1959. július 21.-én éjjel kristálytiszta volt az ég, amikor a taszári repülőtérről éjfél előtt feladatra szálltam fel egy MIG-17PF típusú fedélzeti lokátorral felszerelt elfogó vadászgéppel.
A Kaposvár fölötti légtérbe repültem 4000 méterre, és egy előre meghatározott feladatot hajtottam végre. Repülés közben arra lettem figyelmes, hogy tőlem kissé magasabban valamilyen mozgó fény közeledik felém.
Mivel éjjel csak a fényt látjuk, a gép testét nem, ezért egy másik társam gépére gondoltam. Jelentettem a repülésvezetőnek, hogy tőlem magasabban van egy gép.
„Van-e valaki még az én légteremben?” – kérdeztem rádión, nehogy összeütközzünk. (Négy évvel korábban, 1955. június 10.-én Kaposvár fölött már nekem repült egy MIG-15-ös, és teljesen összeroncsolta a gépem kormányfelületeit.
A nagy csattanás és ütődés közepette felhúztam a lábam és ledobtam a kabintetőt, hogy katapultáljak. Aztán mégis biztosabbnak véltem a nehezen kormányozható géppel a kényszerleszállást.)
De most nem volt a légteremben senki, ezt közölte a repülésvezető. Abban az időkben nem is gondoltunk UFO-kra, csak repülőgépre, amely most éppen délkeleti irányból Ausztria felé repült.
Ekkor már ugyanis ellenséges gépnek gondoltam a közeledőt. De amíg rádióztam, a „fény” pillanatok alatt elrepült fölöttem, és a kabinba is teljesen bevilágított. Egyáltalán nem olyan volt, mint a repülőgépek fénye, ahol (balról piros, jobbról zöld és hátul fehér) egyértelműek a három helyzetlámpa fényei. De nem is fényszóró lehetett, mert annál erősebben sugározta a fényt.
„Menjen rá, nézze meg!” – hangzott a repülésvezető utasítása. Azonnal előretoltam a gázkart és a gyorsítót, és emelkedésbe vittem a gépet a fény irányába. Rövidesen 800-900 km/h sebességgel közelítettem a fényes alakhoz. Mikor már majdnem egy magasságban voltam vele, be akartam fogni a fedélzeti lokátorba.
A hatalmas fényes alak ekkor óriási sebességgel úgy megugrott előttem, mintha puskából lőtték volna ki. Aztán egyre kisebb, később pedig beolvadt a csillagok közé. Én meg visszavettem a gázt, lemerevedtem, nem hittem a szememnek. Mikor aztán magamhoz tértem jelentettem rádión, hogy a cél eltűnt. Gyorsan visszafordultam, mert nem akartam az osztrák határt megsérteni. Ugyanis abból mindig csak bonyolult diplomáciai ügyek származnak.
Leszállás után az irányító toronyban közöltem a repülésvezetővel a furcsa esetet, de magnón is rögzítve voltak a rádiózásaim. Szóban kiegészítettem a történteket azzal, hogy
ezt a technikát nem ember gyártotta.
Tőlem aztán többet nem kérdeztek a feletteseim. Annál inkább a pilóta barátaim, főleg aznap a repülés végén, hazafelé menet. De engem is egyre inkább izgatott ez a különös eset. Láttam, a barátaim hogyan élik bele magukat az én helyzetembe, és nagyon fel voltam spannolva.
Lefekvés után nem jött álom a szememre, egész éjjel tele voltam feszültséggel és kérdésekkel. Reggelig azon törtem a fejem, hogy mi lehetett ez a tárgy, mert hogy nem repülőgép volt, az biztos! Aztán meg, hogy miért pont velem történt ez meg?
Személyesen is megtapasztalhattam, hogy egy-egy külső tényező mennyire át tudja formálni az életünket. Próbára teszi az emberi teljesítőképességet nap mint nap. Ilyen a repülő csészealj is. El kell fogadnunk, hogy az UFO-jelenség az emberi agyra nagyon is kihat, az ember hatványozottan éli át a vele való találkozás pillanatait. Mintha nem is egy fizikai tárgy lenne, aminek tömege, térfogata, vagy energiája van, hanem valami rendkívüli dolog, ami megváltoztatja a realitáshoz, a valósághoz való viszonyunkat. Ma már tudom, hogy
az UFO egy olyan transzformátor, amely a jelenlétével a valóságot alakítja át az emberben, és interferálja a szemtanú elméjét.
Majd amikor eltűnik, olyan érzelmeket és gondolatokat hagy maga után, melyek egész életünkön át kísérnek minket.
Másnap reggel korán bementem a laktanyába, de már a kapunál vártak az UFO iránt érdeklődők. Voltak köztük, akik a részletekre is kíváncsiak voltak, sokan kérdezték, hogy féltem-e? Én a későbbiekben is UFO-ra gondoltam, mert repülőgép ekkora gyorsulást csak a hangsebesség többszörösével képes végrehajtani.
Azért mondom ezt, mert a következő évben olyan szerencsém volt, hogy a Magyar Légierőben engem neveztek ki a két hajtóműves, szuperszonikus, fedélzeti lokátorral felszerelt MIG-19PM elfogó vadászrepülőgépek pilótái első parancsnokának. Az ország legjobb 25 pilótáját válogatták ki, akik Taszárra kerültek az új típusra.
Aztán az ország vezetőinek, a kormánynak és a tábornoki karnak tartott bemutató repülésem én törtem át először a hangfalat, repültem a hangnál gyorsabb sebességgel. Később pedig már magasabb beosztásban, repültem a MIG-21-el is, a hangsebesség kétszeresével.
De az UFO gyorsulása a hangsebességnek talán a tízszerese volt, ami elképzelhetetlen. Ilyen földi gép nem létezik.
A következő években bizakodva kerestem az UFO-kkal való találkozást. Állandóan figyeltem a légteret, szerettem volna ismét találkozni velük, azonban ez a jelenség többé nem ismétlődött meg velem. De talán ez volt a szerencsém, mert azóta tudom, hogy az UFO meg tudja bosszulni a támadóját, ki tud engedni magából egy ionizációs mezőt, amelybe ha a repülőgép belerepül, a pilótával együtt elpusztul. Persze az én találkozásomat ők hozták létre, ez nem véletlenszerű volt.
Ez az ő akaratuk nélkül elképzelhetetlen, mert először kiválasztanak, majd kivetítik rád az akaratukat, és az történik veled, amit ők akarnak.
A találkozás percei felejthetetlenek maradtak a számomra! Mert ez a pár perc életem végéig erősen bennem marad. Gyermekkoromtól kezdve mindig a repülésről, a levegőben való száguldásról ábrándoztam, és úgy érzem, ritka szerencsém volt, mivel folytathattam felnőtt koromban azt, amit fiatalon megálmodtam, elképzeltem.
Aranykoszorús első osztályú mesterpilótaként, a legmagasabb szinten uraltam a repülőgépeket. De ez az éjszakai UFO-eset teljesen átmosta az agyamat, egy pillanat alatt tehetetlen kis senkinek éreztem magam. Mintha valami megváltozott volna a lelkem mélyén, a repülésen kívül is érdeklődőbb, határozottabb és bátrabb lettem a további életemben.
Azért olyan bátor mégsem voltam, hogy az UFO-val történt találkozásomról többeknek dicsekedjek. Aztán meg sokan el sem hitték volna, így én sem akartam, hogy ujjal mutogassanak rám. Ezekben az években hallottunk ugyan az UFO-król, de a jelenségről beszélőket ideológiailag képzetlennek vagy zavarodottnak vagy egyenesen bolondnak tekintették. Ezért én is csak szűkebb baráti körben foglalkoztam a témával.
Hazai tudósaink az UFO-jelenséget nyugati kapitalista ideológiának és bomlasztásnak tekintették. A Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati Bizottságának állásfoglalása ebben az időben, a következő volt:
„Ezeket a tudománytalan írásokat csak a nyugati bulvárlapok közlik. Sajnos a magyar sajtóorgánumok is átveszik és terjesztik a fenti tudománytalan írásokat. Megállapítható, hogy a több éves ismeretterjesztő előadásainkat, tudományos ismeretterjesztő munkánkat teljesen megbontják az ilyen felelőtlen szenzációhajhászok. Azonban nem áll módunkban ezeket meggátolni, de az erkölcsi felelősséget a lapok szerkesztői viselik.”
A Tudományos Akadémia kijelentése lefordítva így hangzik:
„Különböző szerkezetek a világűrből márpedig ide nem érkeznek!”
De a tény tagadása a tényt magát még nem teszi semmissé, pusztán a tagadó józan ítélőképességét kérdőjelezi meg.
A titkolódzást én is megértettem, mert a hatalommal én sem akartam szembekerülni, éppen eleget ütköztem már velük. Számomra a repülés volt mindig a legfontosabb, és erre akkor csak a hadseregben volt lehetőségem.
Ezért sok értékes dolgot és véleményt magamba fojtottam egy darabig. Egy biztos, ezek után már nagyon is érdekelt az UFO-téma, az azonosítatlan repülő tárgyak jelenléte. Ettől a pillanattól kezdve minden minden újságot megvettem, ami velük foglalkozott. Gyűjtöttem ezeket, és a bizalmas barátaim is kíváncsiak lettek az UFO-kra, vették nekem a különböző lapokat. Ők tudták, hogy titokban gyűjtöm és lefénymásolom a cikkeket.
Ezekből legalább 150 érdekes cikk ma is a birtokomban van. Arra gondoltam, ha velem megtörténhetett, akkor valószínűleg más katonai repülőkkel és polgári pilótákkal is előfordult hasonló eset. Az űrhajósokról nem is beszélve.
forrás: Knoll Gyula – UFO – Az elhallgatott valóság című könyve
