A látnokok

Szerző képe

Rejtélyek Szigete

Amióta világ a világ, mindig élt valahol olyan ember, aki vagy előre meglátta a később bekövetkező eseményeket, vagy az azonos időben, de tőle irdatlan távolságban zajló dolgokról szerzett tudomást. 

Nem a legendákról, az ellenőrizhetetlen mendemondákról beszélünk, hanem megtörtént és ellenőrzött esetekről, személyekről.

Vagyis nem a múltból idézünk különös történeteket; hanem napjaink meghökkentő eseményeiről számolunk be. 

Manapság ugyanis már a gyakorlati életben is felhasználható a látnokok képessége – és sokféle területen élnek is ezzel a lehetőséggel. Így elsősorban az igazságszolgáltatásban, a bűnügyek nyomozásánál.

Külföldön ez a „nyomozási módszer” elterjedtebb, mint sokan hinnék, de azért sehol sem képezi a nyomozati munka alapjait. Már csak azért sem, mert túl kevés látnok él közöttünk ahhoz képest, amekkora mértékben szükség lenne különös képességükre.

De azért sem elfogadott gyakorlat még a látnokok rendőrségi alkalmazása, mert sokfelé a vaskalapos szemlélet akadályozza ezt. 

Szerencsére azért már egyre több hatóság elfogadja, elismeri és alkalmazza a látnok képességeit. 

Nemegyszer fordult elő, hogy egy-egy bűnözőt éppen látnok buktatott le, vagy legalábbis siettette a leleplezését, kézre kerítését, megakadályozva, hogy újabb áldozatokat szedjen. 

Ilyen volt a híres 1980-as angliai eset is. Akkor már jó ideje gyilkolt az új „Hasfelmetsző”. Öt éve hiába kereste a rendőrség, és minduntalan újabb tettel bizonyította: még tevékenykedik. Nella Jones 1980-ban nagy összpontosítás után közölte az újságírókkal: a tettes keresztneve Peter, foglalkozása teherautó-sofőr, a cég neve, ahol dolgozik, C betűvel kezdődik. Azt is közölte, hogy a következő áldozatát melyik hónap melyik napján fogja megölni.

Arra is célzott, hogy az illetőt erőszakos bűncselekmények miatt már ismeri a rendőrség, és az a ház, amelyben lakik, a 6-os számot viseli. Mindez ugyan vajmi kevés támpont volt, de tény, hogy amikor a gyilkost végre elfogták; kísértetiesen egyeztek a dolgok. Mindaz, amit a látnok mondott, igaz volt. Felvetődik a kérdés: hogyan lehetséges ez? 

Vagy miben rejlik a titka annak a látnoknak – ilyen nemcsak Amerikában, hanem a háború előtti Magyarországon is élt és dolgozott -, aki egy-egy elhunyt vagy eltűnt személy valamely személyes tárgyát megérintve, szinte mindent el tudott mondani az ismeretlen halottról. Az imént említett Nella Jones nem így „működött”. Ő csak a sejtéseiről beszélt. Arról pedig fogalma sincs, mi rejlik a látnoki képessége mögött.

Tudunk olyan látnokról, aki térkép és inga segítségével (vagy inga használata nélkül) megmondja, hogy hol keressék a hozzátartozók vagy a hatóságok az eltűnt személyt. S ha netán megölték az illetőt, hová rejtette a gyilkos a holttestet. 

Csakhogy ez nem megy gépiesen. Egyetlen látnok sincs, aki pontosan tudná a dolgokat, legfeljebb részleges információi vannak. Nemegyszer viszont egyáltalán nem tud segíteni. Ilyenkor a képessége nem működik, vagy olyan periférikus dolgokat lát, ami nem tartozik a tárgyhoz.  

Igaz, ha „úgymond” jósol, vagyis előre látja a jövőbeli eseményeket, akkor sem mindig sikerül eltalálnia a dolgokat. Bár ez a kifejezés azt sugallja, hogy csak vaktában mond valamit, aztán vagy eltalálja, vagy nem. Az angliai „Hasfelmetszővel” kapcsolatban is nyilván ezer jóslat és látnoki jelentés született, míg az egyik „bejött”. Csak ennyi lenne…? 

A Kennedy elleni merényletet bizonyíthatóan már akkor megjósolták, amikor John Fitzgerald még nem is volt elnök! A Reagan elnök elleni 1980-as merényletet pedig a kanadai televízióban néhány nappal korábban a lehető legnagyobb nyilvánosság előtt közölte egy magát „látnoknak” nevező jósnő. És az eseményre pontosan az általa közölt módon került sor. 

Mondhatnánk azt is, hogy egy-egy elnök vagy híresebb politikus értelemszerűen sok konfliktusba kerülhet környezetével, politikai vagy egyéb ellenfeleivel, így aztán könnyű azt mondani, hogy „hamarosan végeznek vele”, vagy legalábbis megkísérlik. 

De megint csak azt kell mondani: a helyzet egyáltalán nem ilyen egyszerű. Tudunk be nem teljesedett jóslatról, látnokok hamis mondásairól. És még a legsikerültebb látnoki teljesítmény sem tökéletes. Mindig van valami jelentős hiányossága, ez pedig eléggé nyugtalanító. Viszont az egész jelenség azt látszik bizonyítani, hogy a világ nem olyan egyszerű és egysíkú, amilyennek ma hisszük. A háttérben nagyobb, bonyolultabb erők is mozoghatnak… 

Pszi-képességek
Legújabb cikkek

Súlyos titkokat árult el a holdra szállásról fiának az egykori Pentagon-dolgozó

Sokak figyelmét felkeltette az a bejegyzés, melyet a napokban posztolt egy Reddit-felhasználó. – írja a Daily Star nevű brit lap. ... Tovább

Szeptember végén jár le az amerikai kormány és egy földönkívüli faj közötti 70 éves fegyverszünet – állítja egy UFO-informátor

Az emberiség történelmének egyik legdrámaibb eseménye veszi kezdetét az elkövetkező hónapokban – állítja, Charles McNeal UFO-informátor. A férfi elmondása szerint ... Tovább

Óriás a salvadori dzsungelben?

Óriások. Legtöbbünknek csupán mondabeli szereplők vagy mesefigurák jutnak eszünkbe róluk, ám újból és újból felbukkannak olyan történetek, melyek azt állítják, ... Tovább

Szerencsét hozott az elátkozottnak hitt baba egy ausztrál férfinak

Tulajdonosa semmi pénzért nem válna meg tőle. Kerry Walton igencsak meglepődött, amikor 1972-ben egy ijesztő babára bukkant egy 200 éves ... Tovább

Pár év, és ilyen robotok végezhetik az otthoni házimunkát

Az 1X robotikai cég bemutatta legújabb humanoid robotját, amely úgy néz ki, mozog és viselkedik, mint egy valódi ember. Lenyűgöző ... Tovább

A vienne-i zsinat és a templomos rend kincsei

A vienne-i zsinat 1311. október 16-án ült össze, hogy meghallgassa a templomosrend elleni vádakat, és megreformálja az egyházat. A pápai ... Tovább

You cannot copy content of this page

Send this to a friend