Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views :

A mesterséges Hold 1.rész

img

Az űrkorszak beköszöntével a Hold elsőrendű célpont lett. Az Apollo-program keretén belül az amerikai asztronauták hat ízben jártak a Holdon és legalább annyi titkot oszlattak el, mint amennyit életre hívtak.

Sok lap írt már arról, hogy milyen furcsa események történtek a Hold-program alatt. Tudunk az űrhajókat követő és megfigyelő UFO-król, az Armstrongékat fogadó holdi járművekről, a furcsa balesetekről, amelyek meggátolták a további leszállásokat és kutatásokat, továbbá ismerjük a fényképeket, amelyek megmagyarázhatatlan képződményeket és jelenségeket mutatnak. Hagyjuk tehát most ezeket és lépjünk tovább.

A Hold egyik legfurcsább tulajdonsága, hogy a felszínén található kráterek a nagy átmérőjük ellenére sekélyek. A több, mint ötven kilométer átmérőjű becsapódásnyomok alig három-öt kilométer mélyek. A számítások szerint egy ilyen hatalmas meteorkráternek legalább húsz-huszonöt kilométer mélységűnek kellene lennie.

A legmélyebb a hat kilométer mély Gagarin-kráter, ami majd háromszáz kilométer átmérőjű. A kráterek további érdekessége, hogy fenekük inkább homorú, mint konkáv, vagyis a felszín domborultságát követik az elvárható mélyedés helyett.

Egyes kutatók szerint ez a jelenség abból ered, hogy a Hold vékony, sziklákkal és porral borított felszíne alatt valami nagyon kemény anyag húzódik, amely megakadályozza a meteorok mélyebbre jutását. Mi lehet vajon ez az anyag?

1962-ben Dr. Gordon McDonald, a NASA vezető tudósa, a Spaceflight (Űrhajózás) című szaklapban a következőket írta:

A Hold mozgását tanulmányozva arra a következtetésre juthatunk, hogy az égitest üreges belsejű. Ezt a feltevést csak alátámasztják azok az adatok, miszerint a Hold felszín közeli rétegei keményebbek, mint a belsők.

Ha a Hold valóban üreges – ahogyan azt többen is állítják – lehet, hogy egy idegen civilizáció kémműholdjáról van szó. Merész állítás? Nézzük meg mi szól mellette!

1. A Holdról hozott kőzetminták kémiai elemzésekor olyan anyagokra bukkantak, mint a króm, a titán vagy a cirkónium. E három elem közismerten kemény és korrózióálló, ötvözetük pedig kifejezetten hő-, korrózió- és saválló, továbbá mechanikai szilárdságuk is kiváló.

Pontosabban fogalmazva ideális burkolat egy űreszköznek. Ha a földi tudósoknak kellene egy olyan szerkezetet megalkotniuk, amely képes ellenállni a kozmikus sugárzásnak, a záporozó meteoroknak és a szélsőséges hőmérsékleti viszonyoknak, nos, feltehetőleg ugyanezeket az anyagokat választanák.

2. A Földön talált legöregebb kőzet 3,7 milliárd éves. A Holdról származó kőzetminták között nem ritka a 4-5 milliárd éves sem – igazság szerint találtak 7, sőt 20 milliárd éves kőzetmintákat is. az érdekes az, hogy a talaj- és porminták ennél jóval öregebbek, mintha csak nem is az ottani kőzetek szétmorzsolódásából származnának. A legizgalmasabb azonban az, hogy a por valóban nem a holdi kőzetek anyagából áll!

Ha elfogadjuk a mesterséges űrszonda-elméletet, akkor beláthatjuk, hogy az űrben millió és millió kilométereket utazó műhold magára szedhette a különböző kozmikus tájakról származó kozmikus port és meteorokat. A Holdon emellett olyan kémiai elemeket is találtak, amelyek a Földön nem léteznek.

3. Amikor az Apollo-12 holdkompja, előre eltervezetten becsapódott a Hold felszínébe, szeizmikus hullámokat keltett, amit az előkészített műszerek regisztráltak. Az eredmények meglepték a NASA szakembereit. A mesterséges holdrengés szokatlanul hosszú ideig tartott, mintegy ötvenöt percig. A hullámok lefutása sem olyan volt, mint azt várták. a kezdetben kis hullámok egyre jobban felerősödtek és csak nagy sokára csitultak el. A földi rengésekkel összehasonlítva ezek a jelenségek merőben eltérőek.

A további vizsgálatok csak megerősítették a Hold különleges szeizmikus tulajdonságait. A Föld kísérője úgy reagál az ütésekre, akárcsak egy gong. A rengések kis mélységekben haladnak és nagy távolságokba jutnak el. A lökéshullámok sebessége a huszonöt kilométeres mélységben hirtelen megnövekszik, ez Wernher von Braun rakétamérnök szerint abból ered, hogy itt érik el a sűrűbb anyagréteget, azaz egyesek szerint a védőburkolatot.

A sebesség itt tíz kilométer másodpercenként, ami a holdi nyomás- és talajviszonyokat tekintve elképesztően nagy. Mi lehet hát ez az anyag a mélyben, ami így közvetíti a hullámokat? Meg fognak lepődni: a titán, a cirkónium és a króm. Íme egy újabb bizonyíték arra, hogy a Hold belső üregét egy védőpajzs veszi körül, amely oltalmat nyújt a bent lévő lényeknek és/vagy műszereknek.

Hirdetés
This div height required for enabling the sticky sidebar