Kísérlettel bizonyították, hogy agyunk fogékonyabb és erőteljesebben reagál a negatív információkra

Képzeld el, hogy egy átvirrasztott éjszaka után, hajnalban az ágyadban hánykolódsz, és egy szégyenletes esemény emlékét forgatod az elmédben. Valami ostobaság csúszott ki a szádon, a körülötted állók pedig szörnyülködve meredtek rád.

Nem számít, hogy az egész mindössze négy másodpercig tartott, és több mint egy évtizede történt. Az elméd elengedhetetlennek tartja, hogy azon őrlődj, nem beszéltek-e ki, és nem nevettek-e rajtad a hátad mögött a többiek, hiszen azóta is puszipajtások.

Azt elfelejted, hogy az egyik munkatársad megdicsért napközben, ajándékot kaptál édesanyádtól, és rád mosolygott egy idegen, miközben elment melletted a buszon.

Ez mind nem számít, nem látsz mást, mint a barátaid egy évtizeddel korábbi rémült tekintetét. Vajon miért?

Nos, azért, mert az agy eleve részrehajló, előnyben részesíti a negatív információt. Vagyis mind érzékenyebbek vagyunk arra, ami fenyegető vagy kellemetlen.

Ezt bizonyították dr. John Cacioppo kísérletei is, aki különböző (semleges, pozitív és negatív) képeket mutatott a kísérleti személyeknek, és közben mérte az agykérgük elektromos aktivitását.

dr. John Cacioppo

Azt találta, hogy az agy mindig erőteljesebben reagál a negatív ingerekre, mint a pozitívakra.

Valószínűleg ez azért alakult így, mert őseinket jobban segítette a túlélésben. Akkoriban bármely negatív környezeti inger életveszélyt jelenthetett.

Azok az elődeink, akik ráhangolódtak ezekre a jelzésekre, nagyobb eséllyel maradtak életben. (Légy hát hálás ükapáid szépapáinak pesszimista hozzáállásáért!)

A pozitív információnak kisebb szerepe van a faj fennmaradásában, nehézkesebben is fogjuk fel. Ezért jellemző ránk, hogy a kelleténél többet törődünk a rossz hírekkel, és kevesebbet a jókkal.

A negatív tényezők túlértékelése vezet oda, hogy még azok is hajszoltnak és boldogtalannak érzik magukat, akik viszonylag jól élnek.

Több kutató szerint a jó és a rossz öt az egyhez aránya esetén kezdjük csak észrevenni a jót. A párkapcsolatukkal is azok elégedettek, akiknél legalább ez az arány jelen van a partnerrel közös tapasztalataikban és érzéseikben.

Egyúttal az is érthetővé válik, miért szakít az, aki úgy érzi, kapcsolatában a jó és rossz dolgok aránya ötven-ötven százalék.

Milyen tanulságot vonhatunk le mindebből?

Először is azt, hogy a szorongás nem jelent zavart agyműködést. Egyszerűen csak a negativitás iránti velünk született részrehajlás okozza.

Ezt kell legyőznünk ahhoz, hogy legyen reményünk a szorongás leküzdésére.

agy kísérlet

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

error:
Send this to a friend