Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views :

Kémek és parafenomének

Az Egyesült Államok évtizedekkel ezelőtt paraképességgel rendelkező személyeket vont be a titkosszolgálatok munkájába. Hallani lehetett arról is, hogy a parakémek nem is rossz eredménnyel “vizsgáztak” e tárgyból.

Csak hát az esetlegesség, a bizonytalankodás – ami óhatatlanul együtt jár az ilyen képességek kinyilvánításával -, valamint az ügy miatt a szervezetet ért külső bírálatok következtében ez a munkaviszony hosszú távon nem volt tartható a katonai vezetés és a felderítés számára. Így a parakémek idővel kikoptak a vezérkaroknak alárendelt titkos intézményekből.

Nyugaton már régebben is sejtették, hogy a Szovjetunióban a kémkedésben felhasználják a paranormális képességű embereket. Ami az 1960-as évek előtt tudományos fantasztikumnak tűnhetett, és látszólag senki nem vette komolyan, arra számos fővárosban (Washingtonban, Moszkvában, Tel-Avivban, Pekingben és másutt is) igencsak készültek.

Már az 1980-as évek elején, Nyugaton megjelent szakkönyvekben figyelmeztettek, hogy az állítólag racionális és nagyon is materialista elveket követő Szovjetunióban nemcsak paraképességű oroszokat, de a csatlós országok polgárait is bevonták a kísérletekbe. Akinek katonai-felderítési téren hasznosítható képessége volt, arra Moszkva valósággal “lecsapott”, és az illetőt a legnagyobb titokban elszállította valamelyik titkos intézetébe.

Gyakran bolgárok, csehek, románok, lengyelek is dolgoztak így a szovjet érdekekért. Megpróbálták felderíteni, merre tart bizonyos kérdésekben a Nyugat, milyen lépéseket terveznek például a rakétakutatásban.

Bizonyára sokan hallottak arról a kísérletsorozatról, amelynek keretében az oroszok hosszú éveken át az amerikai föld alatti kísérleti atomrobbantások helyét és időpontját szerették volna előre megtudni néhány parafenomén kém segítségével.

Volt olyan időszak – a középkorúak még emlékezhetnek rá -, amikor az Egyesült Államok föld alatti silókba telepítette atomrakétáinak egy részét, és e silókat sokszor több ezer kilométeres vasútvonalak kötötték össze. A síneken hatalmas vagonokat mozgattak folyton – nyilván az ellenséget kívánták így megtéveszteni -, amelyekben éppenséggel egy-egy ilyen rakéta és indítóberendezése is rejtőzhetett.

De hogy a zárt vagonok közül melyikben van igazi rakéta és melyikben csak az azt utánzó makett, azt az amerikai hadvezetés számítógépein kívül senki nem tudta…

Nos, a szovjet parakémek feladata volt, hogy az orosz kémműholdak által az USA fölött készített rakétavonat-mozgásokról megállapítsák, hol is vannak az igazi atomfegyverek, mely vagonokban, szerelvényekben szállítanak rakétákat és melyekben nem.

Ha ugyanis egyik percről a másikra kitörne egy nukleáris világháború – érveltek Moszkvában a katonai vezetők -, nekik abban a percben tudniuk kell, hová irányítsák támadó rakétáikat. Hiszen ha sikerül még a földön megsemmisíteniük az amerikai atomrakétákat vagy azok nagyobb részét, Amerika nem tud visszaütni, és a Szovjetunió egy meglepetésszerű támadással akár egyetlen óra alatt is legyőzheti nagy ellenfelét, és akkor már semmi nem állíthatja meg, hogy uralma alá hajtsa az egész világot.

Ami mellesleg Moszkva igazi célja volt a Szovjetunió létezésének hetven-egynéhány éve során.Ez ellen pedig a Nyugatnak tennie kellett valamit…

A műholdak csak fekete-fehér képeket közvetítettek, így biztosra vehető, hogy lent, a földön a paranormális érzékenységgel megáldott emberek nem a színek alapján, hanem valamilyen más – általunk mindmáig nem ismert – módszerrel próbáltak eleget tenni annak, amit a hadvezetés várt tőlük, vagyis megállapítani, hogy hol mozognak az üres vagonok és hol az atomtöltettel felszerelt rakétát szállítók. 

Nyugodtan mondhattak, amit akartak – ellenkezhetne bárki -, minden következmény nélkül rámutathattak egyes szerelvényekre vagy vagonokra, hogy azokban van az igazi atomrakéta. Ugyan ki tudta volna ellenőrizni? Csakhogy ez nem ilyen egyszerű.

Egy nagyhatalomnak ezer módja van arra, hogy kikémlelje nagy vetélytársát. Például ügynököket küld az ellenfél földjére a vasútvonalak mellé, és azok figyelik titokban az elhaladó szerelvényeket, és ha kell, sugárzásmérőt is használnak. Vagy megvesztegetnek, esetleg zsarolással kényszerítenek olyan amerikaiakat, akik a titkos támaszpontokon, a silók mellett szolgálnak, és azoktól szerzik be a szükséges információkat a rakéták mozgásáról.

Lehetnek (és ma már tudjuk: voltak is) kémeik az államgépezetben, a felsőbb hadvezetésben, ahonnan szintén kaptak információt. Összevetve mindezeket az adatokat, a szovjetek arra a véleményre jutottak, hogy a paraképességű “kémek” elég jó eredménnyel dolgoztak. Anélkül, hogy drága pénzért és hosszú időn át ki kellett volna képezni őket, majd felszerelni eszközökkel, ellátni pénzzel, aztán eljuttatni az USA-ba, majd pénzelni az ott tartózkodásukat.

Ezek az emberek kéznél voltak, és szinte semmibe nem kerültek. Ültek egy Moszkvához közeli katonai támaszponton, és nézték a műholdas felvételeket. Előttük volt kiterítve egy nagy méretű Amerika-térkép, és azt tanulmányozva a parafenomének magukba merültek. Ki tudná megmondani, mi játszódott le bennük? Hiszen igazából ők maguk sem voltak ezzel tisztában. Beszéltem olyan egykori szovjet paraképességű személlyel, aki döbbenetes dolgokra volt képes, és azt be is mutatta, de ugyanakkor nem tudta elmagyarázni, honnan van benne mindez, hogyan működik a dolog, voltaképpen honnan szerzi a különleges információt. 

 

Naivitás lenne azt gondolni, hogy a szovjet hadvezetés csak és kizárólag az amerikai tagállamok területén látszólag rendszertelenül bolyongó, különleges szerelvényekkel foglalkozott. Ennél több is érdekelte a generálisokat. Arra is kérték a parafenoméneket, derítsék ki, melyik gondosan fedett és álcázott amerikai rakétasilóban vannak atomrakéták, és melyek állnak üresen. Ezt a műholdakról semmiképpen sem lehetett volna megállapítani. 

Ebben az esetben valóban csak a különleges képesség segíthet. Ahogyan egyes parafenomének képesek felidézni egy-egy személy betegségeit – akit természetesen sohasem láttak, még a nevét sem tudják és a fotóját sem mutatták meg nekik -, úgy mások ismerik a keresett személy sorsát, ha megölték például, akkor tudják, hol van a holtteste. 

Valami efféle működhet a parakémek esetében is. Más kisugárzása van egy olyan vasúti vagonnak, amelyben nincs nukleáris töltetű rakéta, csak az azt utánzó üres makett, és ugyanez a helyzet az interkontinentális rakétákat rejtő – vagy éppen nem rejtő! -, föld alá mélyített betonsilókkal is. 

Nemcsak az amerikaiak, hanem Izrael és Kína is alkalmazott akkoriban parakémeket. 

A szovjetek mindent elkövettek, hogy kikutassák, hol tartanak vetélytársaik ezen a téren. Moszkvában annyira féltették az addigi eredményeiket, hogy mindenféle kiszivárgást megakadályoztak – olykor a legkeményebb eszközökkel is. Belső körökben beszélnek olyan parafenoménről, akinek egy idő után elege lett a fárasztó szolgálatból, megbízói felfokozott igényeiből, és megszökött. Ám nem jutott messzire, elfogták, és megfenyítették.

A KGB 1976 decemberében tudomást szerzett arról, hogy Moszkvában titkos nemzetközi konferenciát akarnak rendezni, ahol többek között parafenomének találkoznának, hogy bemutassák és megvitassák képességeiket. Az egészet kulturális találkozónak álcázták, a külföldi meghívottak között elsősorban amerikaiak és izraeliek lettek volna. Azért írjuk mindezt feltételes módban, mert a KGB tudomást szerzett a tervről.

A konferenciát az utolsó pillanatban már csak úgy tudták megakadályozni, hogy néhány külföldi résztvevőt a moszkvai repülőtéren tartóztattak fel, a hazai szervezők tizenhárom fős csoportját pedig egyszerűen elhurcolta a rendőrség. A vidéki városokból Moszkvába érkező orosz kutatókat visszatoloncolták városaikba.

A nyugatiak közül mindössze hárman jutottak be a Szovjetunióba, mert ők még a leleplezés előtt érkeztek. Csaknem ötven embert vettek őrizetbe, akik a parapszichológiai jelenségekről, például a nem érzékszervi információszerzésről, a telepátiáról, a telekinézisről és a Kirlian-fotóhatásról szerettek volna eszmét cserélni.

A szovjetek semmi pénzért nem adták volna ki tudásukat azoknak a nyugatiaknak (de a kínaiaknak sem), akik hasonló úton jártak. Csak éppen messze lemaradtak a szovjetek mögött. A paranormális kémkedés beláthatatlan előnyhöz juttatná azt a hatalmat, országot, titkosszolgálatot, de akár multinacionális céget is, amely képes lenne intézményesíteni, megbízhatóbbá tenni és számos szintre kiterjeszteni. Ha bármelyik ország vagy érdekcsoport e téren számottevő előnyre tesz szert, akkor békeidőben és háborúban is teljes fölényt szerezhet ellenségei, vetélytársai fölött.

Gondoljuk csak végig: egy parakém, ha sikerül tudatát “elküldenie” egy másik ország bármilyen katonai vezérkari helyiségébe, tudományos kutató intézetébe, döntéshozóinak irodáiba, hogy ott mintegy láthatatlanul szerezzen információkat, akkor gyakorlatilag megtudhatja a legfontosabb döntéseket, megszerezheti az élenjáró katonai és ipari találmányokat még azok szabadalmaztatása, alkalmazása, hadrendbe állítása előtt. A paranormális kémkedés tehát alaposan lerövidítheti a szokásos információszerzési folyamatokat. Ráadásul megnövelt hatékonyság mellett olcsóbbá teheti. A perspektívák tehát óriásiak.

Attól persze nem kell tartanunk, hogy ez a kémkedési módszer általánossá és tömegessé válhat. Ennek akadályát maga a természet állította elénk: “gondoskodott” arról, hogy nagyon kevés embernek legyen ilyen képessége. Az emberiségnek csak egy töredék ezreléke vagy tízezreléke rendelkezik ezekkel a különös képességekkel, és még közülük sem mindenki tudja hasznosítani azokat. Vannak olyanok is, akik ismervén a rájuk leselkedő veszélyeket, titokban tartják tudásukat.

forrás: Nemere István – nemere.hu

Hirdetés
This div height required for enabling the sticky sidebar