Parapszichológia

Keanu Reeves elmesélte, hogy hatéves korában szellemet látott

Szerző képe

Rejtélyek Szigete

Paranormális jelenségeket már hosszú évtizedek óta dokumentálnak világszerte, a szemtanúk pedig legtöbbször az átlagpolgárok. Olykor viszont az is megesik, hogy a zene- és filmipar prominens képviselői tapasztalnak valami különöset.

Így történt ez a Mátrix, és a John Wick című filmek sztárjával, Keanu Reeves-szel is, aki egy korábbi Jimmy Kimmel showban mesélt gyerekkori élményéről.

A beszélgetés egy pontján, Kimmel nekiszegezte a kérdést a színésznek, „Látott-e már szellemet?”

Keanu a – közönség legnagyobb döbbenetére -habozás nélkül rávágta, hogy „igen”, majd meg is osztotta rövidke történetét a műsorvezetővel és a nézőkkel:

„Ez akkor történt, amikor Ausztráliából New Yorkba költöztünk. Olyan 6 vagy 7 éves lehettem. Az egyik szobában ültünk a dajkánkkal, míg a húgom az ágyban aludt. Ekkor az ajtóban észrevettünk egy lebegő kabátot, melyhez nem tartozott se fej se kéz, semmi. Átsuhant a szobán, majd eltűnt, én pedig azt gondoltam, hogy „hú, ez érdekes”, de amikor ránéztem a dadusom rémült arcára, tudatosult bennem, hogy ez a valami tényleg ott volt.”

Talán sorsszerűnek mondható, hogy a későbbiekben Reeves több olyan filmben is szerepelt, ahol a paranormális jelenségek világába tett izgalmas kiruccanásokat, gondoljunk csak a Mátrix-filmekre, vagy a szintén nagy sikerű Constantine – A démonvadász-ra, amelyben magándetektívként olyan lényekre vadászott, melyek az emberi érzékek számára felfoghatatlanok.

szellem
Legújabb cikkek

You cannot copy content of this page

Send this to a friend