A gyermeknevelésben és az oktatásban arra a fordulópontra értünk, ahol az elvárások változása érzékelhető.
A gyermeknevelés korunk egyik legtöbbször felmerülő kérdése. A 21. század gyerekeinek az oktatása újfajta szemléletet tesz szükségessé, amely reményt és ihletet nyújt a világ gyermekei számára.
Ez megjelenik a gyermekek álmaiban is. Az emberi természet globális ismeretére van szükségünk ahhoz, hogy igazi átfogó nevelést gyakorolhassunk az emberiség szolgálatában.
Ezt az emberiséget természetesen gyerekeink alkotják majd. Megéri értük áldozatot hozni. Ettől függ a jövőnk! Az oktatóknak el kell ismerniük, hogy amennyire szükségünk van a szociális struktúra megváltoztatására, olyannyira szükségünk van az oktatási rendszer megváltoztatására azzal, hogy más forrásokhoz folyamodunk.
Természetesen képesek vagyunk erre, mivel az oktatást a nevelő irányítja.
Az emberi természetről újfajta látásmódot kell kifejlesztenünk, amelyen majd oktatásunknak is alapulnia kell.
Gyermekeinknek és diákjainknak a belső irányítás ajándékát kell megadnunk, azét a belső irányításét, amely a belső fegyelemhez és békéhez vezet.
Mélyen át kell éreznünk gyermekeink természetét, amely lehetővé teszi a számukra, hogy emberi lényekké fejlődjenek. Nekik kell kiválasztaniuk, hogy természetük és lényük hogyan nő fel.
A huszonegyedik század nevelői arra hivatottak, hogy ismerjék és vezessék a fejlődő emberi létet, úgy hogy belső fegyelmet nyújtanak.
Szellemesen és bölcsen kell irányítaniuk a gyereket, hogy erő- és felelősségteljes gondolkodó egyénekké váljanak.
Ezért a nevelőknek az új elvárásoknak az úttörőivé kell válnunk, új tudatra kell ébrednünk azáltal, hogy újraértékeljük hipotéziseinket a nevelés jelentéséről, céljáról és szerepéről.
A gyerekeket arra kell megtanítanunk, hogyan gondolkodjanak és nem arra, hogy mit gondoljanak.
A feladatuk nem az, hogy tudást, hanem hogy bölcsességet adjanak át. A bölcsesség a tudáson túlmutat. Amikor pusztán tudást adunk, arra tanítjuk őket, hogy mit kell tudniuk, mit várunk el tőlük, és hogy az, amit velük elhitetünk, igaz.
Amikor viszont bölcsességet adunk, nem mondjuk meg nekik, hogy mit kell tudniuk vagy mi az igazság, hanem azt, hogyan jussanak el a saját igazságukhoz.
Természetesen nem hagyhatjuk ki a tudást, amikor a bölcsességet tanítjuk majd, mivel tudás nélkül nincs bölcsesség. Egy bizonyos fajta tudást egyik generáció a másiknak át kell adjon, de hagynunk kell, hogy a gyerekek saját maguk fedezzék fel igazi tudásukat.
A tudást sokszor elfeledjük, de a bölcsességet soha. Olyan oktatási rendszer eljövetelére van szükség, amely inkább a gyermek képességeinek a fejlesztésére alapoz majd, mintsem az emlékezőképességére.
A vezetőnek lehetővé kell tenni a gyerekek számára, hogy felfedezzék önmagukat. A kritikus gondolkodásnak, problémamegoldásnak, képzeletvilágnak, becsületességnek és felelősségnek a huszonegyedik század gyermeknevelésének alapvető pontjaivá kell válniuk.
A jövő oktatása a feltétlen szereteten alapszik majd. Az új emberi lényeknek ez ad célt és értelmes életet. Olyan nevelőkre van szükség, akik szívükkel és lelkükkel a ma gyermekeit a holnap felnőtteivé képesek nevelni.
A nevelés gondoskodik majd a gyerekek testéről, lelkéről és szelleméről, amely szabad és független.
Az igazi oktatás az életre nevel.
A nevelők hatalmas szolgálatot tesznek az emberiségnek, ha ennek úttörőivé válnak. Az oktatási rendszerben ezt az áldozatot az emberiség helyzetének javítása érdekében meg kell hoznunk.