Hírek, UFO-k és földönkívüliek

Kínában olyan sok az UFO-észlelés, hogy ráállították a mesterséges intelligenciát

Kínában újabban annyira megszaporodtak az UFO-észlelések, hogy az már az ország légvédelmét is erősen próbára teszi.

Az utóbbi években egyre többet hallani arról, hogy ismeretlen objektumokat figyelnek meg, nem csak civilek, hanem hivatásos katonák, pilóták is. Bár a legtöbb ilyen jellegű hír az Egyesült Államokból érkezik, az UFO-észlelések mégsem számítanak amerikai privilégiumnak.

Az The Independent című brit lap a kínai South China Morning Post beszámolójára hivatkozva azt írja, a kínai hadsereg már a mesterséges intelligenciát is segítségül hívta, hogy minél hatékonyabban tudja nyomon követni az azonosítatlan repülő objektumokat.

A kínai lap szerint a mesterséges intelligencia bevetésére azért van szükség, mert a megnövekedett UFO-észlelések már nehezen követhetők emberi erőforrással.

Csen Li a kínai légierő tisztviselője, már 2019-ben arról beszélt, hogy az egyre gyakoribb UFO-észlelések jelentős kihívás elé állítják országa légvédelmét.

A mesterséges intelligenciát azért is vonják be a vizsgálatokba, mert képes összefüggéseket találni olyan térben és időben különálló események között, ami felett az ember figyelme elsiklik.

Na de, hogy is néz ki mindez a gyakorlatban? Első körben a kínai hadsereg tetemes mennyiségű nyers adatokat gyűjt be különböző radarállomásokról és megfigyelő központokból, a légierőtől és a rendőrségtől. Ezután a beérkező adatokat a katonaság feldolgozza, majd egy központi adatbázisba továbbítja. Ott pedig egy alapos elemzés következik, olyan szempontok alapján, mint pl az objektum kinézete, anyagösszetétele, viselkedése vagy a radioaktivitás jelenléte.

A következő fázisban lép be a képbe a mesterséges intelligencia. Megvizsgálja, hogy az UFO-k felbukkantak-e politikai vagy katonai eseményeken, összehasonlítja azokat az időjárást figyelő műholdak adataival és a természeti jelenségekkel, hogy meghatározzák azok lehetséges eredetét.

Az egyetlen hivatalos, Kína által is elismert UFO-észlelés 1998-ban történt, amikor is két vadászpilóta egy gomba alakú objektumra lett figyelmes, amit a parancsnak megfelelően üldözőbe is vettek, ám küldetésük nem sok sikerrel járt, mivel az ismeretlen tárgy elképesztő sebességre kapcsolt, majd 20 ezer méteres magasságban faképnél hagyta őket.

Kína mesterséges intelligencia
Legújabb cikkek

You cannot copy content of this page

Send this to a friend