Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views :

Minden tudatot egyesít a szeretet

img

Vedd fontolóra azt a feltételezést, hogy nem létezik egyetlen, mindent egyesítő, univerzális Tudat, egyetlen, mindent átható Intelligencia, és vedd fontolóra a másik lehetőséget is: hogy nem létezik tökéletesen különálló tudat.

Ezt úgy is el lehet képzelni, hogy a világmindenséget óceánnak tekintjük, melynek felszínét hullámok borítják. Csakhogy a hullámokat az óceán vize alkotja.

Ha az egyik hullám hirtelen elhatározná, hogy tökéletesen elválik az óceántól, ezt csak úgy tehetné meg, hogy megszakít minden kapcsolatot az óceán mozgásával, és visszaadja a vizet. Hogyan lenne képes tovább hömpölyögni, csillogni? Egyáltalán: hogyan lehetne hullám? Egyszerűen tény, hogy a hullám nem képes elválni a minden hullámot összefoglaló egységtől, különben nem lesz belőle hullám.

Vegyünk egy másik hasonlatot. Tekintsük megint víznek a Tudatot. Képzeld el, hogy a mindenség egy hatalmas medence, amely tökéletesen tele van vízzel, és nincs is benne semmi más.

Most merítsünk ki belőle egy vödör vizet, majd öntsük vissza, és figyeljük meg: a vízrészecskék mozgása hatást gyakorol a világ minden vizére. És még egy dolog megfigyelhető.Nem szükségszerű, hogy a visszaöntött víz tudatában legyen: mozgása befolyásolja a többi vizet. Hatását törvényszerűen fejti ki, nem akaratlagosan.

A hasonlatok persze nem bizonyítanak semmit, de mi nem is bizonyítékokat keresünk. Mi a tapasztalataink kiszélesítését céloztuk meg. Valamennyien összeköttetésben állunk mindennel,ami él, akár tudatában vagyunk ennek, akár nem. Szenvedésünket viszont épp az okozza, ha ennek nem vagyunk tudatában.Nincsenek magánjellegű, hatástalan gondolataink, feltéve, hogy gondolataink igazak vagy valóságosak.

Ha én mint tudat, kapcsolatban állok minden más tudattal, akkor befolyásolom is őket, akár akarom, akár nem. Ha viszont azt hiszem, hogy elkülöníthetem magam a Tudattól,akkor közönséges önbecsapásban mesterkedem, hiszen ezt éppúgy lehetetlen megtennem,mint ahogy az óceán hulláma sem válhat el az óceántól. Ha egy hullám valaha is azt képzelné,hogy sikerült tökéletesen függetlenítenie magát, ez a tény mit sem változtatna az óceán hibátlan működésén.

Mindazok az érzéseim és gondolataim, amelyek azon a hiten alapulnak,hogy elszakíthatom magam az Élettől, nem befolyásolják az Életet. Más szóval: negatív érzéseink és gondolataink nem változtatják meg a valóságot; ez a fő oka annak, hogy minden bűntudat alaptalan és haszontalan.

De ugyanilyen fontos belátni azt is, hogy félelmet tükröző,destruktív gondolataink nem szolgálják sem a saját érdekeinket, sem mások egészségét,boldogulását. Minden, amit gondolunk, vagy a probléma, vagy a megoldás része.Vannak igaz gondolatok, és vannak tévesek. A szeretet gondolata például fénysugár, amely szétszórja tudatunkból a magányosságról, betegségről, fajdalomról, csüggedésről szóló gondolatokat. A bűntudat és a félelem gondolatai igen sok fájdalmat okozhatnak, lényünk békés legmélyéig azonban nem hatolhatnak le, hiszen az maga a szeretet.

Testünk tanítógép. Képernyőjén azok az érzések, gondolatok jelennek meg, amelyeket beprogramozunk. Minden program számára a tudat a belépési pont: amit a testben tükröződni látunk, az nem egyéb, mint amit bevittünk a tudatunkba.

A testünk vagy konfliktusos,szorongó gondolatokat tükröz, vagy békés, szeretetteljes, boldog gondolatokat. A testnek nincs ebben döntési joga, de nekünk van.Ez a felfogás bűntudatot, zavarodottságot teremthet az ego számára. Az ego ezt az egyszerű ok-okozati összefüggést hajlamos újabb ítélkezési lehetőségként felfogni. „Ha beteg vagyok -így okoskodik -, akkor valamit jól elszúrtam a tudatomban.” Csakhogy természetesen ez így nem teljesen pontos.

Először is: az ego nem kérdőjelezi meg saját ítéletét abban a tekintetben,hogy mi baja a testnek. Másodszor: azt feltételezi, hogy a betegségnek öncenzúra az orvossága. És harmadszor: azt hiszi, hogy egyedül rajta múlik a tudat fókuszának átállítása.Ha amiatt szorongunk, hogy rosszul használjuk a tudatunkat, akkor nem teszünk egyebet, minthogy továbbra is rosszul használjuk.

A test a tudat tartalmát tükrözi. Ha tudatunk békés, olyan a testünk is. Ám a békés tudatállapotot nem lehet kikényszeríteni, hiszen a kényszer nem békés. Tudatunk kapcsolatban áll a többi tudattal, és ha a mi tudatunkban béke van, a béke ajándékát adjuk tovább a többieknek. Ha elítélünk másokat, mert betegek vagy nehézségeik vannak, azzal nem segítünk sem rajtuk, sem önmagunkon.

Ennek ellenére, ha tudatunk támadó gondolatokkal van tele, a többi tudat nem válik automatikusan a mi támadásunk áldozatává. Ennek egyszerű a magyarázata: a támadó gondolat arról a téves alapról indul ki, hogy a többi ember tudata céljaiban és szándékában különbözik a miénktől. Ha másokat megítélünk, ezzel arra teszünk kísérletet, hogy meggyőzzük önmagunkat: valamilyen szempontból előnyös a többieket önmagunktól alapvetően különbözőnek tekinteni.

Ez a botor szándék nem befolyásolja a valóságot. Támadó gondolataink semmit sem javítanak testi közérzetünkön, nem járulnak hozzá a többi ember jóllétéhez és öröméhez sem, viszont nem is száguldják be a kozmoszt,hogy a rombolás magvát hintsék szerteszét. Egyszerűen csak a kollektív egóhoz, a kollektív tébolyhoz járulnak hozzá. Tökéletes időpocsékolást jelentenek, és már csupán emiatt sem érdemes foglalkoznunk velük.

A belső béke másokra is átterjed

Az ego – a tudat félelmet ismerő része – konfliktust és különállást akar, mert ezek jelentik táplálékát a túléléshez. A béke, a belső nyugalom az ego halálos ellensége. A szeretet és a béke pedig annyira összefonódik egymással, hogy külön-külön nem használhatók. Nem élhetjük át a szeretet ölelését, amíg bensőnkben békét nem teremtünk. Csakhogy ennek a békének semmi köze sincs ahhoz, ami körülöttünk a világban történik.Hallottam egy szép történetet, amely jól illusztrálja ezt.

Élt egy pap Svájcban; hatvannégy éves volt, közel járt a nyugdíjhoz, vizsgálat alá vette hát életét és az Istenbe vetett hitét. S miközben ezt tette, rengeteg kételye támadt önmagával és a valósággal kapcsolatban. Annyira levertté vált, hogy elhatározta: Istent szögre akasztja, és kér egy másik papot maga helyett.

Ettől kezdve a kocsma látogatása lett a fő tevékenysége.Pár nappal e változások beállta után egy asszony, a gyülekezetének tagja üzent neki, hogy meghalt a férje. A haláleset alig két házzal odább történt; a pap azonnal odasietett. Pontosan tudta, mit kell ilyenkor mondania, hiszen sokszor volt már hasonló helyzetben.

Csakhogy épp amikor szóra nyitotta volna a száját, megszólalt benne egy belső hangocska: – Ne mondj semmit, csak arra a szóra gondolj: „béke”. – Eltelt öt perc, a pap újból el akarta kezdeni a szokásos beszédet, de megint ugyanazt az üzenetet kapta. Így múlt el egy teljes óra. Akkor az özvegy szólalt meg. Azt mondta: nem érti, mi történt. Itt fekszik a férje holtan, és ő mégis olyan békességet élt át, amilyet soha életében. A pap megnyugtatta: ő ugyanezt tapasztalta.

Először érezte meg, mit jelent Isten békéje. Jusson eszünkbe minden nap, minden percben, minden másodpercben, és kiváltképp jusson eszünkbe minden reggel, amikor felkelünk, hogy ha önmagunk számára elfogadjuk a békét,akkor a világon minden eleven lélek egy kis békéhez jut. Így alakul át a világ, nem pedig úgy,ha megtámadjuk azokat, akik a támadás pártján állnak.

Hirdetés
This div height required for enabling the sticky sidebar