Kvantumfizika

Láthatatlan kapcsolat van az emberi agyak között – állítja egy kutató

Szerző képe

Rejtélyek Szigete

Régóta ismert tény, hogy a nyelv csak egy részét teszi ki az emberi kommunikációnak, a verbális jelzések legalább olyan fontosak. Egy brit kutató most úgy véli, hogy a nem nyelvi kommunikáció egy eddig ismeretlen tényezőjére bukkant.

Digby Tantam, a Sheffieldi Egyetem pszichoterapeutája igen hajmeresztő elméletet fogalmazott meg, mely szerint az emberi agyak wi-fi-szerűen kapcsolódnak egymáshoz.

A szakértő szerint az agy fogja azokat az apró és gyors jeleket, melyek a többi ember gondolatait és érzelmeit továbbítják. Innen eredeztethetőek a megérzéseink.

Tantam a The Telegraph-nak azt mondta, a jelenséget „interagynak” nevezi.

„Közvetlen módon tudunk mások érzelmeiről és arról, hogy mire figyelnek”

– mondta a kutató. Tantam hozzátette, a megérzések alapjai az általa leírt agyak közti közvetlen kapcsolatok. A szakértő szerint a jelenség egyik előnye, hogy a háttérben zajlik.

A kutató úgy véli, hogy a folyamat alapja a szaglás. A legaktívabb idegsejteket tartalmazó régió ugyanis a prefrontális kéregben található, amely a szagláshoz kapcsolódik. Amikor az agy kémiája megváltozik, olyan molekulák szabadulnak fel, melyek érzelmeket – például félelmet vagy nemi izgalmat – jeleznek.

Tantam szerint az elmélet arra is magyarázatot adhat, hogy az embereket miért vonzzák annyira a nagy érzelmekkel járó helyzetek, például a vallásos események, a futballmeccsek vagy a koncertek.

Az interagynál gyökerezhetnek a transzcendens élmények, melyeket nemcsak a vallás, hanem akár a nagy tömegben való tartózkodás is kiválthat.

A kutató kiemelte, a láthatatlan kapcsolat nem minden esetben működik. Bizonyos zavarok (például az autizmus) ellehetetleníti a rendszerre történő kapcsolódást. Az internet és a videóhívások további problémát okozhatnak, hiszen az érzelemközvetítés nem az elektronikus átvitel sebességével, hanem fénysebességgel történik.

Tantam elméletének bizonyára rengeteg kritikusa lesz. A hipotézis alátámasztásához további kutatásokra és rengeteg bizonyítékra lesz szükség.

forrás: The Telegraph / 24.hu

Legújabb cikkek

You cannot copy content of this page

Send this to a friend