak, ismeretlen típusú volt. Pope azt is kijelentette, hogy a titokzatos látogató eredete és célja szintén ismeretlen maradt. Számos gyakorlott megfigyelő megerősítette ezt a véleményt, s alátámasztották még Devonból és Cornwalból érkezett rendőri jelentések, a West Midlandban légi járőrözést végző pilóták és a RAF shropshire-i bázisának meteorológusa.

Nick Pope a következőt nyilatkozta az 1993. március 30-i esetről:

„…bármely légijármű, akár hagyományos repülőgép, akár másféle szerkezet, amely ugyanarra képes, mint az a bizonyos háromszög alakú valami, annak a nemzetbiztonság szempontjából különös jelentősége van…Radarjaink nem tudták követni a mozgását, vadászgépeink képtelenek voltak utolérni. Hálásak lehetünk az Istennek, vagy a szerencsecsillagunknak, hogy akármi is volt az a valami, ebben a bizonyos esetben nem volt ellenséges velünk szemben…”

Érdemes tovább idézni Nick Pope véleményét:

„Azt hiszem, nyilvánvaló bizonyítékot szereztem arra, hogy a légterünkbe behatolt ismeretlen repülő eszközök, olyan technológiát demonstrálnak, amely szemmel láthatólag messze a miénk előtt jár. Radarjaink csak ritkán képesek észlelni őket, s ha mégis feltűnnek a képernyőkön, légierőnk vagy rakétáink nem képesek megállítani őket. Feletteseim egyszerűen csak mosolyognak a dolgon. Ám közölték velem, ha kiderül, hogy komolyan beszéltem, foglalkozni fognak az üggyel.”

Ez utóbbi megjegyzés már önmagában is komoly bizonyítéknak számít, hiszen most hangzott el először hivatalos forrásból, hogy bármely kormányzat kész gondoskodni a polgárok biztonságáról, ha szükséges…

Egy új jelenség?

A háromszög alakú UFO-król szóló bejelentések egyáltalán nem új keletűek, egy közülük megtalálható a CIA archívumában is, 1955. október 4-i keltezéssel.

A jelentés szerint egy CIA-ügynök éppen vonattal utazott egy meg nem határozott európai területen, amikor az ablakon kinézve egy háromszögletű objektumot észlelt. Zömök formája volt és alakja egy egyenlő oldalú háromszögre emlékeztetett.

A hatvanas-hetvenes években Brazíliából, Argentínából és Puerto Ricóból is érkeztek bejelentések háromszög alakú UFO észleléséről. A New York állambeli Taconic Parkway fölött 1983. március 24-én egy hatalmas, bumeráng formájú objektum tűnt fel.

A következő öt évben a Hudson-völgy légterében emberek százai láttak repülő szárnyakat, háromszögeket és bumerángokat. Az észlelők közül néhányan azt állítják, pszichikus kölcsönhatás lépett fel közöttük és az UFO-k között, számos esetben bekövetkezett az elveszett idő effektus, és a nyolcvanas évek vége felé több eltérítésről is beszámoltak.

A szkeptikusok véleménye szerint viszont vadászpilóták szórakoztak, V-alakzatban repültek annak reményében, hogy UFO-köteléknek nézik őket…

Néhány bejelentés valóban vonatkozhat földi repülőgépekre, vagy reklámhordozó ballonokra, amiken hatalmas neonreklámok függnek, ám az észlelések többségét nem tudják azonosítani.

Nézzünk meg például a Hudson-völgyi megfigyelések szemtanúinak beszámolóiból néhány részletet, 1983-1987 között:

„Az a valami bumeráng vagy V-alakú volt, és halk zümmögést hallottam felőle. A végén háromszög alakú farokféle látszott, amin szintén fények villogtak. Olyan hatalmas volt, hogy szinte az egész égboltot betöltötte.”

„V-alakú volt. Először azt hittem, egy hatalmas vadászgép készül lezuhanni egyenesen a házunkra, de aztán rájöttem, hogy nem repülőgépről van szó, mivel túl lassan mozgott és semmiféle zajt nem hallottam.”

„Legalább olyan széles volt, mint egy futballpálya, a színe fémes volt, sötétszürke. Olyan közel lebegett, hogy egy baseball labdával eltalálhattam volna.”

„Pilóta vagyok és jól ismerek minden repülőgéptípust, de az, amit láttam, egyáltalán nem volt ismerős, ebben biztos vagyok.”

„Legalább akkora volt, mint egy vadászgép és V-alakban fények helyezkedtek el rajta. Az objektum felgyorsított, majd felröppent pont a kocsim előtt. Ez a hatalmas valami ott lebegett a közlekedési lámpa fölött, anélkül, hogy bármilyen zajt bocsátott volna ki. Azt hittem, hogy hirtelen elment az eszem.”

„Körvonalai alapján az objektum háromszögletűnek tűnt, körülötte fények voltak láthatók, legalább harminc-negyven színes fénypont villogott csupán a hátsó részen. Ha egyáltalán létezik olyasmi, hogy repülő város, hát akkor ez az volt. Szó sincs valami kisebb repülő eszközről, ez legalább akkora volt, mint egy repülőgép-hordozó.”

„Nagyobb volt, mint egy Boeing 747-es utasszállító gép és csak lebegett az égen.”

Barát vagy ellenség?

1988. december végén a puerto ricói Cabo Rojo városkában Victor Sosa családjával, barátaival és legalább százhúsz emberrel együtt egy roppant vitatott UFO-eset szemtanújává vált. Az incidensben egy kolosszális repülő szárny és az amerikai légierő két F-14-es Tomcat vadászgépe játszotta a főszerepet.

A helybeli lakosok sugárhajtású repülőgép motorjainak zaját hallották, és kisereglettek az utcákra. a közeli Sierra Bermeja fölött egy hatalmas háromszög alakú objektumot láttak, amit éppen két F-14-es vadászgép vett üldözőbe. Néhányan úgy vélték, a Tomcat-ek irányváltoztatásra vagy leszállásra akarják kényszeríteni az objektumot, de az egyik vadászgép, ami hátulról láthatólag megérintette a tárgyat, hirtelen eltűnt.

A másik Tomcat motorja váratlanul leállt, majd az is köddé vált. Ebben a pillanatban a hatalmas háromszög szétvált három kisebb háromszögre, amik különböző irányokba húztak el.

Victor Sosa elmesélte, hogy nemsokára néhány hivatalos személy látogatta meg, akik azt állították, hogy az amerikai légierőtől jöttek, és megerősítették, mindaz, amit láttak, valóságos volt. Sajnálatos módon a légi találkozásról a szemtanúk által készített fényképek mind homályosak lettek.

A belgiumi attrakció

Néhány héttel később Európa számos országából érkeztek háromszög alakú UFO-król szóló bejelentések. A volt Szovjetunióban és Olaszországban egyaránt készítettek nappal olyan felvételeket, amik ilyen UFO-kat mutattak, de a legtöbbet Belgiumban sikerült megörökíteni.

1989-1990 között legalább kétezren észleltek Belgiumban háromszög alakú UFO-kat, s ezt be is jelentették. Ha feltételezzük, hogy azok közül, akik látták az UFO-kat, csupán tíz százalékuk vette a fáradtságot, hogy hivatalos bejelentést tegyen, akkor is meglepő, hogy egy viszonylag ilyen rövid időszak alattennyi szemtanúja legyen egy megdöbbentő jelenségnek.

A belga légierő hadműveleti főnöke, Wilfred de Bouwer biztos volt benne, hogy az észlelések semmi esetre sem utalhattak a B-2-es Repülő Szárny vagy az F-117-es Lopakodó megfigyelésére.

Amikor Liege fölött a belga légierő két F-16-os gépe eredt egy repülő háromszög nyomába, a földi radarok is észlelték az objektumot. Később kiderült, hogy Belgiumban többszáz ilyen UFO-észlelést rögzítettek a katonaságnál. A légierő illetékesei hajlandóak voltak együttműködni az UFO-kutatókkal, a SOBEPS szervezet munkatársai nemcsak készhez kapták az egyik említett F-16-os gép radarfelvételeinek másolatát, hanem felszállhattak egy AWACS felderítőgép fedélzetére is, amikor az a repülő háromszögek nyomába eredt!

Ez létezik – ez valódi!

Már maga a radarfelvétel is megdöbbentő volt, ugyanis a háromszög sebességének olyan változásait mutatta, hogy ha ember ült volna benne, az biztos nem élte volna túl a szédületes gyorsulást. Amikor Wilfred de Bouwer ezredes saját szemével látta a radarfelvételen, hogy a szerkezet kevesebb, mint öt másodperc alatt háromezer méterről százötven méterre süllyed, úgy döntött, ideje lenne nyilatkozatot tenni, de meghallgatná-e valaki? Most ebből idézünk:

„…A légierő arra a következtetésre jutott, hogy a belga légtérben számos rendellenes jelenség megfigyelésére került sor. A földi megfigyelők számos adatát a pilóták is megerősítették, s a március 30-ról 31-re virradó éjszaka érkezett jelentések arra késztettek minket, hogy felállítsuk a hipotézist, miszerint meghatározhatatlan számú illetéktelen légi tevékenység zajlott légterünkben. Mind a mai napig semmi nyomát nem észleltük a támadó szándéknak, sem a légierő gépei, sem a polgári repülőjáratok esetében. Nem tapasztaltunk fenyegető fellépést vagy zavaró tevékenységet sem…”

Kétségtelenül eljön majd az a nap, amikor a jelenséggel kapcsolatos összegyűjtött adatok tudományosan is értékelhetők lesznek, s semmi kétség nem marad eredetét illetően. Ez fellebbenti majd az UFO-rejtélyt borító fátyol egy részét, azét a rejtélyét, ami még napjainkban is titok maradt.

De az UFO-jelenség létezik, valóságos s ez már önmagában is fontos konklúziót jelent.

európai UFO-esetek Nick Pope

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

error:
Send this to a friend