A parapszichológia – mai és talán leghelyesebb tudományos definíciója szerint – egy speciális tudományág, illetve kutatási irányzat, ami az élőlény és környezete közötti olyan kölcsönhatásokkal foglalkozik, amelyeknek a fizikai hordozója, illetve a közvetítés oksági lánca a tudomány jelenlegi állása szerint ismeretlen.
Az ilyen észleleti és hatás jellegű eseményeket pszi jelenségeknek is nevezzük. Pszi képességek nyilván a parapszichológia tudományának kialakulása előtt is léteztek – erről számtalan történeti leírással találkozhatunk –, tudományos kutatásuk azonban csak a XIX. század közepén vette kezdetét.
A „tudományos” megnevezést azért is érdemes hangsúlyozni, mert a köztudatban és az ezoterikus szóhasználatban a parapszichológia sokkal tágabb, mondhatni parttalan gyűjtőfogalomként él, amibe gyakran sorolnak olyan témákat is, mint az Ufók, a Yetik vagy a Loch Nessi szörny kutatása, hogy csak a legtávolabb álló területeket érintsem.
A pszi vizsgálatát a kezdeti időkben a médiumitás jelenségének megfigyelése jelentette, az ezernyolcszázötvenes évektől ugyanis előbb Amerikában majd Európában is elterjedtek azok a spiritiszta médiumi szeánszok, amelyeken egy-egy úgynevezett extraszenz ember – vagyis a médium – közvetítésével kapcsolatba léptek a „túlvilággal”, lehetőséget adva a „holtak szellemének” az élőkkel való kapcsolatteremtésre.
Ennek a kapcsolatnak a lényege – a spiritiszta felfogás szerint – az, hogy az ember halála után a lelke, illetve a szelleme egy másik – a mi érzékszerveink és műszereink által láthatatlan – dimenzióba, vagyis a túlvilágra költözik, ahonnan test híján csak egy arra alkalmas emberen, a médiumon keresztül – a médium szó közvetítőt jelent – tud az élők számára is megtapasztalhatóan megnyilatkozni. A kor erre nyitott tudósai – köztük elismert fizikusokkal is – a szeánszok megfigyelései közben hamar észrevették, hogy a médiumok valóban mondanak olyan információkat is, amiket érzékszervi úton vagy logikai alapon nem szerezhettek meg.
Nyilván nehéz volt kizárni a szavak nélküli metakommunikáció szerepét, a médium elméletileg ugyanis a megidézett halott jelenlévő rokonának apró, öntudatlan jeleiből is olvashatott, de idővel ezek kiiktatására is megoldásokat találtak. A tudományos megfigyelők az értelmezésben hamarosan két táborra oszlottak, voltak, akik úgy gondolták, hogy a médium valóban egy másik dimenzióban létező tudat megszólaltatója, illetve voltak olyan kutatók, akik úgy gondolták, hogy a médium a jelenlévő rokon gondolataiból, vagyis telepatikusan olvassa ki az információkat.
Bonyolította a helyzetet az is, hogy a médium időnként olyan adatokkal is szolgált, amiről az élők közül senkinek nem volt információja, például egy, a halott által egykoron elrejtett végrendeletről. A médium pszi képességeit alapul vevők itt arra a következtetésre jutottak, hogy a médium a gondolatok és a kérdések fonalán haladva, a pszi segítségével a tárgyi környezetet is észlelni tudja, az ehhez hasonló képességeket nevezték később clairvoyance-nak. A legkomolyabb problémát az értelmezésben az jelentette, amikor a médium még meg nem történt, vagyis jövőbeni eseményekről is helyesen tudott nyilatkozni, ezt, mint pszi képességet prekogníciónak vagyis jövőérzékelésnek nevezték el.
A spirituális beállítottságú kutatók – ma is sok parapszichológus hasonló felfogású – ezeket a jelenségeket, ha nem is pontosan a spiritizmus leírásai szerint, de egy másik dimenzióban létező tudatvilág áthallásaként kezelték. Itt kell megjegyezni, hogy a parapszichológiai kutatóknak nem kell feltétlenül materialista szemléletűnek lenniük – ez más tudományágak képviselőire nézve is igaz – ha a kísérleteikben és értékeléseikben betartják a tudományosság ismert kritériumait, azt például, hogy a következtetéseknek meg kell felelni az ismeretekből szükségszerűen adódó logikának.
Ami a médium személyét és pszi képességeit előtérbe helyező vélemények mellett szólt, az az a felfedezés, hogy például a gondolatolvasás, vagyis a telepátia az élők között is működik (a pszi képességek egyébként kellő számú kísérlettel valamilyen szinten gyakorlatilag mindenkinél kimutathatók). Az imént említett nem érzékszervi észleletek mellett még egy jelenségcsoportra figyeltek fel a médiumvizsgálatok időszakában, ez pedig a megmagyarázhatatlan tárgymozgások, illetve általában a tárgyi környezetben fellépő ismeretlen fizikájú változások területe, amit pszichokinézisnek nevezünk.
Mindezek a – már a XIX. században megfigyelt – jelenségek és képességek képezik a mai tudományos parapszichológia fő kutatási irányzatait is, amit a hasonlósági jegyek alapján viszonylag egyszerű csoportokba sorolnak. Mérföldkövet jelentő kísérletsorozatok ezt követően az ezerkilencszázharmincas évektől indultak Joseph Banks Rhine vezetésével az amerikai Duke egyetemen, előbb a telepátia és a clairvoyance területén, majd kiegészültek a pszichokinézis egy különleges fajtájának, a mikropszichokinézis vizsgálatával. Ez a véletlenfolyamatok pszi útján való befolyásolását jelenti (Rhine kísérleteinek az esetében konkrétan kockadobások eredményeinek pusztán tudati elvárás által való megváltoztatását). Rhine-ék mindenféle spirituális meggyőződéstől mentesen évtizedeken keresztül gyűjtötték az adatokat és halmozták az eredményeket, ami a parapszichológia tudományos elfogadtatásának egyik legfontosabb úttörő munkájának bizonyult. Mielőtt azonban áttekintenénk a Rhine féle módszereket és eredményeiket, nézzük meg, hogyan is lehet besorolni és definiálni az alapvető pszi képességeket.
A két nagy csoportot az észlelet-, illetve hatás-, vagy másképp a passzív és az aktív jelleg különbözteti meg, közös nyilván az bennük, amit a parapszichológia általános definíciójában is olvashattunk, vagyis az, hogy a kölcsönhatásokat nem az ismert fizikai hordozók közvetítik. Az elsőképp említett jelenségek az ESP – extra sensory perception, extra szenzoriális percepció –, magyarul az érzékszerveken túli észlelés csoportjába tartoznak. Ide sorolható a telepátia – magyarul nagyjából a gondolatátvitel megnevezés lenne helyes – ami élőlények közötti olyan információkapcsolat, amit nem az érzékszervek, illetve az ismert fizikai hordozók közvetítenek. Szintén az ESP-hez tartozik a clairvoyance – magyarosan távérzékelés –, ami a tárgyi környezet eseményeinek és állapotainak olyan észlelését jelenti, melyet szintén nem az érzékszervek, illetve az ismert fizikai hordozók közvetítenek. Végül pedig ugyancsak ide sorolható a prekogníció – talán előérzetnek fordíthatnánk –, ami olyan jövőbeni események, állapotok észleletét jelenti, amelyek a jelen állapotából logikai úton kikövetkeztethetetlenek.
A második csoport hatás jellegű képességeinek gyűjtőneve pszichokinézis (PK) – a szó a lélek és a mozgás szavakból tevődik össze –, ami alapvetően két alcsoportra oszlik. A makroPK a nyugvó tárgyi környezetre gyakorolt olyan (tudati) hatást jelenti, amit ebben az esetben sem ismert fizikai hordozó közvetít. A tárgymozgatás mellett többek között ide tartozik a fémhajlítás és a később részletezett Poltergeist vagy RSPK tevékenység is, ami gyakran a makroPK szinte minden ismert fajtáját felvonultatja. A makro PK ritkán és keveseknél figyelhető meg, és valóságosságát tekintve esetenként vitatható jelenség. Általánosabb – és az ESP-hez hasonlóan gyakorlatilag mindenkinél kimutatható – a mikroPK képessége, ami a véletlenfolyamatok tudati befolyásolását jelenti, itt evidensen az ismert fizikai hordozók közreműködése nélkül.
Természetesen ebből a redukált felosztásból kiindulva mindkét csoport bővíthető (pl. retrokogníció, bioPK stb.), továbbá sok kutató használ rokonértelmű kifejezéseket is – a pszichokinézist régiesen telekinézisnek is nevezik –, alapvetően azonban a tudományos vizsgálatok tárgyát képező pszi jelenségek a fentebb említett kategóriákba is besorolhatók. További gyarapodást jelenthet a fogalmak között az ezotériában elfogadottabb, a pszi kutatásban kevésbé használt, vagy nem teljesen definiált kifejezések özöne, ezekkel később foglalkozunk, illetve a könyv végén található pszi-lexikonban bővebben olvashatunk róluk. Nyilvánvaló az is, hogy a kevésbé tudományos beállítottságú, és kísérleti munkát nem végző parapszichológusok – itt nem kutatókról beszélek – más hagyományok szerinti kifejezéseket használnak, és más jelenségeket is tényeknek tekintenek. Jómagam úgy gondolom, hogy csak a kísérletileg bizonyított jelenségeket alapul véve is, egy logikával szinte felfoghatatlan, feltérképezetlen és a megismerés számára esélyeket bőven rejtő területre tévedünk. A továbbiakban – a tisztább érthetőség kedvéért – magam is igyekszem határozottan elválasztani a tudományos tényeket és a más hagyományokban fellelhető állításokat, ugyanúgy mint az egyértelműen logikai következtetéseket és az intuitív sejtéseket.
Térjünk hát vissza ahhoz, hogy mit is tudunk jelenleg a pszi képességek vizsgálati módszereiről és milyen eredményességgel zajlottak az elmúlt időszak parapszichológiai kutatásai. Mint erről szó esett, a kezdeteket elsősorban a médiumitás megfigyelése jellemezte, mely esetekben – a jó- és kevésbé jóhiszemű álmédiumokat leszámítva – alapvetően kiemelkedő pszi képességű emberek képezték a vizsgálatok tárgyát (ezekről a megfigyelésekről egyébként számos vizsgálati napló maradt fent), híressé vált például Mrs. Piper médium esete, akiről magyar nyelvű könyv is megjelent. A kutatók az esetek többségében arra jutottak, hogy a médiumok egyértelműen rendelkeznek megmagyarázhatatlan képességekkel, ugyanakkor nem találtak közöttük olyat, akinek mindig és minden állítása helyesnek bizonyult volna.
Ugyanebben az időszakban olyan különleges emberekkel is végeztek kísérleteket, akik a makroPK területén bizonyultak kiemelkedő képességűnek, közülük is a csodaszámba menő jelenségeket produkáló Daniel Douglas Home volt az, akit talán minden idők – tudományos igénnyel vizsgált – legnagyobb parafenomémjének tekinthetünk. A skót származású amerikai férfi, akivel William Crookes fizikus is kísérletezett, a legkülönfélébb makroPK képességekkel rendelkezett, amikhez hasonlót máig nem tudtak megfigyelni.
A gravitációnak fittyet hányva székestül, vagy akár a lábába kapaszkodó szkeptikus megfigyelőkkel együtt képes volt több méter magasba emelkedni, fehéren izzó parazsat tudott tartani a kezében perceken keresztül égési sérülések nélkül, illetve például érintés nélkül tudott játszani tangóharmonikán még akkor is, amikor Crookes a hangszert ketrecbe zárta. A korabeli leírások szerint a csalás a produkciók jellege és a megfigyelők szigorú feltételei miatt ki volt zárva, ráadásul Home ezekben anyagilag sem volt érdekelt.
Észrevehettük, hogy az első időszak megfigyelései szinte kizárólag a kiemelkedő képességű alanyokra irányultak, az átlagemberek pszi készségeit a XX. században kezdték módszeresen vizsgálni. Az egyéb, kevésbé jelentős századeleji kutatásokat nem részletezve, újfent J. B. Rhine munkásságára térnék rá – ami, mint említettem – a szakmában és a tudományos köztudatban egyaránt áttörést jelentett, módszertanilag pedig sok tekintetben máig példaképnek számít. Az ESP kísérletekben Rhine-ék úgynevezett Zener kártyákat vettek igénybe, ami öt, egymástól jól megkülönböztethető ábrával ellátott kártyalapot jelentett (csillag, kör, kereszt, hullámvonal, négyzet).
A kártyákból ötször öt darabot használtak véletlenszerűen összekevert huszonöt darabos paklikban, a kísérletekben az alany feladata a helyes sorrend megtippelése volt. Telepátia kísérlet esetén egy távoli épületben elhelyezkedő adó meghatározott időpontokban a pakliból leemelt megnézni egy kártyát, amire a vevőnek, egy másik elszeparált épületben, egyidejűleg tippet kellett tennie. A kísérlet végén a tényleges és a tippelt sorrendet egyeztették, a találatokat pedig a kísérletsorozatok befejeztével statisztikailag értékelték (clairvoyance kísérletben a lapokat nem nézte adó). A lényegi újítást egyrészt az átlagemberek alanyként való bevonása jelentette, másrészt az adott jelkészletből való választás, ami kétségkívülivé tette a találatokat, ennélfogva az eredményt statisztikailag egyértelműen lehetett értékelni.
Belátható, hogy az ilyen kísérletekben a véletlen is közrejátszhat, ennek a valószínűsége viszont mennyiségileg pontosan kifejezhető, esetünkben a véletlen találatok esélye egyötödnyi, vagyis húsz százalék, huszonöt tippből tehát a véletlen találatok száma öt körül kellett legyen. Az ezt kis számban meghaladó értékek nyilván csak nagyobb számú kísérlet esetén jeleznek hatást, a véletlennek ugyanis van egy természetszerű ingadozása, pontosabban szórása, aminek a határértékeit és jelentős meghaladását a szignifikanciaszámítás teszi világossá.
Rhine-ék másik komoly kísérletsorozata a mikroPK – vagyis a véletlenfolyamatok tudati befolyásolásának – vizsgálata volt. Ebben a már említett dobókockákat használták, különböző kockadobó- és forgató gépeket használva ehhez, hogy a kocka emberi elgurításának esetleges öntudatlan befolyásoló hatását is kizárják. Az eredmények az ESP kísérletekhez hasonlóan alakultak, vagyis hosszútávon a véletlentől az elvárásnak megfelelő jelentős eltérést mutatták, amivel ez a pszi hatás is bizonyítást nyert.
Ez a kísérlet egyébként egyszerűsége folytán bárki által könnyen kipróbálható, módszere és értékelésének módja pedig bepillantást enged a statisztikailag bizonyítható pszi képességek kutatásának birodalmába. Nem kell hozzá csak egy dobókocka, papír az eredmények feljegyzéséhez, némi elszántság és egy kevés idő. A dobások számát előre meg kell határozni – legyen például háromszáz – ugyanis egy véletlensorozat is mutat olyan ingadozást, amiben bizonyos pontokig mérve és a kívánt számot tekintve vannak kiugró átlagok. Ugyanígy előre el kell dönteni, hogy milyen módon kívánjuk befolyásolni a véletlent, egy bizonyos számból szeretnénk többet, vagy mondjuk több páros számot, mint páratlant, ezt a sorozathosszal együtt érdemes előre lejegyezni is. A dobáshoz használhatunk poharat, a kockát ebben rázva csökken dobástechnikánk esetleges méréstorzító szerepe. Az eredményeket, minden dobás után fel kell jegyezni, ezt megkönnyíti, ha például harminc sort nyitunk soronként tíz lejegyzéssel.
Nyilvánvalóan érdemes olyan számot választanunk, amihez pozitív asszociációink kötődnek, ilyen lehet mondjuk a társasjátékokban is többnyire nyerőnek számító hatos. Fontos az is, hogy a mérési helyzetben se veszítsük el bizalmunkat és játékos kedvünket, akkor sem ha esetleg kisebb kudarcsorozatok követik egymást, ez ugyanis negatívan hat elvárásainkra. Az eredmény kiszámítása egyszerű, ugyanis minden szám előfordulási esélye egyhatodnyi, vagyis háromszáz dobás esetében ötven körüli. Ha a kiválasztott szám kidobása ezt jelentősen meghaladja (kb hetven felett?), akkor a sorozatban pszi hatást mérhettünk. Nyilván hosszabb sorozatokban az ennél kisebb arányú előfordulások is komolyabb súllyal esnek latba, egyfajta tartós tendenciát jelezve. A tudományos kutatásokban az előzőekben ismertetetteknél általában több szempontot is figyelembe vesznek, a lényegét azonban a módszerek alapjának, ez a rövid leírás is tükrözhette.
Folytatva a kutatások leírását – nyilvánvalóan a teljesség igénye nélkül –, a Rhine korszakot követő időszak két kiemelkedő kutatójának munkásságára térek rá, egyikük Helmut Schmidt a számítógépes véletlenszámgenerátoros kísérletek kidolgozója, másikuk Charles Honorton, aki a telepátiakísérletekben az úgynevezett Ganzfeld módszert vezette be. Helmut Schmidt német származású amerikai fizikus az ezerkilencszázhatvanas években, egy olyan kísérleti véletlenszámgenerátort épített, ami nemcsak kiküszöbölte a kísérletek előkészítésében és rögzítésében előforduló korábbi emberi hibákat, de rendkívül fel is gyorsította a vizsgálatot és annak értékelését. Schmidt a gépet mind a prekogníció, mind a mikroPK területén sikeresen használta a következő módokon.
A műszer működését egy olyan izotóp rádioaktív bomlása vezérelte, ami matematikailag is előre kiszámíthatatlan időközönként bocsátott ki elektronokat, így az alany számára is látható négylámpás kijelzőn valódi véletlenszerűséggel jelentek meg a jelek. A prekogníciós kísérletben a résztvevő feladata a következőleg felvillanó lámpa megtippelése volt az alatta lévő gomb megnyomásával, a mikroPK esetében pedig az alanyok azt a feladatot kapták, hogy a felvillanásokat – mindenféle fizikai beavatkozás nélkül – egy bizonyos, előre meghatározott tendencia szerint próbálják irányítani. A hatalmas számban rögzített eredmények nemcsak statisztikailag bizonyították a hatásokat, de egyrészről új jellemzőket is tártak fel a pszi-ről, másrészről Schmidt feddhetetlen módszertani precizitása is nagymértékben javította a parapszichológia tudományos megítélését.
Charles Honorton – aki egyébként Schmidthez hasonlóan egy ideig Rhine-ék kutatásaiban is részt vett – az ESP kísérletek és a tudatállapotok közötti összefüggéseket vizsgálva rájött, hogy a köznapi fizikai érzékelés folyamatai gátolják a pszi információk tudatosodását, így olyan módszereket keresett, amelyek ezzel szemben optimálisak. Ehhez legalkalmasabbnak a pszichológiában ismert úgynevezett Ganzfeld környezetet találta, amit sikeressége folytán ma is sok kutató használ, többek között mi is ezt alkalmazzuk laboratóriumi kísérleteinkben. A Ganzfeld módszer lényege, hogy a fő érzékszerveket – látás és hallás – nem elszigeteli vagyis izolálja, hanem olyan monoton és analizálhatatlan ingerekkel látja el, ami értékelhető változások híján a figyelmet a jóval gyengébb pszi jelek felé fordítja, így növelve a kísérletek hatékonyságát.
A gyakorlatban ehhez az alany szemét félbevágott pingponglabdával fedik le, amit tompa vörös fénnyel világítanak meg, így a látóteret kontraszt, forma és tónuskülönbségek nélküli homogén inger tölti ki, miközben a fülekbe fejhallgatón keresztül „fehér zajt” játszanak be, ami monoton tengerzúgásszerű ingerével – a vizuális hatáshoz hasonlóan – a hallást is mintegy telíti. Mindezek mellett az alanyt a lehető legkellemesebb, relaxációra alkalmas környezetben vizsgálják, kényelmes ágyon, lehetőleg hangszigetelt helységben.
Honorton – a Rhine féle adott jelkészlet alkalmazása helyett – bevezette a szabadválaszos módszert is, ami azt jelenti, hogy az ESP kísérletben a vevő a vétel alatt nem tudja hogy az adás tárgyát illetően miből válogathat, így szabadon asszociálva, a kísérletek – más szempontok szerint is fontos – izgalmassága is megmarad. Az eredményesség statisztikai értékelhetőségét ezekben a vizsgálatokban az biztosítja, hogy például egy telepátia kísérlet végeztével a vevő több – általában négy – különböző képből választ, az elmondásában fellelhető hasonlóságok alapján rangsorolva a képeket. Itt is nyilvánvaló, hogy négy kép esetén a véletlen találat esélye egynegyednyi, vagyis huszonöt százalék, amit hosszabb sorozatokban mérve a valós találatok szignifikánsan meghaladnak.
A felsorolt példák alapján összegezve tehát az elmúlt százötven év kutatásainak alapvető eredményeit és a pszi-vel kapcsolatosan felfedezett tényeit, azt láthatjuk, hogy egyértelműen léteznek az emberekben olyan észlelet (ESP) és hatás (PK) jellegű képességek, amelyek a mai fizika szerint nem magyarázhatók. Az idézett – és az ahhoz hasonló – kutatások, bár természetszerűen nem ölelik fel a parapszichológiához rendelhető jelenségek lehetséges teljes területét, tudományos megbízhatóságuknál fogva hitelesek, így korszakos felismeréseket jelentenek az emberi megismerés összetett történetében. Nézzük meg most közelebbről, hogy milyen alapvető jellemzői vannak a pszi jelenségeknek, és mi az, ami miatt a jelenlegi oksági szemléletünkbe gyakorlatilag beilleszthetetlenek.
Paulinyi Tamás – parapszichologia.hu
