USA, Észak-Karolina, Jackson megye – A Judaculla-petroglifán (sziklavéset) jelek és szimbólumok furcsa kavalkádja látható. A vésetek készítője rejtélyének a felderítése mindig is ellentmondásos vállalkozás volt, amely sok száz éven át titokzatosságba burkolózott.

A szappankőből lévő, több ezer évesnek vélt hatalmas kőtömböt a közelmúltban nagyon alaposan megvizsgálta egy régészcsoport Észak-Karolinában.

Ma úgy vélik, hogy a véseteket a cserokik érkezése előtt, valószínűleg Kr. e. 3000 és 1000 között készítették.

Úgy gondolják, hogy mintegy ezer év alatt különböző bennszülött népek jöttek el a Judaculla-sziklához, hogy tálakat, pipákat és rituális eszközöket véssenek rá, és szent hely is lehetett,ahol szertartásokat és ünnepeket tartottak.

A sziklán lévő kisebb petroglifák a látogatók által a kövön hagyott „graffiti” vésetek is lehetnek, vagy az amerikai indián sámánok mágikus szimbólumai.

Más régészek meggyőződése szerint a kőtömb valójában a terület hatalmas térképe, amely a különböző vízi utakat jelöli,és megmutatja a kereskedelmi és utazási útvonalakat.

Ezek közé tartozik a Kis-Tennessee folyó és a Nantahala folyó. A folyók elhelyezkedése nagyon hasonló a mai pontos térképekéhez.

Több petroglifa is található az Egyesült Államok délkeleti részén, de a Judaculla-szikla az egyik legnagyobb az észak-karolinai Jackson megyében.

A hatalmas sziklát annyira sűrűn fedik a petroglifák, hogy nem könnyű megkülönböztetni az egyes szimbólumokat.

Egyetlen sziklán sincsenek azonban ehhez hasonló vésetek, beleértve az absztrakt vonalakat, embereket, állatokat, vonalakat és pöttyöket, valamint az égi formákat és geometriai alakzatokat.

Ezek közül a szimbólumok vagy vésetek közül sok megfelel a mexikói putónok vagy chontal-maják piktográfainak – ilyen például a Nagy Nap képe.

A putón mitológia tele van természetfeletti vízzel, mangrove-szörnyekkel és lényekkel, ahogyan a szikla számos képén látható, és az is valószínű,hogy a putónok errefelé is kereskedtek.

Lehetséges, hogy ilyen messzire jutottak az otthonuktól? Az amerikai cseroki indiánok újabb legendái szerint a véseteket egy Tsul’kalu’ nevű ferdeszemű óriás – a közeli hegyekben lakó nagy vadász – készítette.

Egyszer leugrott a hegytetőn lévő otthonából, és a szappankövön landolt. Eközben karcolta össze a követ hétujjú kezével.

Több legenda is szól arról, hogy a cserokikat más óriások látogatták. Majdnem kétszer olyan magasak voltak, mint egy átlagos ember, és ferde volt a szemük.

A cserokik Tsunil’kalu’-nak vagy ferdeszeműeknek nevezték őket. Ezek az óriások nagyon messze éltek, a lemenő nap irányában.

A cserokik barátként fogadták őket, és ők maradtak is egy ideig, mielőtt visszatértek nyugatra, az otthonukba.

A cserokik nagyon díszes szimbólumokat használtak, és híresek voltak arról, hogy mindent kidekoráltak, a lovaiktól és a testüktől az otthonukig.

Ezek közül a szimbólumok közül sok spirituális természetű volt, és az őseik szellemeivel kötötte össze a cserokikat, vagy titkos üzeneteket közvetített a klánok között.

Az is lehetséges, hogy a sziklára vésett szimbólumok különböző törzseknek vagy klánoknak hátrahagyott üzenetek vagy térképes instrukciók voltak, amelyek megmutatták a folyók és a szárazföldek közötti útvonalakat.

A Judaculla-sziklán van egy hét pontból vagy küllőből, és egy körökből és keresztekből álló sorminta.

A négyes és a hetes szám gyakran felbukkan a cseroki mítoszokban, mesékben és szertartásokban.

A négyes szám a földet, szelet, tüzet és levegőt képviseli, valamint a négy fő égtájat: keletet, nyugatot, északot és délt.

A hetes szám a cserokik hét klánjára utal. A négy fő égtáj mellett három másik is létezik, és ezek teszik ki a hét küllőt. Ezek a föl (a felső világ), a le (az alsó világ) és a közép (ahol most élünk).