Valószínűleg mindannyiunknak volt már része különös, megmagyarázhatatlan véletlenben. A matematikusok szerint a véletlenek csak puszta egybeesések, de vannak, akik mélyebb magyarázat után kutatnak.
Nem sokkal azután, hogy Antony Hopkins megkapta a Petrovkai lány című film egyik szerepét, el akarta olvasni George Feifer regényét, ami a film alapjául szolgált.
Egyetlen londoni könyvesboltban sem találta meg a könyvet. Aztán – miközben a Leicester Square-i metróállomáson a szerelvényre várt – az egyik padon megpillantott egy könyvet. Az a könyv volt, amit keresett. Ráadásul a lapszéleken odavetett feljegyzések is voltak.
Hopkins később kiderítette, hogy Feifer egyik barátja vesztette el az író megjegyzésekkel teleírt saját példányát, amelyet a metróban ő talált meg.
Az ilyen véletlenek meghökkentik az embert. Mégis mindenki átélt már ilyen vagy olyan véletlent: váratlan helyzetekben felbukkan egy rég nem látott barát; gondolunk valakire, aki a következő pillanatban felhív minket telefonon; dúdolunk egy dalt, ami másodpercek múlva felcsendül a rádióban; vagy éppen egy olyan emberrel találkozunk, akinek neve és bizonyos fokig az életrajza is azonos a mienkkel.
Egy ilyen eset történt meg I. Umberto olasz királlyal. Titkárával vacsorázott egy étteremben, Monzában, ahol másnap egy atlétikai versenyen kellett megjelennie. Megdöbbenéssel tapasztalta, hogy az étterem tulajdonosa pontosan úgy néz ki, mint ő. Miután elbeszélgetett vele, kiderült, hogy más azonosságok is vannak.
Az étterem tulajdonost is Umbertónak hívták, és mint a király, ő is Torinóban született, méghozzá ugyanazon a napon; egy Margherita nevű lányt vett feleségül, éspedig ugyanazon a napon, amikor a király nőül vette Margherita királynét. Ugyanaznap nyitotta meg éttermét, amikor I. Umberto királyt megkoronázták.
A királyt lenyűgözte az eset, és meghívta „dublőrét” az atlétikai versenyre. Másnap azonban I. Umberto megtudta, hogy az étterem tulajdonos reggel egy rejtélyes lövöldözésben életét vesztette. Miközben a király sajnálkozásának adott hangot, őt magát is agyonlőtte egy anarchista a tömegből.
Egy másik különös véletlen történt 1978. augusztus 6-án, vasárnap. Az ébresztőóra, amit VI. Pál pápa 1923-ban vásárolt Lengyelországban – és amely 55 éven át mindennap reggel hatkor ébresztette – hirtelen élesen megcsörrent. De ekkor nem hat óra volt, hanem 21:40.
Az óra minden ok nélkül csörögni kezdett, miközben a pápa haldoklott. Később a Vatikán szóvivője, Romeo Panciroli atya a következőket mondta:
„Rendkívül különös volt. A pápa nagyon szerette azt az órát. Lengyelországban vásárolta és minden útjára magával vitte.”
Az egybeesések számos ilyen esete tagadni látszik minden okot, logikát vagy véletlent. Ezért nem is meglepő, hogy a „véletlen-elmélet” már több mint 2000 éve izgatja a tudósokat, filozófusokat és matematikusokat.
Egy gondolat a vezérfonala az összes elméletnek és találgatásnak:
van-e a véletlenekben valami rejtett üzenet számunkra?
De csak a múlt században merült fel néhány valódi válasz – olyan válaszok, amelyek a fejlett tudomány gyökereit támadják, és felvetik a kérdést, hogy vajon léteznek-e olyan erők a Világegyetemben, amelyekről csak halvány sejtelmeink vannak (vagy még annyi se).
