Carl Gustav Jung, a 20. századi pszichológia egyik legjelentősebb alakja, Freud tanítványa behatóan foglalkozott az emberi szellemnek a világhoz, a valósághoz és az időhöz fűződő viszonyával.
Az 1920-as évtől gyakran fordult a Ji Kinghez, amelynek meglepő jövendölései nagy hatással voltak rá. Nem tudjuk pontosan, miképpen találta Jung saját, egzakt tudományos módszerét összeegyeztethetőnek az ősi kínai jóskönyv nyilvánvalóan minden tudományos alapot nélkülöző módszertanával, ezáltal alapozva meg a szinkronicitás elméletét, amely szerint gondolkodásunk folyamatai gyakran összefüggésbe hozhatók a környező világ történéseivel, nemegyszer hatást fejtve ki azokra.
Jung törekvése volt az álomvilág és a valós események közti párhuzam kimutatása, valamint az álmokban jelentkező jövővíziók nyomon követése.
Ha elfogadjuk kiindulópontként, hogy az emberi szubjektum hatni képes a környező világra, innen már csak kis lépés a további következtetés, amely szerint a belső, lelki folyamatok mintájára az objektív világban bekövetkező történéseket idézhetnek elő, ugyanígy létezhetnek olyan emberek, akik születésüktől fogva fel vannak ruházva a képességgel, hogy belső koncentráció és megfelelő módszerek segítségével jövőbeli eseményeket előrevetítő látomásokat idézzenek meg.
Az Über psychise Energetik und das Wesen der Träumen („A pszichés energiák és az álmok természete”) c. könyvében ezt írja Jung:
„Az álmok a jövőt feltáró orákulum jelentőségével bírtak minden időben, minden népcsoport számára… Az, hogy léteznek profetikus tartalmú álmok, kétségbevonhatatlan.”
A szinkronitás jelenségére szolgáló példák általában csak véletlenek folytán mutathatók ki, mivel tudatos előidézésük már a mágia körébe tartozik.
John William Dunne repülőmérnök az Experiment with Time („Kísérlet az idővel”) c., 1927-ben írott könyvében arról a tapasztalatról számol be, amely szerint azok a képek, amelyek gondolataiban és álmaiban hozzávetőleges pontossággal megjelentek, később olyan valós élményekben tűntek fel újra, amelyeket semmiképpen nem láthatott előre.
Ennek hatására fogalmazódott meg benne a kérdés, hogy a prekogníció, vagyis jövőbeli folyamatokról való ilyesfajta előzetes tudás általános-e. Kísérletéhez huszonkét alany szolgált, akikkel közvetlenül ébredés előtt lejegyeztette álmaikat, majd rövid idő elteltével tudósításokat készíttetett velük arról, hogy álomképeik közül volt-e olyan, amely a valóságban is megjelent, vagyis: tapasztalható volt-e a prekogníció.
Az eredmények megdöbbentették, hogy „milyen sok ember van, aki ugyan elismeri, hogy rendszeresen jelennek meg előtte események, mielőtt bekövetkeznének, ugyanakkor meggyőződése, hogy ez a képesség kisebbfajta gondolkodásbeli zavarnak tudható be”.
1916-ben Dunne megálmodott egy londoni bombaüzemben bekövetkező robbanást. Az esemény 1917 januárjában következett be, 73 munkás halálát, további 1000 személy sérülését okozva. Ez az eset volt Dunne számára a végső bizonyíték, hogy az ilyen szubjektív élmények világa elszakadhat, és gyakran el is szakad az idő kötöttségéből.
Vegyük szemügyre John Godley, a későbbi Lord Killbracken példáját. 1946. március 12. éjszakáján látta az álmot, amelyben a következő vasárnapi újságot olvasta, benne a következő lóverseny két befutójának, Bindalnak és Juladinnak a nevével, amelyeket az igen csekély 7:1 arányban tartottak esélyesnek.
Az álom hatására megvásárolta a vasárnap reggeli lapot, ahol láthatta, hogy a két ló egyaránt rajthoz fog állni. Először Bindalra fogadott, majd annak győzelme után a teljes nyereményt feltette Juladinra, és az szintén elsőként ért célba. Godley profetikus tartalmú álma tehát beteljesült, azzal a csekély eltéréssel, hogy a fogadási esélyek valójában 5:4 és 5:2 voltak.
