Hogyan reinkarnálódik a lélek?

lélek reinkarnáció

Sokan nem biztosak benne – még azok se, akik mélyen hisznek az reinkarnációban -, hogy miként tér vissza a lélek, hogyan megy végbe az ember reinkarnációja, hogyan lehet meríteni a múltbeli emlékekből, s főleg hogyan lehet átvinni egyik életből a másikba.

A keleti vallások számára természetes a lélek újjászületése. A földi létet utazásként fogják fel, ahol az élet során elkövetett jó és rossz cselekedetek határozzák meg a következő út tartalmát. E szerint tehát a karma adott, nem lehet “választani”, hiszen azért születünk újra, hogy jóvá tegyük korábbi hibáinkat. “

Azok az emberek, akiknek a hitbuzgalmát csak a halál törte meg, az erényesek birodalmába kerülnek, ahol végtelen ideig lakoznak. Később egy egyszerű, ámde szerencsés család tagjaként születnek újra a földi életbe, vagy akár azoknak a családjába, akik részesei voltak a szellemi megvilágosodásnak” – olvasható Bhagavad-Gita Krishna ősi hindu tanításában.

Szerinte ugyanis a reinkarnáció végső célja a tökéletesség elérése. Némely tanítás szerint mivel a lélek fejlődni, tanulni szeretne, és ezt a célját előző életeiben jól teljesítette, mégiscsak választhat, hogyan él, miként fejlődik tovább.

A kevésbé fejlett lelkek viszont nem választhatnak, ők a tetteik végtelen kerekének foglyai, mindig ugyanúgy élnek, ugyanazt teszik.

Egy másik tanítás szerint a reinkarnáció leginkább egy múltbeli “elintézetlen ügy” befejezése. Az újjászületés esélyt ad a bűneink “ledolgozására”, jóvá tételére.

Judy Hall a Reinkarnációs terápia című könyvében tizenhétféle karma-típust sorol fel.

Ezek: Retributív – vagy bumeránghatás, amikor ugyanazt kell elszenvednie új életében az embernek, amit az előzőben ő maga tett.

Organikus – A test régi sérülései, sebei stb. betegséget okoznak..

Attitűdhöz kötődő – a régi megközelítési módok teremtik meg a jelenlegi körülményeket, beleértve, a krónikus betegségeket.

Szimbolikus – a jelenlegi feltételek a múltat szimbolizálják, például aki most ágybavizelési problémákkal küszködik, az a múltban boszorkányokat fojtott a vízbe.

Gúnyoló – annak a helytelenítése, hogy másoknak joguk van olyan formában kibontakozni, ahogy jónak látják.

Felfüggesztés – a jelenlegi körülmények figyelmen kívül hagyása.

Alakuló – ami éppen most jön létre.

Ismétlődő – taposómalom fóbiák – a régi élményekből, tapasztalatokból fakadó félelmek folyamatos újraélése.

Cselekvő – amit tetettünk vagy éreztünk, illetve, amit meg kellett volna tennünk, de elmulasztottuk.

 Szakmai – a korábbi munka folytatása.

Technológiai – etikai választások átvitele, például a technológia jó vagy rossz célra történő felhasználását illetően.

Kegyelem – amint valaki megtett minden tőle telhetőt, megválhat tőle.

Érdem – a helyes cselekedetek, amelyek jutalmat érdemelnek.

Megváltó – jóvátételt, áldozatot hozó, a kollektív karmát megtisztító.

Viszonzó – valamennyi múltbeli “tartozás” alapján.

Kapcsolati – karma, mely múltbeli kapcsolatokból vagy érzelmi beidegződésekből származik

Családi – genetikai vagy örökölt minták, beidegződések, melyek végigvonulnak a családon.

Amikor reinkarnáció segítségével a múltba visszatér valaki, sikerül felderíteni, milyen “elintézetlen” ügye van, amit most befejezhet, jóvá tehet, rendezhet.

Vannak világunkban teljesen “ártatlan” most először születő lelkek, s bizonyos tanok szerint ők nem a múltat, hanem a jelent és a jövőt testesítik meg.

Ők azok, akik reinkarnációs utazásuk során nem a múltban, hanem a jövőben szereznek élményeket, tapasztalatokat, olyan helyekről számolnak be, melyek egyelőre futurisztikusak.

forrás: astronet.hu

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

error:
Send this to a friend