Helena Blavatsky elragadó asszony volt – vakmerő kalandornő, a paranormális jelenségek buzgó tanulmányozója, kétségbevonhatatlanul csalhatatlan, népszerű látnok, a spirituális és okkult tudományokkal foglalkozó Teozófiai Társulat egyik alapítója, és a The Secret Doctrine (Titkos tanítás) című könyv szerzője.
E munkájából egyértelműen kiderül, hogy valóban nagyszerű jóstehetség volt. Noha néhányan nyíltan azzal vádolták, hogy becsapja az embereket, Albert Einstein az íróasztalán tartotta a The Secret Doctrine egy példányát.
Helena 1831-ben született, Oroszországban. Édesapja katona volt, az édesanyja sikeres regényíró. Különös, hogy egész életében azt hangoztatta, az édesanyja nem sokkal az után meghalt, hogy őt világra hozta, noha valójában tizenkét éves volt, amikor elveszítette.
Tizenhét éves volt, amikor három hónappal a házasságkötés után elköltözött férjétől, Nyikifor Blavatsky orosz tábornoktól, aki éppen kétszer annyi idős volt, mint Helena. A következő tíz esztendőben utazgatott, de az útjain készült beszámolók meglehetősen homályosak, és sokszor ellentmondásosak, vagyis vajmi kevés remény van rá, hogy valaha is kiderül, pontosan mi minden történt vele ez idő alatt.
Elmondása szerint két évet töltött Tibetben, a láma tanítványaként – érdemes megjegyezni, hogy az 1800-as években, különösen egy nő számára, igen körülményes, majdhogynem lehetetlen volt a tibeti kolostorokba való bejutás.
Végül visszatért Oroszországba, vissza a férjéhez, de csak azzal a feltétellel, hogy igen kevés időt fog a társaságában tölteni. Nagyapja otthonában szeánszokat rendezett, amelyek hírére szerte az országból valósággal özönleni kezdtek hozzá az orosz értelmiség tagjai.
A paranormális jelenségek és a Helena Blavatsky személye iránti érdeklődés egyre nagyobb méreteket öltött.
Az bizonyos, hogy vonzereje nem csak a látnoki képességeiben rejlett, ugyanis a következő néhány évben romantikus viszonyba keveredett egy észt spiritisztával, majd férjhez ment egy operaénekeshez, annak ellenére, hogy hivatalosan továbbra is korábbi férjével élt.
Egyetlen fia, Jurij, születési rendellenességgel jött a világra, és egyik szeretője sem vállalta az apaságot. A gyermeket ötéves korában érte a halál, ami nagyon megviselte Helenát, és – ahogyan írja – megrengette a hitét az orosz ortodox egyház Istenében.
Egy későbbi feljegyzéséből kiderül, hogy nem fordult el teljesen Istentől; így ír: „Voltak olyan pillanatok, amikor mélyen hittem… hogy Jézus vére megváltott engem.”
Amikor a pénz és az okkult tevékenységéhez kapcsolódó kliensek fogyatkozni kezdtek, Helena úgy döntött, hogy ismét utazgatni kezd. Ezúttal Odesszába, Egyiptomba és Párizsba ment, ahol hírét vette, hogy egy új spirituális mozgalom éledt és terjed az Egyesült Államokban.
Úgy érezte, ez az új kezdet, amire már oly régóta vágyott, így hát felszállt egy New Yorkba tartó gőzhajóra, és 1873-ban – akkor már igen szerény anyagi helyzetben – meg is érkezett a városba.
Több mint egy esztendőn át sokat nélkülözött, szeánszokból tartotta el magát, sőt még egy édességboltban is dolgozott. Azonban 1874 októberében az élete váratlan fordulatot vett, amikor elutazott egy vermonti farmra, hogy személyesen is megismerkedhessen Henry Steel Olcott ezredessel. Olcott számos cikket jelentetett meg egy különös testvérpárról, amely rendszeresen tartott szeánszokat a farmján, s Helena úgy gondolta, mindenképp érdemes lenne közelebbi kapcsolatba kerülnie az ezredessel.
Tíz napot töltött a farmon, ahol az Eddy fivérekkel közös szeánszokat rendezett. Olcott ezredesre nagyon kedvező benyomást tett, olyannyira, hogy a férfi az ő munkásságáról is méltató cikkeket tett közzé.
Helena felajánlotta, hogy lefordítja Olcott írásait, és megjelenteti azokat Oroszországban. Hála Olcottnak, Madame Helena Blavatsky neve bejárta egész New Yorkot, s együttműködésük gyümölcseként 1875-ben megalakult a Teozófiai Társaság. A szervezet mindmáig működik, s célja a keleti és nyugati filozófiák, vallások és tudományok népszerűsítése.
Elena különös életútjába újabb színt vitt, amikor kijelentette, hogy a szeánszok alkalmával csapatostul jelennek meg előtte a szellemek. Készült egy fotó is, amelyen Helena és három férfi látható, akiket nemes egyszerűséggel „alászállott mesterek” néven emlegetett – személyes tanítója, El Moyra, a hermelinpalástot viselő Saint Germain, illetve Kuthumi mester, akiről Helena azt állította, hogy sugallatára írta meg a The Secret Doctrine című könyvét.
Elképzelhető, hogy valóban Kuthumi mester révén született meg a könyv, de az sem kizárt, hogy mégsem így történt. Egy dolog azonban bizonyos: Helena Blavatsky 1888-ban kiadta The Secret Doctrine című művét, s az ebben szereplő jóslatok közül azóta több is beteljesedett.
„1888-tól „1897-ig egy hatalmas hasadás fog keletkezni a természet fátylán, a materialista tudomány pedig hatalmas csapást fog kapni”.
Ami a „materialista tudományt” illeti, az akkori idők tudósainak nézete szerint a világ kizárólag materiális, vagyis látható és tapintható elemek összessége. Nos, ez a szemlélet örökre megváltozott, amikor 1895-ben Wilhelm Röntgen feltalálta a röntgensugarat, amivel egészen új távlatokat nyitott, hiszen ettől fogva olyasmibe is bepillantást nyerhetünk, ami a szemnek láthatatlan. Hasonló áttörés volt, amikor 1896-ban Antoine Becquerel feltalálta a radioaktivitást.
A The Secret Doctrine-ben egyebek közt az energiaelméletről is szó esik, ami az adott időszakban, vagyis az 1800-as években a tudósok számára is ismeretlen fogalom volt. Nem sokkal az után, hogy Helena Blavatsky papírra vetette látomásait, azok a valóságban is testet öltöttek.
Kijelentette, hogy az atom részecskékből tevődik össze. Tizenegy évvel később, 1897-ben Sir J. J. Thomson felfedezte az elektront.
Helena leírta azt is, hogy az atom folyamatos mozgásban van. Tizenkét évvel később, 1900-ban Max Planck munkássága megteremtette a kvantumfizika alapjait.
Egyértelműen megfogalmazta, hogy a tömeg és az energia arányosak egymással. Tizenhét évvel később, 1905-ben Albert Einstein megalkotta a relativitáselméletet.
Helena jövendölései kiterjedtek a föld jövőjére is. Szilárd meggyőződése volt, hogy Atlantisz és Lemúria, azaz az elveszett kontinensek kiemelkednek majd a vizekből:
„Az Atlanti-óceáni-hátság vonulatának csaknem három kilométer magas vonulata a Brit-szigetektől Dél-Amerikáig húzódik, majd onnantól csaknem derékszögben délkeleti irányban az afrikai partvonal felé tart… nos, ez a hegyvonulat nem más, mint az Atlanti-óceán egykori kontinensének maradványa… ha tovább követnénk, észrevehetnénk, hogy patkó alakban folytatódik, és az Indiai-óceán egykori, már letűnt kontinenséhez csatlakozik… A tizenkétezer évvel ezelőtti civilizáció, az atlantisziak okkult tanításai és vallási misztériumai vesztek el itt egykoron, s azóta is az ismeretlenség leple fedi titkaikat”.
1996 márciusában, vagyis egy évszázaddal később, a Discover című magazinban megjelent egy műholdfelvétel, amelyen az említett területek látszanak. A Discover a következő magyarázatot fűzi a képhez:
A Közép-Atlanti-hátság az óceán mélyén kígyózik Grönlandtól egészen a Horn-fok földrajzi szélességéig… Dél-Afrika alatt húzódik a Délnyugat-Indiai-hátság, amely mintha rakétaként, vagy inkább óriás, mélytengeri vakond módjára hasítana az Indiai-óceán mélyén.
1954-ben a Geological Society of America Bulletinben megjelent egy cikk, amelyben a Közép-Atlanti-hátság egyik csúcsáról esik szó:
A mészkőben található kövületek állapotából arra következtethetünk, hogy a fosszilizálódás felszíni körülmények között történt, s ebből az következik, hogy az óceáni hátság az eltelt tizenkét évben egykor sziget lehetett.
Helena Blavatsky jóslatai a világ más részeire vonatkozóan a The Secret Doctrine-ben:
Anglia a katasztrófa előtti idők végnapjait éli, s Franciaországra, sőt Európa egészére is hasonló sors vár; mind a kataklizma küszöbén állnak. Az atlantiszi világhoz hasonló pusztulás lesz a sorsuk; Anglia és Európa északnyugati része a tengerbe süllyed, s közben kiemelkedik a vízből az azori régió, és Poszeidón szigete. [Poszeidón szigetén Atlantisz maradványát értik, egy Írországgal körülbelül azonos méretű területről van szó.]
Ami a tektonikus folyamatokat illeti, Madame Blavatsky jóslatai igen kedvezőtlenek, azonban a bolygó spirituális életének alakulását illetően lényegesen optimistább:
Lassan véget ér az ötezer éves periódus, amelyet az árják kalijugának neveznek. Véget ér, s az aranykor követi majd. Már mi magunk is szemtanúi lehetünk egy új faj születésének, és e kedvező átalakulás Amerikában már kezdetét is vette. E csodálatos új nemzedék jelentősen különbözik majd elődeitől, s megújhodott mentalitásának hála, képes lesz megélni a tökéletes spiritualitást.
