A viktoriánus korban elterjedt eszköz volt az Ouija tábla, melynek segítségével elhunyt személyekkel próbáltak kapcsolatba lépni a kísérletezők. Modernkori megfelelőjének sokan a mobiltelefonokat tekintik, hiszen világszerte számoltak már be olyan esetekről, amikor az a bizonyos hívás „odaátról” érkezett.
A jelenség eléggé elterjedt ahhoz, hogy a jelenkori tudomány is felfigyeljen rá, ennek köszönhetően Dr. Imants Barušs pszichológia professzor 44500 dolláros tudományos kutatási támogatást kapott a portugál BIAL Alapítványtól, hogy alaposabban kivizsgálja, mi állhat a rejtély hátterében.
Dr. Barušs két éven keresztül fogja vizsgálni a témát, kutatási asszisztensek közreműködésével.

„Gyerekkorom óta foglalkoztatnak a túlvilággal kapcsolatos elméletek, főként az, mely szerint a fizikai testünk halála után tudatunk tovább létezik” – mondja Dr. Barušs, aki 1987-ben csatlakozott a londoni King’s College (Kanada, Ontario) felsőoktatási intézmény pszichológiai tanszékéhez, ahol jelenleg a tudatról, a módosult tudatállapotokról, illetve a vallás és a spiritualitás lélektanáról tart előadásokat.
A tavalyi évben, Dr. Barušs és munkatársa Durra Kadiragha egy kísérleti tanulmányt végzett 21 résztvevő bevonásával, akik azt állították, hogy telefonhívásokat (35%), fényképeket vagy videókat (20%), szöveges (20%) vagy hangposta (15%) üzeneteket kaptak elhunyt családtagjaiktól és barátaiktól. Eredményeiket a Society for Scientific Exploration és a Parapsychological Association (Tudományos Feltáró Társaság és Parapszichológiai Egyesület) közös online ülésén mutatták be 2021 júliusában.
A professzor könyvet is írt a témában, Death as an Altered State of Consciousness: A Scientific Approach (A Halál mint megváltozott tudatállapot: A tudományos megközelítés) címmel, mely júliusban jelenik meg az Amerikai Pszichológiai Társaság kiadásában.
Dr. Barušs bízik benne, hogy a most induló kutatás során még több adatot sikerül összegyűjteni és kielemezni:
„A kutatásunk első fázisában azon leszünk, hogy olyan személyeket találjunk, akik azt állítják, mobiltelefonjaik segítségével társalognak velük a halottak. A második lépés során felvesszük velük a kapcsolatot és interjúkat készítünk, hogy jobban megérthessük a jelenséget. Ezt követően olyan változókat fogunk vizsgálni, ami talán közelebb vihet bennünket a megoldáshoz, mint például az adott személy lélektani háttere vagy a mobileszköz típusa.” – vázolta fel Dr. Barušs a projekt főbb pontjait.
Kíváncsian várjuk az eredményeket.
- Tetszik
- Digg
- Del
- Tumblr
- VKontakte
- Buffer
- Love This
- Odnoklassniki
- Meneame
- Blogger
- Amazon
- Yahoo Mail
- Gmail
- AOL
- Newsvine
- HackerNews
- Evernote
- MySpace
- Mail.ru
- Viadeo
- Line
- Comments
- Yummly
- SMS
- Viber
- Telegram
- Subscribe
- Skype
- Facebook Messenger
- Kakao
- LiveJournal
- Yammer
- Edgar
- Fintel
- Mix
- Instapaper
- Copy Link