Orlando Jorge Ferraudi – UFO-bázisok a tenger mélyén

A földönkívüliekkel való kapcsolatteremtésről szóló históriák nem mindegyike hihető, azonban sokan kitartanak azon álláspontjuk mellett, hogy valami rendkívüli dolog részesei voltak.

A következő, Argentínából származó történet egy olyan férfiról szól akinek feddhetetlen jelleméhez nem férhet kétség.

Az esetet Hector Antonio Picco kutató több, mint nyolc éven keresztül vizsgálta három kollégája — Jorge H. Cosso, Sotero Caraballo és Eduardo R. Rando —társaságában.

Orlando Jorge Ferraudi szokása szerint Buenos Aires közelében, a mostani egyetemi város helyén elterülő, elhagyatott tengerparti részen horgászott 1956. augusztusának egyik éjszakáján.

Orlando Jorge Ferraudi

“23.30 körül, miközben előkészítettem a horgászfelszerelést, hirtelen azt kezdtem érezni, hogy valaki figyel. Azt gondoltam, hogy valami csavargó, mert azok szoktak ilyenkor errefelé járni, de amint megfordultam, láttam, hogy valami különös egyén követi a mozdulataimat.

Összehasonlítva saját, 190 centiméteres magasságommal, azonnal meg tudtam állapítani, hogy több, mint két méter magas, nagyon fehér bőre és világos színű szeme van, haját rövidre nyírva hordta, viszont nem volt se bajusza, se szakálla, és egy testhez simuló overallba volt öltözve.

Nagyon sötét éjszaka volt, és felfigyeltem rá, ahogyan telepatikusan a következőt mondja: Nyugodj meg, ne félj, nincs okod az aggodalomra.

Ezután megfordult, megfogta a karomat, és egy púderkompakthoz hasonló dobozt helyezett egy fal tetejére, s amikor az kinyílt, foszforeszkáló fényt adott ki magából. Ez lehetővé tette számomra, hogy több részletet is megfigyelhessek: az öltözete mustársárga színű volt, de nem voltak rajta redők, cipzárak vagy gombok, csak egy csuklya a hátulján.

Egyfolytában ezt ismételte: Ne félj, gyere velem, teszünk egy hosszú utazást. Ezután felvette a szerkezetet, és elindult a lépcsőkön a Rio del Plata felé. Gépiesen követtem.

Hirtelen előremutatott, és láthattam, hogy egy kifordított csészealjra emlékeztető jármű közeledik a víz irányából. A gépezet megállt, apró ajtó nyílt rajta, és egy társához hasonló lény indult felénk a leereszkedő rámpán. Nagyon finoman megfogta a kezemet és invitált, hogy lépjek be a hajóba.”

A fedélzeten

Amint belépett a hajóba, Ferraudi egy lányra lett figyelmes, aki öt vagy hat évvel fiatalabb volt nála (ő az eset idején 18 éves volt). A ruhái alapján megállapíthatta, hogy nem tartozik közéjük. – Ne félj, nem fognak bántani, ők jók — szólalt meg a lány. —Én már régebben itt vagyok. A nevem Elena, és Villa Mercedesböl (San Luis tartomány) jöttem.

Ferraudi így folytatja a beszámolót

“Hirtelen megjelentek és telepatikusan megnyugtattak: – Ne féljetek, de le kell vetkőznötök, hogy ruhát váltsatok, mert a ti öltözéketek teli van olyan elemekkel és baktériumokkal, melyek idegenek számunkra. — Egy nő tűnt fel, hogy elvigye Elenát egy másik helyiségbe.

Az asszony hasonlatos volt azokhoz, akik később jöttek: gyönyörű, arányos teste volt, s ugyanolyan ruházatot viselt, mint a férfiak; szája, orra, füle normális volt, de a szeme, amely elsőre szintén átlagosnak tűnt, sárga volt.

A haját rövidre nyírták, amolyan apródfrizurája volt. Megfogták a ruhámat, amit a parancsukra kénytelen voltam levetni, miután teljesen átvették az akaratom felett az uralmat, és betették egy gépezetbe, ami leginkább egy tévékészülékre emlékeztetett, és a belsejében sűrű, zöld füst gomolygott.

Egy, a sajátjukhoz hasonló overált adtak nekem és meghagyták, hogy bújjak bele. Mondtam nekik. hogy ez túl szűk nekem, de ők tovább erősködtek. Megtaláltam rajta a nyak nyílását, majd átdugtam az egyik, azután a másik lábamat is, mire az overál kitágult, és teljesen beborította a testemet!

Úgy éreztem, mintha kényelmes cipőben lépdelnék, pedig mezítláb voltam benne. Ekkorra Elena is visszatért, és mindkettőnknek elmondták, hogy egy víz alatti kirándulást fogunk tenni, egy Samborombón-öböl nevű helyre. Ekkor felemelkedtünk, és alacsony magasságban repültünk, míg el nem értük Uruguay partjait, hogy onnan átkeljünk az Atlanti-Óceánon Afrikába, majd felfelé induljunk.

– Meg kell tennünk ezeket az óvintézkedéseket, nehogy megszállóknak vagy hódítóknak tekintsenek bennünket – fejtették ki az idegenek. – Azt akarjuk, hogy az emberiség lassan hozzánk szokjon, hogy úgy tekintsen ránk, mint másokra, hiszen mi nem vagyunk idegenek a világegyetemnek ezen a részén.”

A vele készített interjúk felvétele alatt Ferraudinak az volt a kérése, hogy a hangrögzítőt kapcsolják ki az olyan alkalmakkor, amikor elrablói származási helyéről beszél. Jegyzőkönyvön kívüli válasza – bár ezt sohasem vállalta fel nyíltan -roppant érdekes.

“Még nem lenne szabad elmondanom, de ők a Föld belsejéből jönnek.”

Ferraudi szerint az idegenek 1950 körül két vízalatti bázist is építettek, egyet az uruguayi partok mentén, Barra de San Juan előtt, 45 kilométerre Buenos Airestől, egy másikat Bahia Samborombónnál, 150 kilométernyire délnyugatra Montevideótól.

Feltehetően egy másik bázis is létesült a Mexikói-öbölben, és ez lehetett az a hely, ahová Orlandót és Elenát vitték.

“Miközben a hajó egyre magasabbra emelkedett – folytatta Ferraudi észrevettem, hogy a belső falak simák, és hogy az egyetlen figyelemreméltó dolog a struktúrájában a néhány hosszúkás ablak, amihez odavitték a kislányt és engem. Láthattuk gyönyörű bolygónkat ahogyan ott függött a sötét és néma űrben, kéken, hatalmasan, kereken, fehér foltjaival és néhány felhővel.

UFO és a Föld

A Hold átlátszatlanul szürke volt. Az idegenek azt mondták nekünk: Most ki fogunk vetíteni egy erőteret, ami úgy fog magához vonzani bennünket, mintha egy cső belsejében lennénk. És abban a pillanatban a Föld csak akkora lett, mint egy narancs.

Nem tartottam ettől a hirtelen ugrástól és nem is voltam meglepve. Azt is tudatták velünk, hogy ugyanekkora sebességgel fogunk visszatérni. Amikor visszaindultunk, felkiáltottam. Vigyázzatok, neki fogunk csapódni!

– Ne aggódj – nyugtattak meg – Amikor elég közel érünk, gerjesztünk egy erőteret. ami megakadályozza, hogy összeütközzünk a Földdel – Ezután a Mexikói-öbölnél beléptünk az óceánba, és miután néhány percig utaztunk a víz alatt, megláttunk egy hatalmas, vízalatti kupolát, hasonlót az eszkimók jégkunyhójához, ahol a mieinkhez hasonló épületeket, mozgó embereket és hajókat láttunk. Az egyik lény megszólalt: – Ez a hajóink javítóbázisa. ”

Miután maguk mögött hagytak öt vagy hat épülettömböt, és lemerültek az óceán fenekére, közölték Orlandóval és Elenával, hogy át fognak esni egy teszten. és engedjék el magukat, mert az eredmények akkor lesznek a legmegfelelőbbek.

A teszt

“A személyzet egyik női tagja behozott egy tálcát, tíz parányi tojással. – Ötöt Elenának, a másik ötöt nekem – folytatta Ferraudi. – A színük vörös, sárga, barna, és zöld volt, meg egy olyan szín, amire nem emlékszem. Meg kellett rágnunk őket, majd lenyeltük és egy tiszta, sűrű folyadékkal leöblítettük.

Amikor lenyeltük ezeket, semmilyen ízt nem éreztünk. Ezután utasítottak bennünket, hogy feküdjünk le egy hordágy szerűségre, ami ki volt párnázva; és volt egy U alakú fejrésze, melynek mentén fénypontok sorakoztak, ugyanolyan színűek, mint az apró tojások, amiket megettünk.

Mély álomba zuhantunk, és amikor felébredtünk, Elena és én képesek voltunk egymás gondolataiban olvasni, amit meglehetősen mulatságosnak találtunk. Ekkor elmondták, hogy a teszt jól sikerült, s mindketten nagyon egészségesek vagyunk.

Azt is közölték, hogy teljes egészében feltérképezték fizikai és szellemi állapotunkat, még a halálunk időpontját is megtudták, informáltak arról is, hogy újra aktiválták az általunk tobozmirigynek nevezett szervünket, és ez – ekkor ébredtem rá – talán az egész kísérlet legfontosabb része volt. –

Hasznosak lesztek számunkra a jövőben – mondták az idegenek -, mert ez a mirigy az egyetlen örökségetek, ami megmaradt bennetek, minthogy az öt embertípusból, ami benépesíti ezt a bolygót, eredetileg egyik sem a Földről származik, ők csak a más planétákról való civilizációk maradványai.”

Az idegenek így folytatták: “A Földet hosszú időn keresztül úgy tartották számon. mint a Naprendszer állatkertjét. A ma létező fajok saját hibájukból genetikai mutációkat szenvedtek, ugyanis a kereszteződés kioltotta a faji jellegzetességeket, egyedül a tobozmirigy öröklődött tovább. Ezért aktiváltuk újra: így amikor rátok gondolunk, azonnal egyfajta zümmögő hangot fogtok hallani a fejetekben.”

Fiziológiai értelemben a tobozmirigyet az alábbiak szerint definiálhatjuk: borsó nagyságú idegtömeg, amely szárral csatlakozik az agy harmadik kamrájának hátsó falához, mélyen az agyféltekében, a koponya hátuljában. Szekréciós mirigyként ez felelős a melatonin nevű hormon kiválasztásáért.Vannak bizonyítékok arra nézve. hogy ez egy elcsökevényesedett szerv, a harmadik szem maradványa.

Energia, Isten és halál

Orlandót és Elenát ezután körbevezették a hajón. Figyelemre méltó részlet, mely egybevág mások tanúvallomásival, hogy képtelenség volt meghatározni a tökéletes megvilágítás forrását.

“Olyan volt, mintha a levegő kapcsolódott volna fel —jegyezte meg Ferraudi. — Megmutatták nekünk a motort: kerek volt, és a hajó pereme mentén húzódott, aminek átmérője nagyjából hetven méter volt. Egymással összekapcsolt orsókból állt. Más teremtményekkel is találkozhattunk ott: bár ők kék öltözetet és kesztyűt viseltek, valamint egyfajta rostélyt, ami eltakarta az arcukat: Meglepve kérdeztem: Ezzel a motorral repültük?

A minket kísérő egyik lény válaszolt: Nem, mi nem repülünk, egyszerűen csak egy erőmező mentén siklunk. Háromféle energiát hasznosítunk: kozmikust, mágnesest és szolárist. Az űrbeli mozgáshoz felhasználhatjuk mind a hármat, vagy akár csak egyet. Ami a hajónkat illeti, melyet ti repülő csészealjnak hívtok, egy darabból áll, mert amikor megépítjük, olyan, mintha kiöntenénk, és az ablakokat utólag ragasztjuk hozzá…” .

Isten és a halál kérdésére válaszolva a Poszeidonról jött úriemberek – ahogy Ferraudi nevezte őket — tömören válaszoltak.

“Számunkra az, amit ti Istennek hívtok, az abszolút energia egy formája, ami pedig a halált illeti, az csak egy változás a molekuláris struktúrában, egyszerű állapotváltás.

A nemiséget az utódnemzésre tartjuk fenn de van családunk és ismerjük a szerelmet Az élettartamunk sokkal hosszabb, mint a tiétek. A gyermekeink már az összes tudás birtokában születnek, és ezt tökéletesítik növekedés közben.”

A beszélgetés azután a nukleáris energia részünkről esztelen és felelőtlen használatára kezdett irányulni, ami nem csak azt az életteret veszélyezteti, amelyet velük megosztunk, de már a kozmikus egyensúlyt is. Ezután mutattak nekünk egy szerkezetet, melyet egyikük a kezében tartott, és utasítottak, hogy nézzünk ki az ablakon. amin túl egy szilárd test lebegett.

A lény ráirányította a szerkezetet, és kilőtt egy sugárnyalábot, ami felrobbantotta azt, amin kapcsolatba került vele Azt mondták nekünk. – Ez a színtiszta energia: amikor eléri célpontját, lebontja azt, teljesen felold mindent, amivel csak kapcsolatba kerül – És végezetül elhangzott egy utolsó felejthetetlen figyelmeztetés – Azt akarjuk, hogy tudjátok ezt az erőt sajnálatos módon fel kell használnunk, ha veszélyeztetitek a csillagközi harmóniát…”

Ezek után közölték Orlandóval és Elenával, hogy visszaviszik őket a helyre, ahol felszedték őket, és egy ideig semmire sem fognak emlékezni. Később azonban visszatértek a találkozás emlékei. Ferraudi például képes volt felidézni hogy megérkezésükkor a lények megkérték, hajoljon előre, majd ráirányítottak egy nagy erősségű fénysugarat, amitől elaludt.

Amikor felébredt, a nap már majdnem felkelt, és zsibbadtnak érezte a tagjait, de arra nem emlékezett, hogy fogott-e halat az éjszaka. Összeszedte a horgászfelszerelését, és hazament.

Orlando FerraudiTizenöt nappal később, amikor kezdte előszedni a felszerelést, hogy elmenjen egy szombat esti horgászásra ugyanarra a helyre, Ferraudi elgondolkodott magában.

“Nem tudom, miért kellene elmennem horgászni, ha úgyis csak elalszom.” És ekkor hirtelen kapcsolt. “Nem, nem aludtam el! Egy repülő csészealjon voltam! – Biztos vagyok benne, hogy mindezt nem álmodtam” -mondta Ferraudi Hector Antonio Piccónak, a neves kutatónak.

Miután több, mint nyolc éven át kérdezgette a szemtanút, és közben gondosan figyelemmel kísérte a gesztusait is, Picco azt a következtetést vonta le, hogy Ferraudi a teljes igazságot mondta. Az is nagy hatást gyakorolt Piccóra, hogy a lények nyilvánvalóan olyan tudományos és orvosi információkat is megosztottak Ferraudival, melyek jócskán meghaladták annak tudását.

Ferraudi például építeni akart egy gépezetet a rák gyógyítására. Kézírata elején, A rák kialakulása és eredete címszó alatt, Ferraudi így ír:

“A betegség oka a belső elválasztású mirigyek módosult funkcióiban keresendő; melyek, miután bioelektromos egyensúlyuk megbomlott, tökéletlen testnedveket juttatnak a véráramba, ami a sejtek irracionális formálódásához vezet. Ez a jelenség azzal a következménnyel jár, hogy ezek a nedvek a keringés folytán a test minden pontjára eljutnak, miközben a leggyengébb szervet keresik, ahol megfelelő hatékonysággal fejthetik ki káros hatásukat.”

1975 júliusában, évekkel azután, hogy Ortando Ferraudi körvonalazta ezt az elméletet Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk felállította a rák elektromagnetikus teóriáját, amely nagyon hasonló módon közelíti meg a kérdést – annak ellenére, hogy Ferraudinak az orvoslással kapcsolatban csak a legalapvetőbb ismeretek voltak a birtokában.

Megosztás
error: