Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views :

A reinkarnáció doktrínája tradicionális és modern nézőpontból

img

A reinkarnáció – az a gondolat, amely szerint az emberek természetüket tekintve elsősorban spirituálisak, és több mint egy fizikai testbe beleszületnek – a jelenleg létező egyik leguniverzálisabb elmélet.

Bár hajlamosak vagyunk a hinduizmusra és a buddhizmusra asszociálni róla, a reinkarnáció igazából minden kulturális történelmi rétegben és a világ minden részén megjelenik.

Manapság a legtöbb egyház tagadja, nagyon sok keresztény gondolkodó elfogadta ezt a doktrínát a történelem során, legalábbis 553-ig, amikor a II. konstantinápolyi zsinat által bevezetett reformok erősen aláaknázták.

De a reinkarnáció doktrínájával kapcsolatban azt a legfontosabb megértenünk a célunkat tekintve, hogy alapvetően két módon szokták elképzelni: egy tradicionálisabb szellemben és egy modernebb nézőpont szerint. Ezt a különbséget jól illusztrálja Christopher Bache kortárs író és filozófus következő idézete:

“Ha csak egy életciklust élnénk le itt a Földön – írja Bache könyvében, a Lifecyles:Reincarnation an the Web of Life-ban (Életciklusok: A reinkarnáció és az élet hálója) -, az behatárolná, hogy mire számíthatunk, mit érhetünk el az életünkben.

Csak arra kapunk elég időt, hogy megtaláljuk a saját személyiségünket a családunk elvárásainak függvényében, megtanuljunk egy szakmát, párt találjunk és felneveljünk egy következő nemzedéket, elérjünk valamit a hivatásunkban, és, ha minden jól megy, pihenhessünk pár évig az unokáinkkal, mielőtt meghalunk.

Mindeközben lehet, hogy időnként felnézünk, és megcsodáljuk az univerzumot, amelyben élünk. Lehet, hogy felkiáltunk elismerésünkben a születés csodájának vagy a Tejút szépségének láttán.

reinkarnacio02

Az is lehet, hogy éveket töltünk azzal, hogy hozzájárulunk ezeknek a csodáknak a kollektív megértéséhez.

De mindvégig tudjuk, hogy bármilyen keményen is dolgozunk, nem lesz időnk tényleg alaposan felfedezni azt a rendkívüli univerzumot, amelyben magunkat találtuk, vagy jelentősebb mértékben hozzájárulni a nagyszerűségéhez.

Másrészt viszont, ha több életciklust leélünk a Földön, akkor mindez megváltozik. A kozmikus drámában való szerepünk akkora idejűre nyúlik, amennyit a színpadon töltünk.

A reinkarnáció összeházasítja a személyes evolúciónkat az univerzum nagyszabásúbb evolúciójával, és mi fontosabb résztvevői leszünk mindennek, ami körülöttünk történik.

Ennek elkerülhetetlenül az lesz a következménye, hogy kénytelenek leszünk megemelni az emberi létezéssel kapcsolatos filozófiai becsléseinket.”

A legfontosabb különbségre a reinkarnációnak ezen új elmélete és a régebbi, távol-keleti elméletei között – arra a különbségre, amely tényleg világosan megmutatja, hogy a reinkarnációnak a Bache és mások által elfogadott változata nem egyezik azzal a nézőponttal, amilyennek a korábbi népek hitték a reinkarnációt – egyetlen kulcsszó világít rá, amelyet Bache is kiemelten használ a fenti idézetben: evolúció.

Az emberek legnagyobb része számára magától értetődő tény, hogy az univerzum fejlődik. Hogy most már nagyon különbözik attól, amilyen, mondjuk tízmillió évvel ezelőtt volt, és újabb tízmillió év múlva is nagyon más lesz, mint amilyen most.

De bármilyen egyértelműnek tűnik most ez számunkra, a múltbéli népek számára nem volt az. Sőt, a legtöbb tradicionális társadalomban, amelyek a földön éltek és helyenként ma is élnek, az emberek élete és magáé az univerzumé sem a mindig változó és mindig új események sorozata volt, hanem inkább egy folyamatosan újrakezdődő ciklushoz hasonlított.

Ezek szerint a régebbi nézőpontok szerint soha semmi nem változott igazából. Ezekkel az életben megtörténő eseményekkel kapcsolatban arra lehetett számítani, ahelyett, hogy egy valóban új helyre vezetnének, újra és újra meg fognak történni, vég nélkül.

Ez a körkörös látásmód nem feltétlenül volt negatív. Sőt, akár pozitívnak is fel lehetett fogni, ahogyan például az ókori taoisták tették, akik számára a Tao minden létezés folyamatosan változó, ugyanakkor mindig egyforma forrása volt. Szerintük minden élet a Taóból eredt és abba tűnt vissza, majd keletkezett belőle újra…örökkön-örökké. Ez a fajta nézőpont tükröződik a Prédikátor könyvének szavaiban is:

“Mindennek megvan a maga ideje, és kijelölt ideje van minden dolognak az ég alatt.”

Hirdetés
This div height required for enabling the sticky sidebar