Érdekes helyek

A világ legidősebb megalitikus templomainak szigete

Szerző képe

Rejtélyek Szigete

Málta megalitikus építményei egyértelműen történelmünk legnagyobb rejtélyei közé sorolhatók.

A legtöbben még csak nem is sejtik, hogy az itt található építmények

majd 1000 évvel idősebbek az egyiptomi piramisoknál és 1500 évvel korosabbak a Stonehenge-nél!

A mai napig nem tudni, hogy vajon kik készítették ezeket a gigantikus építményeket.

Málta 316 négyzetkilométeres területével az Európai Unió legkisebb államának számít, rejtélyeit tekintve azonban a világ élvonalába tartozik.

A múltban ugyanis Málta szigeteit hatalmas építmények lepték el, amelyekre később a máltaiak is igen nagy tisztelettel tekintettek.

A régészeknek sikerült mára 45 építményt feltérképezniük. Ezek közül hét fel is került az UNESCO Világörökség listájára.

megalitikus

Sajnos azonban csak öt maradt meg jó állapotban. A Máltai Egyetem egyik munkatársa, Dr. Nicholas Vella úgy fogalmazott, hogy

„A Máltán található építmények, a világ legidősebb, még ma is álló templomai”.

Honnan jöhettek?

Máig homály fedi e lenyűgöző megalitikus építmények építőinek kilétét, ahogyan azt is, vajon honnan kerültek ide.

Elgondolkodtató, hogy míg a világ más részein élő neolitikus társadalmak többsége primitív volt, addig Máltán monumentális dolgok történtek.

Mialatt Egyiptomban, a jövőbeli Gíza helyén tevék kergetőznek, és még szó sincs az óriási piramisok megépítéséről, addig Máltán már nagy a jövés-menés, és tempósan folynak az építkezések.

Olyan fantasztikus építészeti remekművek születnek, melyek manapság is csodálatot ébresztenek bennünk, hiszen az első templomok már i.e. 4100 körül megépültek!

megalitikus

Kitartó kutatások után a legtöbb régész úgy véli, hogy a templomok szertartások és jóslások helyszínéül szolgáltak. Bár a máltai építmények önmagukban is lenyűgözőek, de van valami még fantasztikusabb bennük – a máltai templomok ugyanis tökéletesek!

A legkisebb hibának se látni nyomát, a kövek egymásra helyezésének módja jól szemlélteti, hogy a titokzatos építők nagyon értették a dolgukat!

Úgy fest, az összes templomot pontos tervek alapján építették, de nem akad köztük két egyforma.

Az Óriások Tornya és a faragott istenségek

A mai legismertebb templomok közé Tarxien, Hagar Qim, Mnajdra, Ggantija és a Hypgeum tartoznak Hal Saflieniben, amely valószínűleg egy föld alatti szent hely volt. Ggantija (Az Óriások Tornya) – e névvel illették a máltai sziget, Gozo lakói az egyik legrégebbi templomot. 5500 éveel ezelőtt építették, tehát valamikor i.e. 3600-3400 körül!

Valamivel fiatalabb a Mnajdra templom, amely valamikor i.e. 3800-3400 körül épült, és a Hagar Qim templomegyüttessel a sziget déli partján fekszik.

A Hagar Qim a legismertebb máltai megalitikus templomok egyike, melyet 70 év alatt (1839-1909) ástak ki és újítottak fel részlegesen. I.e. 3600 és 2500 között épülhetett, és két tény teszi különlegessé.

Itt található a legnagyobb monolit, amit a megalitikus máltai templomok építésénél valaha használtak – három méter magas, több mint hat méter hosszú, és kb. 57 tonnát nyom!

megalitikus

A másik ok, ami miatt érdemes meglátogatni a templomot, a templom falai, amelyeket istenségek és állatok faragott képei díszítik, obszidiánból és szilíciumból.

A legbonyolultabb komplexum a Tarxien, i.e. 3600 és 2500 között épült, és mára teljesen beleolvadt a városi környezetbe a fővárostól, Valettától délkeletre. Tarxient négy megalitikus építmény alkotja, és jó állapotban megmaradt kő domborművekkel és ornamentumokkal büszkélkedhet. Ezen a helyen találták meg a régészek a kolosszális Magna Mater alak torzóját, amely eredetileg háromméteres lehetett.

megalitikus

Hová tűnt mindenki?

A „lakosságépítő” populáció hirtelen eltűnése talán még rejtélyesebb, mint a megjelenése a történelem színpadán. A templommaradványokon kívül ugyanis szinte semmi sem maradt meg, a mitikus mondák sem. Így máig sem sejtjük, hogy a titokzatos építők kik voltak és honnan érkeztek.

Legújabb cikkek

You cannot copy content of this page

Send this to a friend