Kiotó, Japán – A Fusimi Inari-szentélyhez vezető utat szorosan egymás mellett álló torii kapuk borítják, sok mérföldnyi fényes alagutat alkotva.
Ezek a fából készült kapuk hívők adományai, a szent hely bejáratát jelölik, és tradicionálisan jellemzők a sintoista szentélyekre.
Az a szokás, hogy a látogatók megtisztulásképpen kezet mosnak és kiöblítik a szájukat, mielőtt megteszik a profán világból a szentbe vezető fontos lépést.
Az Inari-hegy lábánál megbúvó templom egyike a számos japán szentélynek, amelyek a sintó Inarit ünneplik, aki a rizs, a termékenység és a jólét istene.
Inari, akit férfi- vagy nőalakban, néha pedig androgün formában is szokás ábrázolni, egyike a legnépszerűbb szellemeknek, avagy karaiknak a sintoista hívők körében.
Az Inari-hegy aljánál magasodik a romon (szó szerint „főkapu”), valamint a jelképes Inari-bálványnak, egy tükörnek helyet adó Go-Honden (főszentély).
Mögöttük, a hegy közepén áll a torii szegélyezte ösvényen megközelíthető Oku mijo (belső szentély), a hegy tetején pedig a privát vallásgyakorlást szolgáló tszuka (halmok) tízezrei vannak.
Az épületegyüttes körül mindenfelé az Inari küldönceinek tartott kitszunék (rókák) szobrai találhatók, szájukban vagy mancsukban kulccsal (a rizstározó kulcsával), összetekert üzleti kontraktussal vagy rizskévével.
A japán újév háromnapos ünnepe alatt sok millió hívő látogat el a szentélyhez. Rizst, szakét és más ajándékokat helyeznek el, hogy elnyerjék a kitszune küldöncök jóindulatát, akiktől azt várják, hogy közbenjárjanak Inarinál a hívők érdekében.
Népszerű ajándék az Inori-zusi, egy japán szusi- és sült tofutekercs, amiről úgy tartják, hogy a japán rókák kedvenc eledele.