Képzeld el, hogy egy átvirrasztott éjszaka után, hajnalban az ágyadban hánykolódsz, és egy szégyenletes esemény emlékét forgatod az elmédben. Valami ostobaság csúszott ki a szádon, a körülötted állók pedig szörnyülködve meredtek rád.
Nem számít, hogy az egész mindössze négy másodpercig tartott, és több mint egy évtizede történt. Az elméd elengedhetetlennek tartja, hogy azon őrlődj, nem beszéltek-e ki, és nem nevettek-e rajtad a hátad mögött a többiek, hiszen azóta is puszipajtások.
Azt elfelejted, hogy az egyik munkatársad megdicsért napközben, ajándékot kaptál édesanyádtól, és rád mosolygott egy idegen, miközben elment melletted a buszon.
Ez mind nem számít, nem látsz mást, mint a barátaid egy évtizeddel korábbi rémült tekintetét. Vajon miért?
Nos, azért, mert az agy eleve részrehajló, előnyben részesíti a negatív információt. Vagyis mind érzékenyebbek vagyunk arra, ami fenyegető vagy kellemetlen.
Ezt bizonyították dr. John Cacioppo kísérletei is, aki különböző (semleges, pozitív és negatív) képeket mutatott a kísérleti személyeknek, és közben mérte az agykérgük elektromos aktivitását.
Azt találta, hogy az agy mindig erőteljesebben reagál a negatív ingerekre, mint a pozitívakra.
Valószínűleg ez azért alakult így, mert őseinket jobban segítette a túlélésben. Akkoriban bármely negatív környezeti inger életveszélyt jelenthetett.
Azok az elődeink, akik ráhangolódtak ezekre a jelzésekre, nagyobb eséllyel maradtak életben. (Légy hát hálás ükapáid szépapáinak pesszimista hozzáállásáért!)
A pozitív információnak kisebb szerepe van a faj fennmaradásában, nehézkesebben is fogjuk fel. Ezért jellemző ránk, hogy a kelleténél többet törődünk a rossz hírekkel, és kevesebbet a jókkal.
A negatív tényezők túlértékelése vezet oda, hogy még azok is hajszoltnak és boldogtalannak érzik magukat, akik viszonylag jól élnek.
Több kutató szerint a jó és a rossz öt az egyhez aránya esetén kezdjük csak észrevenni a jót. A párkapcsolatukkal is azok elégedettek, akiknél legalább ez az arány jelen van a partnerrel közös tapasztalataikban és érzéseikben.
Egyúttal az is érthetővé válik, miért szakít az, aki úgy érzi, kapcsolatában a jó és rossz dolgok aránya ötven-ötven százalék.
Milyen tanulságot vonhatunk le mindebből?
Először is azt, hogy a szorongás nem jelent zavart agyműködést. Egyszerűen csak a negativitás iránti velünk született részrehajlás okozza.
Ezt kell legyőznünk ahhoz, hogy legyen reményünk a szorongás leküzdésére.
